Két éremmel fejezte be a budapesti junior-világkupaversenyt a 17 éves kardozó, Spiesz Anna, aki az eddigi legnagyobb eredményét ünnepelhette a korosztályban. Azonban nem ő volt az egyetlen vasasos utánpótláskorú vívó, akinek érmet akasztottak a nyakába a múlt hét végén.
Decemberben is számos meccs várt az U21-es, az U18-as és az U16-os jégkorongcsapatunkra, a fiatalok teljesítményét pedig a vezetőedzők értékelték.
Ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit decemberben a Vasas SC felújított síháza, így a sífutók, és szánkózok is kiváló körülmények között hódolhatnak mostantól kedvenc időtöltésüknek. Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően, a Normafa és környéke ismét a kirándulók és a téli sportok szerelmeseinek kedvenc helyévé vált, síházunk megújulása is ezt a folyamatot zárta. Utóbbi a jövőben nemcsak versenyzőink felkészülését szolgálja, de a nagyközönség felé is nyitni kíván.
Pap Biankát, a Vasas paralimpiai bajnokát idén is az Év fogyatékos női sportolójának választotta a hazai sportújságíró társadalom. Katona Renáta a világbajnok női kardcsapattal ért fel a csúcsra a hétfő esti Év Sportolója Gálán. Az Operaházban rajtuk kívül Szilágyi Áronért izgulhattunk, aki tavalyi győzelmét követően idén is a legjobb három közé került a férfiak versengésében, a kardcsapat tagjaként pedig az egyéni sportágakban meghirdetett az Év csapata elismerés megszerzéséért volt harcban.
A Bubu becenévre hallgató egykori legendás kapusunk 72 évet élt.
Az óév utolsó hónapjában is bőven várt feladat klubunk utánpótláscsapataira; lássuk az edzők decemberi értékeléseit!
Az ORV megnyerésével bravúrosan zárta a 2022-es évet a fiú U16-os kosárlabda-válogatott, az újat pedig már Görögországban kezdte hasonlóan sikeresen. A két akadémistánkkal, Rosta Péterrel, valamint Zöldi Péterrel felálló együttes győzelmi sorozata a pátrai felkészülési tornán sem szakadt meg. A sikerben nagy szerepe volt a szakmai team tagjának, Kárpáti Dánielnek is, a csapatvezetői posztot pedig Mészáros Zalán, a Vasas férfi kosárlabdaszakosztályának igazgatója tölti be december óta.
Nem sikerült meglepetés okoznunk Pécsett, a bajnoki tabella éllovasának otthonában. Az első három negyedben ugyan teljesen nyílt volt a mérkőzés sorsa, a hajrában azonban gyorsan saját javukra döntötték el a találkozót a Rátgéber Akadémia játékosai.
A kulcsembereinket nélkülöző női élvonalbeli csapatunk nagyszerűen helyt állt a bajnoki tabella második helyezettje, a Győr ellen. Az izgalmas mérkőzésen ugyan hat ponttal a vendégek nyertek, ám ebből a vereségből ezúttal erőt kell meríteni a folytatáshoz.
Eseménydús félévet hagyott maga mögött az NB I/B-ben játszó kézilabdacsapatunk, amelynek vezetőedzőjével, Penszki Gergellyel beszélgettünk az elmúlt hónapok tapasztalatairól, a téli felkészülésről és az együttes céljairól.
Az ifjúsági és a serdülő első osztályú leány kézilabda-csapatunk is két-két bajnoki meccsen szerepelt decemberben, nyerni viszont csak az idősebbeknek sikerült.
Wágner Róbertné Maya és Dr. Jákó János a budapesti brazil nagykövetségen nyilvánítottak részvétet a Vasas család nevében Susan Kleebank nagykövet-assszonynak a legendás Pelé halálát követően.
Idén új helyszínen, az Operaházban rendezik az Év Sportolója Gálát, abban viszont nincs változás, hogy most is lesz kiért izgulnunk vasasos szempontból.
Kerek születésnapját ünnepli Dr. Lejkó Dezső, a Vasas SC életműdíjasa, aki kisebb megszakításokkal 1973 óta szolgálja labdarúgóinkat csapatorvosként.
Több kulcsjátékosát is nélkülöző női élvonalbeli együttesünk vereséget szenvedett a Szekszárd otthonában. Némi öröm az ürömben, hogy tehetséges fiataljaink ezúttal a szokásosnál több játéklehetőséghez jutottak, ráadásul egy igen jó ellenféllel szemben.
Háromrészes sorozatban tekintünk vissza a 2022-es év legemlékezetesebb vasasos pillanataira. Jöjjön zárásként a szeptembertől decemberig tartó szakasz: fájó búcsú Szabó Évától, Mészöly Kálmántól és Csapó Gábortól, újra pólóhangulat a Komjádiban, huszadik elnöki évforduló, és az új síházunk átadása.
Háromrészes sorozatban tekintünk vissza a 2022-es év legemlékezetesebb vasasos pillanataira. Jöjjön másodikként a májustól augusztusig tartó szakasz: sikerek a csapatsportágakban, világbajnok lett Szilágyi Áron, Katona Renáta és Pap Bianka is, remekeltek a Vasas-tehetségek, és a hetvenediket ünnepelte Faragó Tamás.
Háromrészes sorozatban tekintünk vissza a 2022-es év legemlékezetesebb vasasos pillanataira. Jöjjön elsőként a januártól áprilisig tartó szakasz: búcsú Méhes Jenőtől, téli olimpia Tóth Zitával, Illovszky100, röplabda MEVZA -és Magyar Kupa-győzelem, Raduly Józsi bácsi elvesztése, Hepp-kupa és Vasas-tehetségek.
A Vasas-tehetségekkel beszélgettünk a karácsonyról, ezzel kívánunk áldott, békés ünnepeket az egész Vasas családnak!
Karácsonyi ajándékként avathatta fel ünnepélyesen az új síházat a Normafán a Vasas család.
Decemberben a hatodik állomással ért véget a korábbi legendás szakosztály-igazgatónkról elnevezett sorozat. Összetettben Vasas-sakkozó diadalmaskodott.
Az álomszerű kedzés után sajnos nem sikerült megtartani a kétszettes előnyt a lengyel Developres Rzeszów elleni BL-meccsen, ám így is pontszerzéssel búcsúztunk 2022-től.
A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben megválasztják a sportáguk legjobbjait: 2022-ben klubunk adta az összesített lista legtöbb versenyzőjét, szám szerint hetet.
Klubunk cselgáncsszakosztályának vezetőedzőjét, Hadfi Dánielt kérdeztük az idei év tapasztalatairól, eredményeiről és legemlékezetesebb pillanatairól.
Természetbarát szakosztályunk az új esztendőben is tartalmas programokat kínál a túrázóknak.
A legjobb nyolc között végzett a Vasas curlingezői alkotta leány junior-válogatott a B csoportos korosztályos világbajnokságon. A Nagy Gyöngyi és Jakab Zoltán által irányított együttes ezzel elérte célkitűzését. Fiatal sportolóink a negyeddöntőben szoros meccsen kaptak ki a végső győztes, a hétfő délután Skóciát is legyőző Kanadától.
A korosztályos Európa-bajnokságra készülő U16-os fiúválogatott csapatvezetőjének nevezték ki Mészáros Zalánt, a Vasas Akadémia férfi szakosztályának igazgatóját. S bár ez elsősorban személye és szakértelme elismerését jelenti, azért az utánpótlás-korosztályok menedzselésével kapcsolatos szövetségi változásokra is utal.
Az első negyedben mutatott elsöprő játékunknak köszönhetően több mint harminc pontos győzelmet arattunk az Óbudai Kaszások ellen. Ezzel továbbra is a bajnoki tabella harmadik helyén állunk.
A második negyedet leszámítva, a Csata magabiztosan irányította a mérkőzést, s ez bőven elég volt a győzelmükhöz. Akadémistáink sem a védekezésben, sem a támadásban nem tudták akaratukat érvényesíteni.
A Vasas SC vívói a csapatversenyek során lekopírozták az egy nappal korábbi mérlegüket: a női kardcsapatunk bajnok lett, a férfi kardozóknál és párbajtőrözőknél pedig bronzéremnek örülhettünk.
Az utolsó negyedben tette magabiztossá szentesi sikerét az A-Híd VasasPlaket.
A 2022-es vívó országos bajnokság egyéni versenyében Bányai Zsombor aranyérmet nyert férfi párbajtőrben, Somfai Péter tanítványa ellenállhatatlan volt a fináléban, és tulajdonképpen az egész nap folyamán. Katona Renáta és Nagy Dávid pedig egy-egy bronzzal gazdagította a piros-kék éremkollekciót.
A második félidő a vártnál izgalmasabban alakult a DVSC-Schaeffler U19 elleni mérkőzésen, ám sikerült megőrizni az előnyünket, így sorozatban az ötödik győztes bajnokinkkal zártuk le a 2022-es évet.
Milyen volt a magyar sport 2002-ben? Hogyan érezték meg ösztönösen a fejlődés kulcsait? Miért érdemes mindig elszámolni tízig és kompromisszumokra törekedni? Mit akarnak az emberek eszébe juttatni a Vasas szó hallatán? Ezekre, és sok más kérdésre is választ kapunk a Nemzeti Sportban megjelent nagyinterjúban, amely Markovits László klubelnökké választásának 20. évfordulója alkalmából készült.
Egy feladata maradt az A-Híd VasasPlaketnek az idei évben, szombaton Szentesen vendégszerepel a csapat.
A MTK Budapest elleni negyeddöntős párharc visszavágóját is három szettben nyerte meg a Vasas Óbuda a Magyar Kupában, így a sorozat címvédőjeként bejutott a legjobb négy csapat közé.
Debrecenben zárja az évet a csapatunk: szombat délután a DVSC-Schaeffler U19 ellen lépnek pályára a lányok az NB I/B 13. fordulójában.
A korosztályos mesterversenyen két játékosunk képviselte a Vasas Körmöczy Teniszakadémiát. Benke-Giosanu Izabella az U14-es lányok között lett aranyérmes, Sonkodi Boldizsár pedig az U12-es fiúk mezőnyében végzett a harmadik helyen.
Az egyik legrosszabb forgatókönyv valósult meg a belgrádi Eurokupa-visszavágón, de végül egyetlen gólocskát sikerült megőrizni az ötgólos előnyből, így az A-Híd VasasPlaket ott lesz az Eurokupa negyeddöntőjében.
Finnországba utazik ma délben a Vasas curlingesei alkotta magyar leányválogatott, a B csoportos junior-világbajnokságra, s már csütörtökön jégre is lép Mongólia csapata ellen. A Nagy Gyöngyi és Jakab Zoltán által irányított együttes célja, hogy a csoportmérkőzéseket követően bejusson a legjobb nyolc közé.
Az A-Híd VasasPlaket már a szerb fővárosban van, szerda este pedig minden bizonnyal parázs hangulatú Eurokupa-visszavágó vár a mieinkre, de az ötgólos előny birtokában egyértelmű cél a továbbjutás.
Szigetszentmiklóson döntőzött december első hétvégéjén Mérő Bálint, november közepén pedig Szlovéniában indult nemzetközi tornán. Klubunk kiemelt karatékája számára utóbbin az éremszerzés ugyan nem sikerült, teljesítményével így is elégedett lehetett.
Szilágyi Áron magától értetődő könnyedséggel nyerte meg közel fél év után az első versenyét, az orléans-i Grand Prix-t.
Karrierje eddigi legnagyobb sikerét érte el a hétvégén Tóth Zita, a Vasas fiatal síelője, az ausztriai Kaltenbachban. A hivatalos FIS szlalom versenyen szombaton másodikként, vasárnap pedig elsőként ért célba. Nagyszerű eredményének köszönhetően a 80. helyen belépett a világranglista legjobb száz női alpesi síelője közé.
Több korosztályban is ünnepelhettünk vasasos érmet a múlt hét második felében megrendezett utánpótlás rövid pályás úszó országos bajnokságon; a fiatalok szegedi teljesítményét az edzőik értékelték a honlapunknak.
Jó kezdést követően, egyetlen ponttal maradtak alul a hajrában akadémistáink Szigetszentmiklóson. Ezzel megszakadt a győzelmi sorozat, amely már négy mérkőzés óta tartott.
December 7-10. között rendezte meg a hazai szövetség Miskolcon a felnőtt országos bajnokságot: klubunk képviselői közül nyolcan is dobogóra álltak, közülük ketten bajnoki címet ünnepeltek.
Izgalmas és fordulatos mérkőzésen verték akadémistáink a MAFC együttesét. Ez a fontos győzelem azt is jelenti, hogy az alapszakasz első felét a bajnoki tabella előkelő harmadik helyén zárják.
Magabiztos győzelmet arattunk az idei utolsó hazai meccsünkön: az NB /B 12. fordulójában a PEAC csapata ellen nyertünk hét góllal.
Zsinórban harmadszorra nyert bronzérmet az A-Híd VasasPlaket a Magyar Kupában, és ennek most nem igazán tudunk örülni, főleg azért, mert a Fradi ellen elvesztett elődöntőben egyáltalán nem voltunk meccsben..
Az év utolsó hazai bajnokija következik szombaton: a Pécsi EAC csapatával néz szembe az együttesünk az NB I/B 12. fordulójában.
2020 és 2021 után idén is az FTC-n keresztül vezethetne az út a Magyar Kupa döntőjébe az A-Híd VasasPlaket számára. Az előző két alkalommal nem jártunk sikerrel, de péntek este a Komjádiban szeretnénk hosszú idő után legyőzni a zöld-fehéreket.
Sűrű hónapot zárt klubunk röplabda-utánpótlása; a csapatok edzői értékelték a fiatalok teljesítményét.
A világ egyik legjobb csapatánál, az olasz Coneglianónál vendégeskedett a Bajnokok Ligája első csoportmeccsén a Vasas Óbuda. Ezúttal a tisztes helytállásra futotta a mieinktől.
Kopetka Béla személyében egy tapasztalt párbajtőr-mesteredző, Szász-Kovács Emese és Imre Géza korábbi trénere csatlakozott a Vasas vívószakosztályához. A szakembernek nagy szerepe lehet majd a klubon belüli edzői utánpótlás-nevelésben is.
Novemberben is pályán volt az U21-es, az U18-as és az U16-os jégkorongcsapatunk; ismét az edzők értékelték a fiatalok teljesítményét.
Már vasárnap megérkezett a Mikulás a Folyondár utcába, s nyomban több is. A Vasas Körmöczy Teniszakadémia fiatal teniszezői számára azonban az igazi ajándékot a játék öröme jelentette. A győzteseknek járó kupák, a helyezetteknek és indulóknak kiosztott emléktárgyak, valamint a közösen elfogyasztott pizza valójában eltörpült a közösségi élmény mellett.
Az utolsó másodpercekig kiélezett küzdelemben kapott ki férfi együttesünk a DEAC U23 csapatától. Ezzel megszakadt a hat mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatunk. A vereséget rendkívül rossz dobószázalékunk okozta.
Az ifjúsági és a serdülő első osztályú leány kézilabdacsapatunk egyaránt négy bajnoki meccsen lépett fel novemberben; a sima győzelmek mellé bosszantó vereségek is becsúsztak.
Az Extraliga hetedik fordulójában is nyert a Vasas Óbuda.
Fokozatosan lendült játékba a csapatunk a Gárdony-Pázmánd ellen az NB I/B 11. fordulójában, a hajrára pedig már nem maradt kérdés: újabb két pontot zsebeltünk be.
Nehéz meccsen győzték le akadémistáink a TFSE-MTK csapatát, s ezzel folytatják győzelmi sorozatukat a női élvonalban. A legtöbb lehetőség a palánk alatt kínálkozott a számunkra, amit ki is használtunk.
Nehéz meccs, és végül kétgólos A-Híd VasasPlaket siker a Komjádiban a BVSC ellen.
Szombaton újabb bajnoki vár a csapatunkra: a lányok a Kozármisleny elleni hazai győzelem után utaznak idegenbe, hogy összecsapjanak a Gárdony együttesével az NB I/B 11. fordulójában.
Szombaton a BVSC-t fogadja az A-Híd VasasPlaket az OB I-ben.
A Vasas Körmöczy Teniszakadémia 14 esztendős játékosa, Benke-Giosanu Izabella a november végi, pécsi G5-ös junior ITF-tornán szerezte meg első korosztályos világranglista pontjait. Egy hónappal korábban a Tennis Europe-sorozat szlovákiai hármas kategóriájú U16-os viadalának megnyerésével érte el addigi legjobb eredményét.
Visszatekintés a hétállomásos Káposztás Miklós emlékverseny ötödik felvonására.
Egy győzelemmel és két vereséggel zárták az NB I-es röplabdázóink a novembert; a „csikócsapat” vezetőedzőjét, Kőnig Gábort kérdeztük a fiatalok teljesítményével kapcsolatban.
Parádés hangulat, jó Vasas-játék, ötgólos előny a visszavágóra, ez volt a Crvena Zvezda elleni Eurokupa-nyolcaddöntő első meccse a Komjádiban, amely méltó emléket állított Csapó Gábornak is.
A legjobb úton halad Gerei Tamás és a GT névre hallgató közösségi gyűjtés révén vásárolt új versenyhajó ismerkedése. A MEC-Vasas evezőse szerint ennek is nagy rész van abban, hogy az őszi hosszútávú keretfeltöltő versenyen nyerni tudott, s visszakerült a 2024-es olimpiára készülő válogatott keretbe.
Igazolta a papírformát a Vasas Óbuda a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében Tatabányán, vendégjátékunk pedig jótékony célt is szolgált.
A Salgótarján gárdáját is legyőzte férfi kosárlabdacsapatunk, amely ezzel sorozatban hatodik győzelmét aratta. A Moravcsik Áron nélkül felálló együttes jó védekezésének köszönhette, hogy magabiztosan nyerte a találkozót, s ezzel továbbra is a bajnoki tabella harmadik helyén áll.
Nagyon fontos Eurokupa-meccset vív szerdán este a Komjádiban az A-Híd VasasPlaket, amelynek keretében a napokban elhunyt legendánkra, Csapó Gáborra is emlékezünk.
Dobogós helyezésekkel zárták az évadot az aerobikszakosztályunk tagjai az országos bajnokság novemberi döntőjében; a budapesti eseményről edzőnket, Benedek Bertát kérdeztük.
72 éves korában elhunyt Csapó Gábor, a Vasas SC olimpiai, világ -és Európa-bajnok pólólegendája.
Az első félidőben sikerült ellépni a Kozármisleny csapatától, a folytatásban pedig magabiztosan tartottuk az előnyünket, így újabb két pontot húztunk be az NB I/B szombati játéknapján.
Megszerezte karrierje első junior ITF-pontjait a Vasas Körmöczy Teniszakadémia játékosa, Nemcsek Gréta. Tizenhárom éves teniszezőnk alig egy hónapja lépett ki az idősebbek közé a nemzetközi porondra, s harmadik tornáján egyéniben két, párosban pedig egy győzelmet aratva teljesítette az idei esztendőre kitűzött célját.
Persze a fenti cím nem komoly, ezeket az ötszettes derbiket nem lehet megunni, a Vasas Óbuda pedig ma is nagyon fontos győzelmet aratott az Extraliga-alapszakaszban a Békéscsaba ellen.
Szegeden is nyert az A-Híd VasasPlaket, amely így bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe.
Csapatunkra a hétközi kupatovábbjutás után újabb meccs vár: szombaton a Kozármisleny együttesét fogadjuk a csarnokunkban.
Rosszul kezdett csapatunk a Megyeri Tigrisek ellen, a végén azonban remekül hajráztunk. Akadémistáink sorozatban ötödik győzelmüket aratták, s ezzel megerősítették helyüket a tabella élmezőnyében.
Nagy fegyvertény: mindhárom csapatunk győzni tudott Szegeden! Az ifik és a serdülők pedig az UVSE ellen is remekül teljesítettek egy körrel korábban a kiemelt országos bajnokságban.
Hétgólos előnyt szerzett hazai medencében az A-Híd VasasPlaket a Szegedi elleni kupanegyeddöntő első felvonásán.
Óriási izgalmakat tartogatott az NB I-es Érd elleni találkozónk a Magyar Kupa 3. fordulójában, melynek végén – egy időntúli hetest értékesítve – a döntetlent és a továbbjutást is kiharcoltuk.
A Vasas ökölvívóit Kovács Kruzító képviselte a spanyolországi ifjúsági vilábajnokságon, akinek bár egy tétmeccs jutott, szépen helytállt, az erős nemzetközi mezőnyben pedig extra tapasztalatokat is sikerült gyűjtenie.
Szerdán és pénteken a Szeged ellen játszik Magyar Kupa-negyeddöntőt az A-Híd VasasPlaket.
November 22-én, kedden 18 órától Mészöly Kálmánra emlékezik csendes gyertyagyújtással a Vasas család a Fáy utcában.
Egyéni csúccsal jutott döntőbe vasárnap, a Hungarian Open légfegyveres nemzetközi bajnokságon Gáspár Lalita. Mestere, Szucsák Mátyás szerint, már a pénteki versenynapon érezhető volt tanítványán a jó forma, de ilyen kiugró teljesítményre még ő sem számított.
81 éves korában elhunyt Mészöly Kálmán, a Vasas labdarúgásának egyik legkiemelkedőbb alakja. Életműdíjas legendánkat klubunk saját halottjának tekinti és az egész Vasas család gyászolja.
Hatodik lett a Vasas SC a kaposvári rövidpályás ob összesítésében, Szabó-Feltóthy Eszter és Szimcsák Mira is komoly ezüstkészletet gyűjött be, ahogy a váltóink jól teljesítettek.
Izgalommal, ugyanakkor a szokásosnál is nagyobb reményekkel várja az alpesi síszezon kezdetét Tóth Zita, aki kedden, az ausztriai Pass Thurnban áll először rajthoz. Nem titkolt célja, hogy a női alpesi mezőny legjobbjai közé kerüljön.
Gyakorlatilag egyetlen negyed alatt döntötte el férfi csapatunk a mérkőzés sorsát Szigetszentmiklóson. A Stephen Arigbabu irányította együttes ezzel sorozatban negyedik győzelmét aratta, s a tabella élmezőnyében foglal helyet.
Egy végletekig kiélezett, extra end döntött az idei szenior országos bajnokság fináléjában. A Nagy György, Jakab Zoltán, Bartalus Gábor, Barna Krisztián és Asztalos Sándor összeállítású Vasas gárda egyetlen találkozott veszített az ötből, a legutolsót, így ezüstérmet szerzett
Bár a második szettet nem adta könnyen az UTE, összességében simán nyert a Vasas Óbuda az Extraliga 5. fordulójában.
A végére magabiztos különbséget alakított ki az A-Híd VasasPlaket, de vezetőedzőnk nem volt elégedett a mutatott játékkal.
Hamar komoly előnybe kerültünk a Pénzügyőr SE elleni NB I/B-s bajnokin, amit a második félidőben sikerült megtartani, így két szerzett ponttal zártuk a 9. fordulót.
Idegenbeli túra vár az A-Híd VasasPlaket csapatára az OB I folytatásában.
Remek formában búcsúzott erre az évre a nyíltvízi úszástól klubunk fiatalja, Szimcsák Mira, aki az izraeli világkupán a hatodik helyen ért célba, amivel a magyar női háziversenyben a legjobbnak bizonyult.
Csapatunk a múlt heti, Komáromi VSE elleni vereség után marad a fővárosban, és a Pénzügyőr SE otthonában javítana az NB I/B 9. fordulójának szombati mérkőzésén. Figyelem: a kezdés délelőtt 11 óra!
A múlt hét végén a serdülő kötöttfogású és az U18-as szabadfogású csapatbajnokságot is megrendezték a pesterzsébeti Kruj Iván Sportcsarnokban, klubunk fiatal birkózói pedig mindkét eseményen bronzérmet szereztek.
Kreatív és pontos támadásbefejezés jellemezte az A-Híd VasasPlaket csapatát az UVSE elleni szerdai bajnokin.
Az egész vízilabda-szakosztály számára nagy boldogság volt, hogy a KSI elleni kupameccseken négy utánpótlás-játékosunk is bemutatkozott a felnőtt csapatban. Földi László utánpótlás szakmai igazgatóval és Bóbis Mátéval, az ificsapat vezetőedzőjével beszélgettünk ennek kapcsán.
Elmaradt meccset pótol az OB I-ben az A-Híd VasasPlaket, szerdán délben az UVSE-vel játszunk.
Változatos célkitűzésekkel és kísérleti számokkal érkezik a kaposvári rövidpályás úszó országos bajnokságra a Vasas SC 23 fős versenyzői különítménye.
Eredményesen tért vissza a bokasérülése miatti kényszerpihenőről Mérő Bálint, a Vasas fiatal karatékája. A hétvégi Hungarian Open Grand Prix-n az ötödik helyen végzett, a bronzmeccsen szorosan kapott csak ki brit ellenfelétől.
A szezonnyitó berni párbajtőr világkupán rögtön dobogóra állhatott a Koch Mátét és Nagy Dávidot is soraiban tudó férfi párbajtőrcsapat, emellett a kardozók is megkezdték a vk-szezont, és utánpótlásban is folyamatosan születnek a Vasas-sikerek.
Egy nap az utánpótlásért címmel immár tizenkettedszer rendez konferenciát a fiatalok sportjáról az Utanpotlassport.hu szerkesztősége a Magyar Edzők Társasága szakmai együttműködésével december 8-án a Lurdy Ház Rendezvényközpontjában. Az esemény fővédnöke Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár.
Istenáldotta tenisztehetség, igazi bohém, a vasasos klubélet motorja: a múlt héten elhunyt életműdíjas teniszlegendánkra, Szabó Évára gondolunk szeretettel.
A Vasas FC a naptári év utolsó bajnokiján egy ködfátyolos meccsen gyűjtött be nagyon fontos három pontot a Mezőkövesd ellen
Három rendkívül sima szettben nyert rangadót a Vasas Óbuda Nyíregyházán.
Csapatunk szoros meccset vívott az NB I/B 8. fordulójában a Komáromi VSE-vel, a második félidei hátrányát azonban már nem tudta ledolgozni, így elvesztette szezonbeli veretlenségét.
Óriási élményben volt része birkózószakosztályunk fiataljainak, ugyanis többen közülük – Wöller Ákos edzővel kiegészülve – tíz napon át Törökországban edzőtáborozhattak, amely során értékes tapasztalatokat szereztek.
Három aranyéremmel térhettek haza a Vasas karatékái Olaszországból, a stílus Európa-bajnokságról. Klement Kármen, Geréd-Király Péter és Sarkadi Sebestyén egyaránt a dobogó legmagasabb fokára állhatott saját kategóriájában.
A négyből három negyedben uralta női élvonalbeli csapatunk a Pinkk elleni bajnoki találkozót, s végül harmincegy pontos győzelmet aratott Pécsett. Katrina Pardee az egész mezőny legjobbja volt.
Háromhetes szünet után újra bajnoki forduló következik az NB I/B-ben; a velünk pontazonossággal álló Komáromi VSE csapatát látjuk vendégül szombat délután.
Fiatalokkal a fedélzeten játszotta le a KSI elleni MK-visszavágót az A-Híd VasasPlaket, de így is sikerült magabiztos győzelmet aratni.
A szakosztályvezetés kezdeményezésére indult el az a közös gondolkodás, amelynek eredményeként az energiaválság ellenére is lesznek fedett teniszpályák a Folyondár utcában, így ha nem is a megszokott üzemmódban, de elindította a téli szezont a Vasas tenisz-szakosztálya.
Pont nélkül távozott Kispestről a Vasas FC, a hazaiak az utolsó percekben szerzett két góllal pecsételték meg a mieink sorsát.
17-6-ra nyert az A-Híd VasasPlaket a Magyar Kupa-nyolcaddöntő első meccsén.
Nem volt kétség egy percig sem: a Vasas Óbuda hazai pályán is 3:0-ra győzte le a Tenerifét, ennek pedig nem más a jutalma, mint a Bajnokok Ligája csoportkörben való szereplés.
A nyolcaddöntőkkel kezdődik vízilabdában a Magyar Kupa: az A-Híd VasasPlaket a KSI-vel találkozik. Szerdán jön az első, pénteken a második meccs, mindkettő a Komjádi-uszodában.
Klubunk röplabda-utánpótlása októberben sem pihent; tekintsük át, milyen eredményekkel zárták a hónapot a fiatalok!
Újabb három fordulón vagyunk túl kiemelt utánpótlás-bajnokságokban, amelyeken igencsak változatos eredmények születtek Vasas-szemszögből. Vezetőedzőink értékelnek.
A Vasas Sport Club életműdíjas teniszlegendája 77 évet élt.
Fotókkal színesített riport klubunk kajak-kenu szakosztályának fiataljairól, akik lelkesen és jó hangulatban edzenek, tapasztalt edzők segítségével.
Az első félidőben állva hagyta a Vasas FC-t a vendég Debrecen az Illovszky-stadionban, így sima vereséget szenvedtek a mieink.
Sűrű programja volt októberben az U21-es, az U18-as és az U16-os csapatunknak; legjobban az utóbbi gárda zárta a hónapot, amely hibátlan mérleggel vezeti a korosztályos élvonal tabelláját.
Megnehezítette az újonc a Vasas Óbuda dolgát, amely azért végül mindhárom bajnoki pontot megszerezte a MÁV Előre ellen.
A bresciai visszavágón sem sikerült meglepetést okoznia az A-Híd VasasPlaketnek, így az olaszok kettős győzelemmel jutottak fel a BL-főtáblára, de a mieink számára is teremhet még babér a nemzetközi színtéren.
Döcögősen indult a Veszprém elleni találkozó, amelynek egyértelműen akadémistáink voltak a favoritjai. A harmadik negyedben azonban megtalálták a házigazdák gyenge pontjait és végül huszonkét pontos, magabiztos győzelmet arattak a sereghajtó otthonában.
Majdnem hibátlan mérleggel vívták meg az októberi mérkőzéseiket klubunk NB I-es, második számú röplabdacsapatának tagjai: a fiatalok egyedül az Extraligás Kaposvár elleni kupameccsen maradtak alul, szoros összecsapáson.
Az A-Híd VasasPlaket kétgólos hátrányból kezdi meg szombat este Bresciában a BL-főtábláról döntő párharc visszavágóját.
Fontos fővárosi rangadót nyert női élvonalbeli együttesünk az ELTE BEAC ellen. A kiélezett csata során az indulatok is magasba csaptak, még kiállítás is történt a meccsen. Akadémistáink fizikálisan és mentálisan egyaránt jobban bírták a hajrát.
A Tenerifén aratott 3:0 arányú sikerével nagyon közel került a Vasas Óbuda a Bajnokok Ligája-főtáblához.
A vasárnap megrendezett, nagy hagyománnyal bíró Frankfurt Marathon adott helyszínt a 2022 évi magyar bajnokságnak (is), ahol a férfiak mezőnyében vasasos sikerek születtek.
A Vasas G-Force ezüstéremmel, a Vasas Férfi Senior pedig negyedik helyezéssel zárta vasárnap a curling Magyar Kupa idei sorozatát. Előbbi hét mérkőzéséből csupán kettőt veszített, utóbbi pedig a legjobbkor, az elődöntőbe jutáskor hozta a legjobb formáját.
A Vasas SC versenyzői közül Szabó-Feltóthy Eszter és Szimcsák Mira is két érmet zsebelt be a veszprémi medencés hosszútávúszó magyar bajnokságon; a fiatalokkal felidéztük a viadalt, illetve a közelgő megméretésekről is beszéltünk.
Második győztes mérkőzését játszotta Pakson az NB I 13. fordulójában a Vasas.
A legjobbak elleni sorozatot követően, végre verhető ellenfél érkezett szombaton este Pasarétre. Akadémistáink azonnal kihasználták a kínálkozó lehetőséget és magabiztos győzelmet arattak a Cegléd ellen. Reméljük a folytatás is hasonlóan sikeres lesz.
Fantasztikus hangulatban fogadta az A-Híd VasasPlaket a Bresciát a Komjádiban, a mieink még a harmadik negyed közepén is vezettek, de onnantól kezdve az olaszok átvették a kezdeményezést, így kétgólos hátrányból várjuk a BL-selejtező visszavágóját.
Az idény első hazai Extraliga találkozóján a Vasas Óbuda három szettben, magabiztosan múlta felül kaposvári ellenfelét.
A szokásosnál csendesebb hónapot zártak az ifjúsági és a serdülő első osztályú leány kézilabda-csapataink, amelyek két-két bajnokin léptek pályára októberben. A mérleg: három győzelem és egy vereség, így az U19-esek a hetedik, az U17-esek a negyedik helyről várják a folytatást.
A Vasas Akadémia férfi együttese huszonnégy pontos győzelmet aratott péntek este a Cegléd ellen. Csapatunk végig kézben tartotta a mérkőzés sorsát, játékosaink a küzdelmes pillanatokban is maradéktalanul hajtották végre edzőjük utasításait.
Régóta nem volt ilyen szintű nemzetközi meccse vízilabdázóinknak: az A-Híd VasasPlaket szombaton a Bresciát fogadja a Komjádiban. A tét a BL-főtábla, ez lesz a párharc első felvonása.
A Magyar Kupa negyedik fordulójával véget ért az idei target sprint idény, a Vasas SC versenyzői pedig Budakeszin is tucatszám nyerték az érmeket. A két felnőtt kategóriában is győztes Laczkó Evelin Vivien hamarosan Olaszországba utazik a sífutó válogatott edzőtáborába, ahol a tervek szerint már havas versenyeken is indulnak a legjobb magyarok.
A budapesti visszavágót is nagyon simán hozta a Vasas Óbuda a Gent ellen, így egy lépésre került a BL-főtáblától.
A budapesti országos döntővel ér véget az aerobikosok jelenlegi évada november közepén, aminek a szakosztály-igazgató Kolozsvári Anna szülési szabadsága miatt átmenetileg új pozícióban is bizonyító edzőnk, Benedek Berta vezetésével vágnak neki a fiatalok.
A világbajnokságra készülő junior leányegyüttesünk vezéregyénisége, Joó Linda, a héten a felnőtt vegyes csapatok vb-jén vehetett részt Skóciában. Az igen nehéz csoportba kerülő magyar válogatott végül nem jutott a legjobb nyolc közé, tehetségünk azonban sok értékes tapasztalatot szerzett.
Ha nem is könnyen, de az Extraliga első fordulójában is nyert a Vasas Óbuda az MTK vendégeként.
Akadémistáinknak nem sikerült a PVSK győzelmi sorozatát megszakítaniuk, ám azt elérték, hogy a házigazdák eddig ellenünk szerezték a legkevesebb pontot. A támadásainkba azonban olyan sok hiba csúszott, hogy így sem tudtuk megszorítani a pécsieket.
Kemény védekezés és szép gólok támadásban: a kezdetektől fogva egyértelmű volt az A-Híd VasasPlaket sikere a Szeged ellen.
Nem indult könnyedén az FKSE-Algyő elleni idegenbeli meccs, azonban a hullámvasútszerű forgatókönyv végén mi örülhettünk, és két ponttal lettünk gazdagabbak a női NB I/B hetedik fordulójában.
A hétközi Szuperkupában elszenvedett vereség láthatóan nem viselte meg a Sopron Basket játékosait, a második félidőben mutatott kiváló játékuknak köszönhetően harmincnégy ponttal győzték le akadémistáinkat. A bajnokcsapat kosárlabdázói könyörtelenül kihasználták hibáinkat.
Újabb bajnoki, újra hazai pályán: szombat este a Szegedet fogadja az A-Híd VasasPlaket a Komjádiban.
Az első félidőben dominált az NB I meglepetéscsapata, így a Vasas FC pont nélkül maradt az Illovszky-stadionban.
Szombat délután a velünk azonos pontszámmal álló FKSE-Algyő csapatához látogatunk a női NB I/B 7. fordulójában; a mérkőzés előtt Sárkány Petra nyilatkozott a honlapunknak.
Ezúttal Nagy Dávid nyert Splitben szatellitversenyt, de Koch Máté is felállhatott a dobogóra, fiatal tehetségeink közül pedig Domonkos Emese ért el komoly nemzetközi sikert a közelmúltban.
A Vasas Akadémia férfi kosárlabdacsapatának irányítását, ideiglenesen, az eddig is az együttes mellett tevékenykedő Stephen Arigbabu vette át a héten. Vezetőedzőnk, Vangelis Ziagkos családi problémák miatt kényszerült hazatérni Görögországba. A pasaréti játékosok és szakvezetők egyaránt visszavárják.
Mindössze egy és negyed órára volt szüksége Gentben a Vasas Óbudának, hogy győzzön a BL-selejtező első körének odavágóján.
Végig magabiztosan pólózott az A-Híd VasasPlaket a szezon első hazai bajnokiján.
Változatos eredmények születtek a kiemelt országos bajnoki korosztályok legutóbbi két fordulójában.
A Vasas SC nyerte a dorogi utánpótlás kötöttfogású csapatbajnokságot, miután a döntőben 21–18-ra legyőzte a Budapesti Honvéd SE-t. A diadal után Ubránkovics Csaba szakosztály-igazgatót kérdeztük.
Rögtön egy nagyon fontos belgiumi találkozóval indul a röplabdaszezon a Vasas Óbuda számára szerdán este. Megnéztük, mi újság a csapatnál és Juhár Dalmával is beszélgettünk.
A spliti Bajnokok Ligája-selejtező után rögtön két hazai bajnoki vár az A-Híd VasasPlaket csapatára, amely elsőként szerdán a Miskolcot fogadja a Komjádiban.
A Vasas FC Sényőn győzte le a Nyíregyházát a Magyar Kupában, így bejutott a legjobb tizenhat közé.
Két fontos viadalon is jól szerepeltek sakk-szakosztályunk versenyzői.
A végére kicsit felhoztuk a Savonát, de összességében végig kézben volt a meccs, és az A-Híd VasasPlaket megnyerte a sorsdöntő csatát a BL-selejtező második körében.
Gyengébb támadójátékunk megbosszulta magát a PEAC elleni bajnoki fordulóban. Női élvonalbeli csapatunk ugyan jól kezdte a találkozót és az első negyedben többször is vezetett, végül tizenkét pontos vereséget szenvedett Pasaréten.
A harmadik negyed kivételével szinte végig vezetett csapatunk a Nagykőrösi Sólymok ellen. Együttesünk a nehezebb időszak során sem veszítette el lélekjelenlétét, s végül kilencpontos győzelmet aratott.
Egy előzetesen cseppet sem könnyűnek ígérkező mérkőzésen született meg a Vasas idénybeli első győzelme, az NB I 11. fordulójában.
Rangadóhoz méltó összecsapáson, őrült hajrá után időntúli hetessel egyenlített az Eszterházy SC, így hazai pályán 29–29-et játszottunk velük a NB I/B hatodik fordulójában.
A hazai pálya minden előnyét élvezte a Jadran Split, amely nagy csatában győzte le a BL-selejtező legnagyobb rangadójan a remekül pólózó A-Híd VasasPlaketet. Vasárnap a Savona ellen kell kiharcolnunk a továbbjutást.
Szombat délután az éllovas Eszterházy SC-t fogadja a kézilabdacsapatunk a női NB I/B 6. fordulójában; a rangadó előtt Gaschler Dominika nyilatkozott honlapunknak.
Nagyon magabiztosan, elöl és hátul is kiváló játékkal nyerte meg az A-Híd VasasPlaket a szerb Sabac elleni találkozót a spliti BL-selejtező nyitányán.
Október második hétvégéjén Mogyoródon rendezték meg a serdülő birkózók országos bajnokságát, melyen klubunk tíz fiatallal képviseltette magát. A versenyzők szép számmal termelték az érmeket, aminek köszönhetően a szabadfogásúak csapatversenyében másodikak, a kötöttfogásúak mezőnyében harmadikak lettek.
A Vasas G-Force csapata remekült kezdte az idei Magyar Kupa-sorozatot, az első hétvégét követően három győzelemmel és egy vereséggel várja az október végi folytatást. Egyedül a klubtárs, Vasas Férfi Senior gárdájától kapott ki az együttes, igaz, nagyon szoros és izgalmas mérkőzésen.
A Kőnig Gábor vezette, 16-18 éves fiatalokból álló NB I-es fiókcsapatunk remek teljesítményt nyújtva, kettős győzelemmel jutott a Magyar Kupa selejtezőjéből a főtáblára. A sikert a vezetőedző, Kőnig Gábor értékelte a honlapunknak.
Splitben kell megszerezni a két továbbjutó hely egyikét az A-Híd VasasPlaketnek a BL-selejtezők második felvonásában.
A röplabdacsapatainknak is elkezdődött a 2022/23-as évad őszi szezonja; tekintsük át, milyen szeptembert zártak a játékosok!
Megalakult a Magyar Élsportolók Érdekvédelmi Fóruma (MEEF), amelynek egyik ötletgazdája és egyben társadalmi elnöke Szilágyi Áron. A fő cél, hogy a professzionális pályájukat lezáró sportolók társadalmi beilleszkedését és civil karrierjét segítsék.
Miközben női élvonalbeli kosárlabdacsapatunk Győrben vívott nagy csatát, Tóth Orsolya Bukarestben, az U23-as 3x3-as világbajnokságon képviselte hazánk színeit. A magyar korosztályos válogatott végül a hetedik helyen végzett, akadémistánk pedig öt mérkőzésen 23 pontot szerzett.
A síroller Magyar Kupa utolsó állomását a hazai szövetség családi napján rendezték meg a Normafánál. Versenyzőink tizennyolc érmet nyertek, közülük nyolc volt arany. Az utánpótláskorúak közül Holló Martin nyújtott kiemelkedő teljesítményt, hiszen a két legjobb magyar felnőtt sífutó mögött ért célba. A családi napon valamennyi szakág bemutatkozott, az érdeklődők pedig ki is próbálhatták a nekik megtetsző sporteszközöket.
2002. október 10-én, tehát éppen húsz éve választották meg a Vasas Sport Club elnökének Markovits Lászlót. Az évforduló jó apropó egy rövid visszatekintésre, beszélgetésre.
Fontos két pontot szerzett csapatunk a női NB I/B 5. fordulójában: a lányok két döntetlen után tudtak újra nyerni, a Kispest NKK gárdáját győzték le idegenben két góllal.
A mérkőzés középső szakaszában mutatott eredményes játéknak köszönhetően férfi NBI/B-s csapatunk magabiztosan győzte le a TF-BP együttesét. Akadémistáink a harmadik negyedben olyan előnyre tettek szert, hogy a negyedikben már ki is engedhettek egy picit.
Vasas-szempontból rémálomszerűen alakult a Kisvárda elleni idegenbeli találkozó első félideje, hiszen a hazaiak kétgólos előnyre tettek szert, amelyet a meccs végéig meg is tartottak.
Nagy csatában maradt alul női élvonalbeli együttesünk Győrben, játékosaink hullámzó teljesítményét nagyszerűen használták ki a házigazdák. A jó periódusokban mutatott játék azonban mindenképpen biztató a folytatásra nézve.
Vasárnap este a Kispest NKK-val játszik fővárosi összecsapást az együttesünk a női NB I/B 5. fordulójában; a mérkőzés előtt Nagy Zsuzsanna nyilatkozott honlapunknak.
Könnyed sikert aratott az A-Híd VasasPlaket a KSI ellen az OB I nyitányán szombat délelőtt.
Klubunk ökölvívó-szakosztályának sportolójával, Fodor Milánnal beszélgettünk az elmúlt időszak eredményeiről, amatőr és profi versenyzésről, illetve a céljairól a boksz nemzetközi helyzetének függvényében.
Szombat délelőtt bemutatkozik az OB I új idényében is az A-Híd VasasPlaket.
A Vasas Pasaréti Síiskola snowboard oktatásán belül a versenyeztetés is egyre eredményesebb, amit a napokban megrendezett első hazai, őszi viadal is bizonyít. Klubunk színeit négy fiatal, Bárdosi Artúr, Cserni Áron, Németh Lili és Yuchen Zhu Jason képviselte. A kis csapat egy ezüst- valamint két bronzéremmel gazdagabban térhetett haza Pestszentlőrincről, a 4Season pályájáról.
Fiatal kardozónk Belgiumban nyert VK-szatellit versenyt, egy héttel korábban pedig Bulgáriában lett harmadik egy hasonló viadalon. Emellett pedig az utánpótlás Magyar Kupa-nyitányokon is bőven akadtak vasasos sikerek.
Korosztályos világbajnokságra készülhetnek a Vasas SC leány curlingesei, ezért már a nyári, jégcsarnokmentes időszakot is kemény munkával töltötték. A Nagy Gyöngyi és Jakab Zoltán által irányított együttes szárazföldi edzésekkel alapozta meg a szeptemberben megkezdett jeges gyakorlásokat. A lehető legjobb formában szeretnék országunkat és klubunkat képviselni Finnországban.
Idegenben játszották a második fordulót országos kiemelt csapataink, ezúttal az ifik és a serdülők tudtak győzni.
A Vasas-Süllős versenyzője éremmel tért haza Törökországból.
A korábbi három siker után vasárnap délelőtt a házigazda Het Ravijn csapatát is magabiztosan győzte le az A-Híd VasasPlaket, amely így csoportelsőként várja a második BL-selejtezőkör sorsolását.
Három ezüst- és egy bronzérmet nyertek a Vasas teniszezői a szombaton befejeződött felnőtt országos bajnokságon, amelyet a hölgyeknél a Körmöczy Zsuzsa, a férfiaknál pedig a Gulyás István vándorserlegért írtak ki. Az érmeink számához azonban egy továbbit is bátran hozzáadhatunk, hiszen a férfi egyes döntőben, az MTK színeiben ugyan, de ott volt egyik Folyondár utcai edzőnk, Kovács Márk is.
A már-már szokásosnak mondható forgatókönyv érvényesült a Vasas FC-ZTE meccsen, hiszen a mieink szereztek vezetést, ám a zalaiak egalizáltak, így pontosztozkodás lett a vége.
Az edzői utasításokat betartva, remekül kezdett és jóideig vezetett is élvonalbeli női kosárlabda csapatunk a Szekszárd ellen, ám a folytatásban érvényesült a vendégek nagyobb rutinja. A végjátékban különösen hiányzott a tapasztalat fiatal játékosainkból.
Férfi NBI/B-s kosárlabdázóink, jó kezdést követően, végül nem bírtak a fizikális fölényben lévő pécsi akadémistákkal. Védekezésünk ugyan elég jól működött, de ez nem volt elég a győzelemhez. Vangelis Ziagkos vezetőedző szerint a találkozó tanulságait mindenképpen le kell vonniuk.
Csapatunk szombat délután a szezonbeli első meccsét vívta a Magyar Kupában, a 2. fordulóban a szintén NB I/B-s Kozármislenyt fogadták a lányok; a remek utolsó negyedóránknak köszönhetően 34–27-re győztünk.
Az A-Híd Vasas Plaket a szombati maratoni napon előbb három góllal legyőzte a Kotort, majd héttel a Steaua Bukarest csapatát, így a mieink csoportjuk megnyerve jutnak tovább a Bajnokok Ligája I. selejtezőköréből.
Nehezen értékelhető, 35 (!) gólos sikerrel kezdte a Szarajevó csapata ellen a BL-selejtezőt az A-Híd VasasPlaket. Holnap már komolyabb erőpróba vár ránk.
Túl vannak az első hónapon az élvonalbeli utánpótlás-bajnokságokban szereplő kézilabdacsapataink: négy fordulót követően az ifik és a serdülők is a Keleti csoport első felében várják a folytatást.
Bükkösi Raymond nem hétköznapi alakja a kajak-kenu sportágnak, hiszen 37 évesen "újrakezdőként" jutott el felnőtt országos bajnoki dobogós helyekig az elmúlt években. Eközben építőmérnökként saját céget visz, szakmájában komoly díjak sorát nyerte el, közben pedig segíti is a sportágát, hiszen az ARC-S Group névadó szponzora vasasos kajak-kenu szakosztályunknak. Ezt a különleges karriertörténetet mutatjuk be mostani interjúnkban.
Szeptember utolsó hétvégéjén, Galyatetőn rendezte meg a Magyar Síszövetség nyári országos biatlon bajnokságát az utánpótlás-korosztályok számára. A szombati napon a sprint, vasárnap pedig az egyéni versenyre került sor, utóbbiban négy arany- két ezüst- és egy bronzéremnek örülhettünk.
Az U16-os és az U21-es jégkorongcsapatunk is sikerrel vívta meg a kvalifikációs meccseit, így mindkét korosztály a felsőházban kezdi meg a bajnoki szereplést, az U18-as gárdánk pedig túl van az alapszakasz első öt mérkőzésén.
Markovits László klubelnök személyes hangvételű búcsúja a Vasas család nevében korábbi irodavezetőnktől, Krámer Gábornétól, akit ma helyeztek végső nyugalomra.
Hosszú hónapok után jön az első tétmeccs az A-Híd VasasPlaket számára, ráadásul a hollandiai BL-selejtezőben szűk két nap leforgása alatt rögtön négyszer száll vízbe csapatunk.
Egy negyeden át tartotta magát női élvonalbeli együttesünk a tavalyi bronzérmes DVTK-val szemben. A folytatásban kiütközött ellenfelük fizikális fölénye, hibátlan védekezésük pedig döntőnek bizonyult. Akadémistáink közül Tóth Orsolya emelkedett ki teljesítményével.
Két szép siker és egy nem várt vereség: vasárnap a Honvéd ellen elkezdték kiemelt országos csapataink a bajnokságot.
Kedden sajtótájékoztatón jelentették be Székesfehérváron, hogy a FEHA19 és a Vasas Sport Club együttműködési megállapodást kötött a jégkorongsportágban.
Múlt szombaton két fronton is szép eredményeket szereztek klubunk fiatal birkózói: az U23-as országos bajnokságon négy, a serdülő kötöttfogású diákolimpián három érmet szereztek. Előbbit szakosztályunk igazgatója, Ubránkovics Csaba, utóbbit edzőnk, Wöller Gergő értékelte a honlapunknak.
Természetbarát szakosztályunk ősszel is tartalmas programokat kínál a túrázóknak.
A GT nevet kapta Gerei Tamás közösségi gyűjtés révén vásárolt új versenyhajója, a Gran Turismo gépjármű-kategória erejére és gyorsaságára utalva, amely egyben a MEC-Vasas sportolójának monogramja is. Az egyesület a hétvégén köszönőpartira hívta azokat a támogatókat, akik hozzájárultak a párizsi olimpiára készülő fiatal evezős álmának megvalósításához.
Véget ért a Vasas-tehetségek sorozatunk első felvonása, az elmúlt hónapokban heti szinten ismerkedhettünk meg igazán színes formában az egyéni sportágaink kiemelkedő ígéreteivel. A tehetségeink pedig azóta sem álltak le, hiszen az elmúlt félévben is számos világraszóló eredményt értek el.
Izgalmas hajrában győzte le női élvonalbeli együttesünk a nagy rivális Ludovika Csatát, az új idény első fordulójában. Tóth Orsiék végig kezükben tartották az irányítást, a végén mégis egylabdás meccs lett a találkozóból.
Együttesünk a Szent Istváni SE elleni, múlt heti meccshez hasonlóan 25–25-ös döntetlent játszott az Orosházi NKC ellen a női kézilabda NB I/B 4. fordulójában; a hazai találkozót követően Penszki Gergely vezetőedző és Dombi Katalin értékelt számunkra.
A harmadik negyedben mutatott tökéletes játéknak köszönhetően, győzelemmel kezdte az új idényt férfi NBI/B-s kosárlabda együttesünk. Az Óbudai Kaszások elleni találkozón, a mezőny legponterősebb játékosa akadémistánk, Andrássy Géza volt.
Szombat délután az Orosházi NKC-t fogadja a kézilabdacsapatunk a női NB I/B 4. fordulójában; a mérkőzés előtt Pénzes Laura nyilatkozott honlapunknak.
Az atlétikai csapatbajnokság 2022-es döntőjében a hetedik helyen zárt a Vasas SC, ezzel pedig a meglepetéscsapat jelzőt érdemelte ki a kívülálló értékelőktől.
A síroller Magyar Kupa hétvégi állomásán ismét remekeltek a Vasas sportolói. Összesen harminchárom érmet, köztük tizenkét aranyat nyertek.
Gyermekcsapatunk edzője nyáron U18-as világbajnoki címig vezette a korosztályos válogatottat, a Magyar Edzők Társasága és az upsport.hu ezt jutalmazta most egy komoly díjjal. Ez a hét pedig egyébként is mozgalmas utánpótlás vízilabdában, hiszen vasárnap már kezdődik kiemelt korosztályos csapataink számára a bajnokság.
A kiválóan szereplő magyar küldöttség sikereihez a Vasas SC ifjú úszója, Szimcsák Mira is hozzájárult, aki váltóban arany-, egyéniben bronzérmet nyert a Seychelles-szigeteken rendezett nyílt vízi úszók utánpótlás-vb-jén.
Két arannyal és számos további éremmel zárt Debrecenben a Vasas-Süllős, amely az összesített pontversenyt is megnyerte.
A múlt hét végén a lengyelországi Bydgoszczban rendezett egyetemi világbajnokságon klubunkból három kajakos szerepelt, közülük Istenes Márton és Kovács Gergő az 1000 méteren harmadik négyes tagjaként érmet is szerzett.
Idei legjobbját lőtte Gáspár Lalita a wroclawi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, ám ez a remek teljesítmény is kevés volt ahhoz, hogy túljusson a selejtezőn. Edzője, Szucsák Mátyás szerint, a lengyel városban ritka erős mezőny gyűlt össze, az ötkarikás játékokra szóló repülőjegyek mindenki számára csábítóak voltak.
Legjobbjait díjazta hétfőn este a Vasas Akadémia női és férfi kosárlabda-szakosztálya. A hagyományos évnyitó hangulatát az elmúlt idény sikerei tették igazán ünnepivé. Az új szezonban hasonló folytatásra számítanak, ám ebben idén az edzők, játékosok és a szülők együttműködése a korábbinál is hangsúlyosabb lesz.
A szezon eddigi legnehezebb meccsét játszották a női kézilabdázóink a Szent István SE ellen idegenben; óriási izgalmakat követően a csapatok megosztoztak a pontokon az NB I/B harmadik fordulójában.
Ha nem is könnyen, de végül győzött a Vasas FC Balassagyarmaton, így továbblépett a Magyar Kupa következő fordulójába.
Két százszázalékos együttes csap össze a női kézilabda NB I/B 3. fordulójában: a tabellát hibátlanul vezető csapatunk az eddig szintén két meccsből kettőt nyerő Szent István SE gárdájához látogat. A Vasas SC-hez idén nyáron érkező Dombi Katalint kérdeztük a mérkőzés előtt.
Bár a reflektorfény ritkán vetül rá, nélkülözhetetlen tagja a klubunk jégkorongcsapatainak és a női hokiválogatott stábjának a felszerelés-menedzser Tornyi Gábor, aki állítja: a munkaköre rengeteg szépséget hordoz magában.
Két hét múlva ilyenkor már a Bajnokok Ligája selejtezőjében játszik az A-Híd VasasPlaket, közben pedig a hazai színtéren is sorsoltak.
A Vasas Sport Club főállású munkatársat keres irodavezetői munkakörbe.
Laczkó Evelin Vivien, Kunos László és Holló Martin egyaránt a dobogó harmadik fokára állhatott fel a hétvégi nyári szlovák biatlon bajnokságon. A vihnyei viadalon összesen hat Vasas-sportoló indult, s mindannyian kifejezetten jó teljesítményt nyújtottak.
Klubunk kajak-kenu szakosztályának ifjú reménysége, a 16 éves Magyar Emma eredményesen szerepelt a pozsonyi Olimpiai Reménységek Versenyén, a jövőben pedig még magasabbra jutna el.
Jó hangulatban, vidáman, mégis hasznosan telt a nyár klubunk fiatal karatékái számára. Az edzőtáborokban a gyakorlások mellett közös programokra és szórakozásra is bőven volt lehetőségük. Utóbbiak tökéletesen szolgálták a szakosztály egyik legfontosabb célkitűzésének megvalósítását, vagyis a csapatépítést.
Nagy érdeklődés kísérte a Pasaréti Síiskola hétvégi nyílt napját, amely síszakosztályunk alpesi szakága számára egyben a hivatalos idénynyitást is jelentette. A közel háromszázas látogatói létszám jó előjel lehet az új szezonra, amely során a legkisebb, három-négyéves korosztályok számára is csoportokat kívánnak indítani a Pasaréti Sportcentrumban.
Kevesebb mint két hét múlva, a Ludovika Csata ellen kezdi meg idei élvonalbeli szereplését a Vasas Akadémia női csapata. A Milos Pavlovic által irányított együttes két amerikai légióssal a soraiban, több edzőmeccset is lejátszott, s a pasaréti edzéseken is már az utolsó simításokat végzik.
Klubunk korábbi labdarúgója 78 évet élt.
Kikapott a Vasas FC Kondás Elemér első meccsén, ezzel pedig a tabella utolsó helyére csúszott vissza az NB I-ben.
Az idény záráshoz közeledve, egy héttel a csapatbajnoki döntő előtt, Győrben és Budapesten álltak rajthoz a Vasas atlétái.
Néhány héttel a férfi NBI/B-s kosárlabda-bajnokság alapszakaszának rajtja előtt beszélgettünk a Vasas Akadémia vezetőedzőjével, Vangelis Ziagkosszal. Együttesünk idén nyáron sokat változott, korábbi meghatározó személyiségek távoztak Pasarétről, miközben az új játékosok mellett több saját nevelésű fiatal is fellépett a felnőtt csapatba.
A vártnál nagyobb ellenállásba ütköztek első hazai mérkőzésükön női kézilabdázóink, ám így is hozták a kötelező győzelmet. Csapatunknak a váratlan hullámyvölgyekkel gyűlt meg leginkább a baja.
Süllős Gyula, a Vasas SC aranygyűrűse, ökölvívóink szakosztály elnöke és a klub elnökségi tagja ma ünnepli negyvenedik születésnapját. Ennek apropóján beszélgettünk vele az apai örökségről, a hűséges támogatásról és a jövőbeni álmokról.
Az idei szezon első hazai mérkőzésén, szombaton, a Tempo KSE együttesét fogadja női együttesünk a Sterbinszky-csarnokban. A második fordulós találkozó előtt, Szilovics Fannival nemcsak az esélyekről beszélgettünk, de az elmúlt heti győztes rajtot is felidéztük.
Meglepetés-győzelemmel mutatkozott be egy évvel ezelőtt a nemzetközi felnőtt férfi mezőnyben a Vasas Körmöczy Akadémia akkor még 17 éves játékosa, Boros Attila. Az idei 25 ezer dollár összdíjazású ITF-viadalon ugyan nem sikerült megismételnie a bravúrt, ám az elmúlt hónapokban számos fontos győzelem volt a nevéhez köthető. Az ATP világranglistáján is megkezdte a lépegetést felfelé, az évvégi 1835. helyhez képest a héten már az 1245.-en jegyezték.
A Vasas Sport Club aranygyűrűs olimpiai bajnoka, vívószakosztályunk társelnöke kerek születésnapját ünnepli.
A serdülőcsapataink a múlt héten Erdélyben készültek az őszi megméretésekre.
Az elit-vb-n történelmi sikert elérő női jégkorong-válogatott keretéből kilenc játékos több éven át a klubunkban pallérozódott, méghozzá a fiúkorosztályokban.
Nagyszerűen szerepeltek klubunk versenyzői a vasárnap véget ért perui ifjúsági úszó-világbajnokságon; Gyurinovics Lili három arany-, Bujdosó Zsombor pedig egy ezüstérmet szerzett a váltókkal.
A mérkőzésen végig vezetve húzta be mindkét pontot a csapatunk Kecskeméten az NB I/B 2022/23-as évadának első fordulójában.
Ezúttal a Puskás Akadémia ellen játszott döntetlent a Vasas FC a labdarúgó NB I-ben.
Hosszú, harminc fordulós versenyfutás kezdődik vasárnap délután: női kézilabdacsapatunk Kecskeméten vendégeskedik az NB I/B 2022/23-as évadának első körében. A mérkőzés előtt a Vasas SC-hez idén nyáron érkező Kobela Tamarával beszélgettünk.
Aranyérmet nyert a paksi Vajda Bencével a szegedi U23-as világbajnokságon K2 1000 méteren klubunk versenyzője, Szántói-Szabó Tamás. Őt kérdeztük a döntő másnapján.
Edzőtáborokkal és az utánpótlás Magyar Kupa küzdelmeivel indult el a 2022/23-as vízilabda utánpótlás szezon. Földi László szakmai igazgatóval beszélgettünk.
Bronzéremmel kezdték, arannyal végezték a korosztályos csapatbajnokságot fiatal teniszezőink Balatonbogláron. Az U18-as fiúk szombati harmadik helyét követően, szerdán délután az U14-es leányok állhattak fel a dobogó legmagasabb fokára.
Vasárnap nagyon hosszú, harminc fordulós idényt kezd meg női kézilabdacsapatunk az NB I/B-ben. A start előtt vezetőedzőnkkel, Penszki Gergellyel beszélgettünk.
Nagy küzdelemben, egy szerencsés találattal vitte el a három pontot a Ferencváros az Illovszky-stadionból.
Már a perui ifjúsági világbajnokság nyitó napján megszületett az első magyar és vasasos aranyérem: a Gyurinovics Lilivel felálló 4x200-as gyorsváltó nagy fölénnyel végzett az élen.
Kedden kezdődik Limában az ifjúsági úszó-világbajnokság, amelyen klubunkat Bujdosó Zsombor és Gyurinovics Lili képviseli. A rajt előtt őket, valamint edzőjüket, Lőrinczi Györgyöt kérdeztük.
Várni kell még a Vasas FC első győzelmére a 2022/23-as szezonban.
Masal Oku
Régóta nem látott eredményességgel zárta a szolnoki kajak-kenu országos bajnokságot vasasos szakosztályunk. A mieink elsősorban a csapathajókban remekeltek, és a különbző egységekben ötször is dobogóra állhattak.
Mindenki Devája, a Vasas egykori titkárságvezetője és aranygyűrűse 67 évet élt. Klubunk saját halottjának tekinti.
A 2022/23-as szezonban is jelentős kedvezménnyel látogathatják a mérkőzéseket a Vasas-függők, a kézilabda és a vízilabda esetében pedig kombinált bérlettel és exkluzív VIP-lehetőségekkel is készülünk. Jövünk a részletekkel!
Az ünnepi hétvégén rendezték meg Szegeden az evezősök országos bajnokságát, amelyen a MEC-Vasas versenyzői ifjúsági, felnőtt és masters korosztályban egyaránt indultak. A fiatalok jó szereplése azért különösen értékes, mert többségük még serdülőkorú, így igen eredményes jövőt ígérnek.
Fridvalszki Marcell, az A-Híd VasasPlaket erőnléti edzője, a Testnevelési Egyetem doktorandusza egy kutatócsapat tagjaként végzett újszerű tudományos vizsgálatot a vízilabdasportágban. A kutatást a közelmúltban egy rangos nemzetközi folyóiratban publikálták. A részletekről beszélgettünk szakemberünkkel.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Elekes Emese a nehézségek ellenére sem adja fel soha.
A Vasas két fiatal versenyzője, Csikász Panni és Kunos László képviselte a juniorok mezőnyében a magyar színeket Újvidéken, a Nemzetközi Sportlövő Szövetség Grand Prix-sorozatának szerbiai állomásán. Bozóki Tamara eközben Pécel városának Pro Talentum díját vehette át a Szent István napi ünnepségen.
Az A-Híd VasasPlaket szeptember utolsó napjaiban kezdi meg szereplését a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében. A csoport nem a legkönnyebb, de egyértelmű a vélekedés: kötelező a továbbjutás.
Új szerkezetű csapattal vág neki a 2022/23-as szezonnak a Vasas Akadémia férfi NBI/B-s kosárlabda együttese. A nyár folyamán hatan – köztük korábbi meghatározó egyéniségek is – távoztak, miközben a három érkező mellett, fiatal, sajátnevelésű kosárlabdázók léptek fel a nagyok közé. Hétfőn este először gyakorolt együtt a teljes gárda, amely kedden Székesfehérvárra utazott edzőtáborba.
91 éves korában elhunyt klubunk aranygyűrűse, az egykori Eb-bronzérmes válogatott röplabdázó, a Vasas férfi röplabda szakosztályának fontos alakja.
Hétfőtől edzésbe állt klubunk valamennyi korosztályos röplabdacsapata, a részletekről és az idény céljairól Kőnig Gábor utánpótlás szakmai igazgatót kérdeztük.
Egyáltalán nem mutatott extrát, mégis elvitte a három pontot az Illovszky-stadionból a Honvéd.
Az előző szezon végeztével nemcsak kézilabdacsapatunk keretében, hanem a szakmai stábban is volt mozgás: Puskás Viktor edzőként, Battyányi Attila pedig masszőrként segíti a lányok munkáját a jövőben.
Két fiatal teniszezőnk, Tóth Amarissa és Boros Attila is mérföldkőnek számító sikereket ért el az elmúlt hetekben, illetve napokban. Előbbi kedden aratta első főtáblás győzelmét 25 ezer dollár összdíjazású női ITF-tornán, míg utóbbi újabb fontos ATP-pontokat szerzett, szám szerint hármat. A Vasas Körmöczy Teniszakadémia szakembere, Kovács Márk szerint, mindkettőjüktől további jó eredmények várhatóak.
A júliusi korosztályos ob-n remekeltek ifjú evezőseink. A felkészítő edzők sorában Tevesz László neve mellett Balogh Zsolté is feltűnt. A MEC-Vasas vízitelepére segédedzőként érkező korábbi válogatott sportoló egyre nagyobb feladatokat vállal a szakosztály utánpótlás-nevelő munkájából.
Szilágyi Áron és Katona Renáta a vasasos utánpótlásvívók balatoni edzőtáborában vendégeskedett.
Szabó-Feltóthy Eszter és Gyurinovics Fanni is döntőt úszhatott a római kontinensviadalon.
Sorozatunkban női kézilabdacsapatunk következő idényre érkező játékosait mutatjuk be: hatodikként a beálló Bánhidi Barbarát.
Nagyszabású nemzetközi verseny a Sterbinszky-csarnokban, majd rekordlétszámú edzőtábor Szavason, mindez a Vasas SC birkózó szakosztályának szervezésében.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Keresztes Kristóf Domonkos az őserő kajakban, emellett szenvedélye a dietetika is.
Készen áll az ősszel startoló új szezonra klubunk jégkorongszakosztálya. Székely-Mádai László szakmai igazgatót kérdeztük.
Tizenhat érmet szereztek a Vasas síszakosztályának versenyzői a sírollerezők szombati hegyi országos bajnokságán, amely egyben a Magyar Kupa-sorozat második állomása is volt. Az abszolút győztest is klubunk adta Holló Martin személyében, aki tizenöt évesen utasította maga mögé az idősebb indulókat.
Témájában és jellegében egyaránt példaértékű Európai Uniós projekt megvalósításához csatlakozott a Vasas Akadémia férfi kosárlabda-szakosztálya. A határokon átnyúló együttműködésben egy frankfurti profi klub, a Fraport Skyliners a partnerük, a cél pedig egy olyan képzési terv kidolgozása, amelyben agresszió nélkül taníthatják domináns és eredményes stílusra a fiatal játékosokat.
Sorozatunkban női kézilabdacsapatunk következő idényre érkező játékosait mutatjuk be: ötödikként a balszélső Lengyel Esztert.
Nyolc érmet szereztek a Vasas Körmöczy Teniszakadémia fiatal játékosai a nyári korosztályos országos bajnokságon. A Park Teniszklubban pénteken befejeződött ob-n Nemcsek Gréta volt a legeredményesebb teniszezőnk, hiszen egyesben, valamint Benke-Giosanu Izabella oldalán párosban is a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. A harmadik elsőségünket, Hornung Gábor szerezte az U18-as fiú párosok mezőnyében.
Nagyon közel állt a hosszú időn át emberhátrányban küzdő Vasas FC a három ponthoz Debrecenben, a házigazdák csak a hajrában tudtak egyenlíteni.
Az elmúlt hetekben rendezték a korosztályos úszó magyar bajnokságokat: a cápa, a gyermek és a serdülő korosztály viadaláról edzőnket, Kunics Rékát kérdeztük.
A Vasas nyolc tehetséges atlétája versenyezhetett címeres mezben az elmúlt hétvégén.
Sorozatunkban női kézilabdacsapatunk következő idényre érkező játékosait mutatjuk be: negyedikként az irányító Györfi Dórát.
Mindkét vasasos versenyzőnk döntős reményekkel vesz részt a kontinensviadalon, edzőikkel beszélgettünk.
A Vasas Akadémia fiataljai több korosztályos válogatottban is bizonyítottak, illetve bizonyítanak folyamatosan ezen a nyáron. Két játékosunk, Cseh Botond és Rosta Péter is nagy lelkesedéssel készült a nemzeti együttes erőpróbájára, ám rajtuk kívül álló okok miatt, végül egyikük sem került be az utazó csapatba. Mostantól mindketten a pasaréti alapozásra koncentrálnak, s jövőre újult erővel, még jobb formában kívánnak a legjobbak közé lépni.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. A kardvívó Spiesz Annánál egyelőre a sportpályafutás az első, utána viszont könnyen lehet, hogy orvos lesz belőle.
Régen várt pillanat érkezett el Tóth Amarissa Kiara életében az elmúlt hétvégén. A Vasas SC 19 éves teniszezője, a kottingbrunni 15 ezer dollár összdíjazású női ITF-torna megnyerésével, felnőtt karrierje első nemzetközi egyes tornagyőzelmét aratta. A döntőben a német Carolina Kuhlt verte 6:3, 7:5 arányban.
Hétfőtől vasárnapig a felnőttekhez hasonlóan a Mátraházi Edzőtáborban dolgozott klubunk lány ifjúsági kézilabdacsapata is. A felkészülésről, valamint az idény céljairól a vezetőedzőt, Géber Zsoltot kérdeztük.
Ezen a héten a Mátraházi Edzőtáborban folytatta felkészülését a 2022/23-as NB I/B-s évadra női kézilabdacsapatunk, amely szombaton lejátszotta első felkészülési meccsét is az egri Eszterházy SC ellen.
Fordulatos meccsen játszott döntetlent csapatunk az új Illovszky-stadionban rendezett első élvonalbeli Vasas-meccsen.
A sportmasszőr korábban éveken át kötődött a Vasas labdarúgásához.
Az augusztus végi országos bajnokságra való felkészülés jegyében szálltak vízre a hétvégén evezős szakosztályunk utánpótláskorú fiataljai. A Budapest-bajnokságon több olyan eredmény is született, amely biztató a közelgő ob előtt, ám ezúttal inkább a gyakorláson volt a hangsúly.
A Vasas család egyik legkiemelkedőbb legendáját köszöntjük kerek születésnapján.
Sorozatunkban női kézilabdacsapatunk következő idényre érkező játékosait mutatjuk be: harmadikként az átlövő Kobela Tamarát.
A Vasas SC tehetséges birkózója, Arszunkaev Musza ezüstéremmel tért haza a római kadetvilágbajnokságról. Ott voltunk, amikor köszöntette őt a Vasas-birkózócsalád a Fáy utcában.
Érdemes lesz az NB I-es labdarúgó bajnokik alatt meglátogatni a Fáy utcai Vasas Shopot.
Remekül szerepelt, két arany-, négy ezüst- és három bronzérmet nyert szakosztályunk a szegedi U23-as kajak-kenu magyar bajnokságon, amelyen a csapat valamennyi versenyzőjének volt része sikerélményben. Vezetőedzőnk, Kassai Álmos értékelt.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Az úszó Szimcsák Mira amellett, hogy a nyíltvízen remekel, ukulelén is megállja a helyét.
Hat sportolónk kapott meghívást a Miskolcon megrendezett target sprint nagydíjra, a Hungarian Openre. A rangos nemzetközi mezőnyben nemcsak értékes tapasztalatokat szereztek versenyzőink, de remek eredményeikkel is felhívták magukra a figyelmet. Laczkó Evelin Vivien és Kanczler Zsófia a sorozat első magyar női érmeseiként írtak sporttörténelmet.
Hétfőn hivatalosan is elkezdte a 2022/23-as szezonra való felkészülést az A-Híd VasasPlaket. Bőven lesz ideje Szlobodan Nikics vezetőedzőnek, hogy beépítse az új játékosokat (sőt stábtagokat is), hiszen két hónap múlva jöhet majd csak az első tétmeccs.
Karrierje első nemzetközi tornagyőzelmét aratta a hétvégén Nemcsek Gréta. Ráadásul nyomban duplázott is, román partnere oldalán a párosok versengésében sem talált legyőzőre az osztrák korosztályos viadalon. A Vasas Körmöczy Teniszakadémia 13 éves játékosa egyesben szettveszteség nélkül menetelt végig a Tennis Europe U16-os mezőnyén.
Bronzéremmel zárta a három viadalból álló válogató-sorozatot Gáspár Lalita, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy végül kvalifikálja magát az őszi Európa-, illetve világbajnokságra. A Vasas fiatal sportlövője a hétvégi 50 méteres országos bajnokság női puskás összetett versenyszámának fináléjában, nagyszerű teljesítményt nyújtva lett harmadik. Miután csak egy hajszállal maradt el a csapatba kerülést jelentő pozíciótól, a kontinensviadalon mégis megméretheti magát, igaz csupán a ranglista pontokért szállhat harcba.
Már alig vártuk! Négy év után szombaton újra NB I-es mérkőzést játszott a Vasas FC, igaz, a kecskeméti 0-0 után mindenkiben maradhatott némi hiányérzet.
Sorozatunkban női kézilabdacsapatunk következő idényre érkező játékosait mutatjuk be: másodikként a korábbi korosztályos válogatott beállót, Dombi Katalint.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Egy birkózó, aki zongorázik? Ismerjétek meg Ubornyák Csabát!
A Tbilisziben megrendezett B csoportos Európa-bajnokságon Radics Gerzson volt a magyar U20-as férfiválogatott egyik legjobbja. A Vasas Akadémia játékosa a kemény védekezést tartotta leginkább szem előtt, a koszovóiak ellen azonban még huszonöt pontot is szerzett ráadásként. NBI/B-s felnőtt csapatunk tagja újabb egyéves szerződést írt alá klubunkkal, szeptembertől pedig a Corvinus Egyetemen is megkezdi tanulmányait.
Friss vasasos világbajnokunkkal, Katona Renátával beszélgettünk, és próbáltuk megfejteni, hogyan érték el a hihetetlen kairói csapatsikert Pusztai Lizával, Szűcs Lucával és Battai Sugárral közösen.
Új sorozatunkban női kézilabdacsapatunk következő idényre érkező játékosait mutatjuk be: elsőként élvonalbeli rutinnal is felvértezett jobbszélsőnket, Domokos Dalmát.
Elképesztő teljesítményt nyújtott, így világbajnoki címmel tér haza Kairóból a magyar női kardcsapat, a vasasos Katona Renátával, illetve Pusztai Lizával, Battai Sugárral és Szűcs Lucával felállva.
Az U14-es egyéni Európa-bajnokság leánymezőnyében Vasas-duó képviselte a magyar színeket. Benke-Giosanu Izabella és Nemcsek Gréta egy-egy mérkőzést nyert egyesben, párosban pedig együtt a negyeddöntőig menetelt. Klubunk szakemberéről, a válogatottat elkísérő Bocskay Józsefről sem megfeledkezve, egyenesen Vasas-trióval büszkélkedhettünk Most városában.
Hétfőtől szerdáig a Fájdalom Ambulancián végzett biomechanikai felmérőkkel, csütörtökön pedig az első edzéssel kezdte meg közvetlen felkészülését a következő, NB I/B-s évadra női kézilabdacsapatunk. Természetesen nyári igazolásaink is csatlakoztak a kerethez.
Szilágyi Áron vezérletével a döntőig menetelt a kairói világbajnokságon a férfi kardcsapat.
Szilágyi Áron fantasztikus vb-címe után Katona Renátáért, Koch Mátéért és Nagy Dávidért is izgulhattunk a kairói egyéni főtáblás világbajnoki küzdelmekben.
A Pasaréten nevelkedett, a 2019/20-as szezon óta Győrben játszó Dombai Réka, nemcsak a tavalyi U19-es világbajnokságon, de a múlt héten befejeződött U20-as Európa-bajnokságon is a magyar női válogatott vezéregyénisége volt. A fiatal kosárlabdázót a torna All Star-csapatába is beválasztották, amin a 27.2-es percátlagát, valamint a hét mérkőzésen dobott 121 pontját (17,3-as átlag) nézve nem is lehet csodálkozni.
A szegedi magyar bajnokságon folytatta remek szezonját klubunk 18 éves versenyzője, Szimcsák Mira, aki az egész mezőny legjobb idejét teljesítette, ám a sajátos szabályok miatt csak a juniorok között kaphatott aranyérmet.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Szabó-Feltóthy Eszterről már gyerekként mondták a szakemberek, hogy ragyogó hátúszó válhat belőle. Igazuk lett.
Aho Tyra Norwenn, Kádár Orsolya és Őrsi Kata képviselte a Vasas Akadémia színeit az U17-es világbajnokságon, Debrecenben. A magyar együttes a hatodik helyen végzett, jóllehet csupán két mérkőzést veszített a torna során. Játékosaink számára meghatározó élmény volt a világ legjobbjaival szemben pályára lépni.
Megvan az utolsó, az oly régóta vágyott cím! A háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron hétfőn este Kairóban egyéni világbajnok lett, ezzel tényleg minden megnyert, ami a sportágában megnyerhető.
Az idény hazai bajnoki sorozatának első fele a felnőtt összetett, valamint az U23-as és U20-as pályabajnokságokkal zárult, Vasas-sikerekben bővelkedve.
Ötödik helyen végzett az U20-as női kosárlabda-válogatott a Sopronban megrendezett korosztályos Európa-bajnokságon. A tizenkettes keret fele, vagyis hat játékos nevelkedett Pasaréten, közülük négyen, Dúl Terka, Madár Eszter, Salamon Zsófia és Szerencsés Tamara az idei Vasas-keret tagjaként kapott meghívót. Korábbi játékosaink közül Dombai Réka ma már a Győr, Sitku Zsuzsanna pedig a Sopron együttesét erősíti. Előbbit a kontinensviadal All Star-csapatába is beválasztották.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. A téli olimpikon Tóth Zita gyerekkora óta a Vasasban építi sípályafutását, és fiatal kora ellenére már negyvenszer nyert magyar bajnokságot.
Katona Renátáért, Szilágyi Áronért, Nagy Dávidért és Koch Mátéért biztosan izgulhatunk az év fő versenyén Egyiptomban.
Daróczi Dávid bronzérme, valamint a serdülő nyolcas ezüstje volt különösen szívet melengető a hétvégi korosztályos evezős ob négy dobogós helyezése közül. A felnőttek vidékbajnokságán a MEC-Vasas országos bajnokságra készülő nyolcasa harmadik lett.
Az elmúlt hetekben tartották a strandkézilabda-világversenyeket, amelyeken rendre volt vasasos érdekeltség: a legnagyobb eredményt, Európa-bajnoki aranyérmet az U16-os válogatott érte el, a soraiban Czifrik Sárával és Virággal.
A Ferencvárostól igazolt tehetséges centert az A-Híd VasasPlaket.
Új sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. A vívó Nagy Dávid a pást mellett a gokartpályán is nagyokat szokott harcolni.
Gyurinovics Lili a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként ifjúsági Európa-bajnok lett Bukarestben, Bujdosó Zsombor ezüstérmes lett 400 m vegyesen és döntőt úszhatott Cserfalvi Olaf is. Edzőjük, Lőrinczi György értékelt.
A Szuper Liga ötödik helyét szerezte meg vasárnap délután a UNIK SE Állványmester Kft.-Vasas SC férfi együttese. A legfelsőbb osztályban közös csapattal bemutatkozó együttes célja a bentmaradás volt, amelyet alaposan túlteljesítettek fiataljaink.
Top 200-as játékos ellen játszott szombaton a Hungarian Grand Prix selejtezőjének első fordulójában Tóth Amarissa Kiara, a Vasas SC teniszezője. Fiatal játékosunk egyetlen lépésre volt csupán a nagy meglepetéstől, ám a mindent eldöntő harmadik szettben végül fel kellett adnia a mérkőzést. Pedig az elsőt nagyszerű játékkal, 7:5-re nyerte a többszáz hellyel előkelőbben rangsorolt görög játékos ellen.
Ökölvívó szakosztályunk meghatározó alakja, a Vasas SC aranygyűrűse 92 évet élt.
Június végén rendezték meg Ajkán a Magyar Szenior Sakkbajnokságot Káposztás Miklós emlékére.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. A kajakos Szántói-Szabó Tamásról megtudhatjuk, hogy nemcsak sportágában, hanem borbélyként is kiemelkedő.
Természetbarát szakosztályunk a nyáron is tartalmas programokat kínál.
Három korosztályos Eb-siker után a vasárnap véget ért celjei U20-as női világbajnokságon ezüstérmet nyert a magyar válogatott, amelyben két távozó játékosunk, Faragó Luca és Kajdon Blanka mellett kapusunk, Zsigmond Panna is szerepelt. Őt kérdeztük.
Új sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Az úszó Gyurinovics Lili viszonylag későn, kilenc-tíz évesen ismerkedett meg a sportággal, mára mégis ifjúsági Eb-érmesnek mondhatja magát. Mától pedig egy újabb ifi kontinensviadalon vesz részt.
Magabiztos győzelmet aratott Gáspár Lalita, a PVSK Kupa vasárnapi 50 méteres fekvő testhelyzetű puskás számában. Ez a siker egészséges önbizalmat adhat neki, az Eb-, illetve vb-válogató sorozat harmadik, utolsó állomására, amelyet július végén Budapesten rendez a hazai szövetség.
A Hajdúböszörményben megrendezett target sprint országos bajnokságon remekeltek a Vasas versenyzői. Összesen huszonnégy érmet nyertek az egyéni, illetve vegyes páros versengés során, csapatban pedig ehhez még egy első és egy második hely adódott.
Új sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. A vívó Domonkos Emeséről megtudhatjuk többek között, hogy olimpiai bajnok druszája miatt kezdett el vívni.
A Vasas egykori remek labdarúgója, aki a címeres mezt is magára húzhatta és Magyar Kupa győztesnek is vallhatta magát, 79 esztendős korában hunyt el.
A Károli Gáspár Református Egyetem együttműködési megállapodást kötött a Sportegyesületek Országos Szövetségével, valamint a Budapesti Honvéd, a BVSC- Zugló, a Ferencvárosi Torna Club, az MTK Budapest és az Újpesti Torna Egylet mellett a Vasas Sport Clubbal is az intézmény sportéletének fejlesztése érdekében.
A Vasas Akadémia korábbi játékosa, Somogyi Ádám, nagyszerű teljesítménnyel járult hozzá a Falco Szombathely vasárnapi bajnoki győzelméhez. Az Egis Körmend ellen vívott, az aranyérem sorsát eldöntő ötödik mérkőzésen, kezdőként lépett pályára és 22 pontot szerzett, 30-as VAL-értékével a mezőny legjobbja volt.
Akadémistánkat, Madár Esztert beválasztották a hétvégi, spanyolországi korosztályos torna All Star ötösébe. Az U20-as Európa-bajnokságra készülő válogatottba rajta kívül Szerencsés Tamara, Salamon Zsófia és Dúl Terka kapott meghívót Pasarétről. A kontinensviadal jövő héten kezdődik Sopronban.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Bánóczy Árpád gátfutónk megjárta a korosztályos vb-t, és ha jut rá ideje, a pókert is igen komolyan veszi.
A Vasas SC Örökös Tagját, egykori magyar bajnok gátfutóját 79 esztendős korában érte a halál.
Sűrű hetet zártak kajakosaink: Keresztes Kristóf hatodik hellyel tért haza a belgrádi U23-as Európa-bajnokságról, a szolnoki felnőtt válogatóversenyen pedig Szántói-Szabó Tamás és Sólyom Dóra érmet nyert, de rajtuk kívül többen is léptek előre az előző viadalhoz képest. Szakosztályunk vezetőedzője, Kassai Álmos értékelte az eredményeket.
Interjú Dr. Kotsis Attilánéval, a 94 éves Gabi nénivel, a röplabda edzőlegendával, a Vasas SC szakmai tanácsadójával.
Sikeres országos bajnokságon vannak túl az a Vasas atlétái, amit két ezüst-, egy bronzérem és számtalan egyéni csúcs jelez.
A 127. Atlétikai Magyar Bajnokság első versenynapján a Vasas 4x100-as férfi váltója remek teljesítménnyel szerezte meg az ezüstérmet.
Az egyéni küzdelmekkel lezárult az idei korosztályos Budapest-bajnokság, az utolsó napon Hornung Gábor játszhatott döntőt az U18-as fiúk mezőnyében. Az U14-es leányok között Nemcsek Gréta is egy ezüstéremmel lett gazdagabb, Benke-Giosanu Izabella és Liszka Márton pedig egy-egy harmadik helyezéssel.
A felnőtt élvonalbeli csapat bravúros hatodik helye mellett, az NBI/B-s bajnokságban szereplő fiatalok, és a serdülők ezüst, valamint a juniorok bronzérmére lehet méltán büszke a 2021/22-es idényt követően a Vasas Akadémia női kosárlabda szakosztálya. A Pasaréten folyó szakmai munka igazi értékmérője azonban a játékosok egyéni fejlődése, a fenti három érem gyakorlatilag következménye a tervszerű munkának. Mint ahogy az is, hogy valamennyi országos utánpótlás-döntőben ott voltak csapataink.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Joó Linda, ha éppen nem curlingezik, a víz alatt találkozhatunk vele.
Bőven volt oka büszkeségre a Vasas családnak a csapatsportágak 2021/22-es szezonjának végén.
A remekül vívó Katona Renáta a női kardcsapattal negyedik, míg Koch Máté és Nagy Dávid a férfi párbajtőrözőkkel hetedik lett az antalyai Európa-bajnokság zárónapján.
A két remek váltóúszás és a világbajnoki döntő után a vasasos Gyurinovics Fanni egy 100 gyorson úszott egyéni csúccsal zárta a budapesti világbajnokságot.
Fantasztikus! Két arany, két ezüst Pap Bianka mérlege a madeirai paraúszó világbajnokságon, ő volt a legeredményesebb magyar versenyző ezzel, de nagyon örülhettünk Száraz Evelin bronzérmének és Tar Réka döntős szereplésének is.
Nagyon várt érmet hozott haza szabadfogásban Arszunkaev Musza a bukaresti kadet Európa-bajnokságról, amelyen öt vasasos versenyző indult. Ráadásul a kötöttfogásúak között szereplő Tótok Péternek sem hiányzott sok a dobogóhoz.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Cserfalvi Olaf egy jó értelemben vett csibész, akinek mindene az úszás.
Az őszi világ- és Európa-bajnokság első hazai válogatóversenyén, a hétvégi Budapest-bajnokságon Gáspár Lalita is megkezdte az értékes pontok gyűjtögetését. A Vasas sportlövője, a női összetett verseny alapszakaszában elért harmadik helyezésével, bizakodóan várhatja a pécsi folytatást. Edzője, Szucsák Mátyás, a meggyőző kezdettől azt várja, hogy az még nagyobb erőbedobásra készteti tanítványát.
Háromszoros olimpiai bajnokunk vezérletével esélyeshez méltóan ért fel az Eb dobogó legtetejére a magyar férfi kardcsapat Antalyában.
A nagy érdeklődésre való tekintettel, új helyszínen kellett megrendezni karateszakosztályunk legutóbbi övvizsgáit, amelyen a fehértől a zöld övig terjedő korosztály adott számot a tudásáról. A későbbiek során, a nyári táborokban, a magasabb övfokozatúakra is sor kerül. Idősebb versenyzőink eközben egy szlovéniai versenyről tértek két éremmel haza.
Nagyszerűen viselte az esélyesség terhét U14-es leánycsapatunk, a Népligetben zajló Budapest-bajnokságon. A Nemcsek Gréta, Benke-Giosanu Izabella, Juszku Léda összeállítású együttes veretlenül nyerte kategóriáját. Ugyanebben a korosztályban a fiúk bronzérmesek lettek.
Gyurinovics Fanninak oroszlánrésze volt abban, hogy a magyar női 4x100-as gyorsváltó fináléba került a budapesti vizes vb első napján.
Egy ezüst és egy bronzéremmel tértek haza Pasarétre a Vasas Akadémia női szakosztályának utánpótláscsapatai a májusi országos döntőkről. A fényesebbiket a serdülők (nyitó képünkön) nyerték Farkas Fanni irányításával, az értékes harmadik helyet pedig a juniorok szerezték meg Igor Skočovski vezetésével. Utóbbiak esetében egyértelmű célkitűzés volt a döntőbe jutás, előbbiek viszont menet közben érezték meg a győzelem ízét.
Teljessé vált női kézilabdacsapatunk kerete a 2022/23-as évadra, hat új játékossal vágunk neki az átalakuló NB I/B-s bajnokságnak.
Szombattól két héten át hazánk lesz a vizes sportok Mekkája, ismét mi rendezzük a világbajnokságot, amelyen úszásban és vízilabdában is lesznek vasasos érintettek. Gyurinovics Fannival és Mezei Tamással beszélgettünk.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. A vívó Bognár Lizáról azt is megtudhatjuk, hogy kiemelten érdekli őt a történelem, a genetika, valamint a családfakutatás.
Félidejénél jár a madeirai paraúszó világbajnokság, Pap Bianka már két éremnél tart, de Száraz Evelinnek is voltak remek döntős úszásai. Szabó Álmos vasasos vezetőedzővel értékeltük az első pár napot.
Antalyában rendezik idén a vívók Európa-bajnokságát, a pénteken startoló viadalon öt vasasos sportolóért izgulhatunk.
Értékes helyezéseket értek el a Vasas-Süllős bokszolói a hagyományos nemzetközi Bornemissza-emlékversenyen.
Egy év miskolci kitérő után a következő szezonban újra az A-Híd VasasPlaket játékosa lesz Sélley-Rausher Domonkos.
Fényesen csillogó bronzéremmel tért haza Lengyelországból Daróczi Dávid, a MEC-Vasas evezős szakosztályának fiatal versenyzője. A felkészülési versenyként szolgáló Csepel Kupán azonban nemcsak az ő, de felnőtt nyolcasunk sikerének is örülhettünk.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Mérő Bálint egy igazán sokoldalú karatetehetségünk, és van amiben csak Bereczki Zoltán jobb nála.
Öt érmet szereztek tavaly a korosztályos Budapest-bajnokságon a Vasas Körmöczy Teniszakadémia fiataljai, akik az idén is nagy elszántsággal készülnek a fővárosi csúcseseményre. Az akkor még U12-esek között versenyző Nemcsek Gréta, immáron egy korosztállyal feljebb, ismét az esélyesek között található, mi több, a Benke-Giosanu Izabellával alkotott vasasos U14-es leányegyüttes, a csapatversenyben is favoritnak számít.
A tavalyi, arannyal felérő bronzérmet követően, idén még magasabbra tette a lécet Stephen Arigbabu, a Vasas Akadémia fiú juniorcsapatának vezetőedzője, s végül a dobogó második fokáig vezette tanítványait. A német szakember szerint ismét a kemény munka eredménye a siker, bár azt nem garantálja, hogy jövőre már aranyéremmel büszkélkedhet az aktuális U18-as gárda.
A Vasas Körmöczy Tenisz Akadémia fiatal játékosai igen korán kezdik a nemzetközi szereplést, hiszen a sportágban ez számít igazi mércének. A hamarosan tizenkettedik születésnapját ünneplő Sonkodi Boldizsár Romániában játszotta idei első külföldi meccseit, de a hazai tornákon is egyre sikeresebb. Ma reggel, Gyulán nyert újabb F12-es tornát.
Madeirán következik az év fő versenye paraúszóink számára, érmes vasasos reményekkel.
A Magyar Curling Szövetség pénteki idényzáróján ismét nagyon jó érzés volt a Vasas családhoz tartozni. Sportolóink pontosan egy tucatnyi érmet szereztek a 2021/22-es szezon során, az eseményen átadott különdíjakból pedig további négy jutott nekik. Ezek közül kétségtelenül az év női, illetve férfi curlingesének járó volt az egyik legértékesebb, előbbit Szekeres Ildikónak, utóbbit pedig Nagy Györgynek ítélték a szakemberek.
A január óta a Vasast erősítő Szimcsák Mira nagyszerűen képviselte klubunkat a Portugáliában rendezett utánpótlás nyílt vízi Európa-bajnokságon: az U19-esek mezőnyében induló korosztályos világbajnok sportoló ezúttal egyéniben ezüst-, váltóban pedig aranyérmet nyert.
Lezárult a tavaszi versenyszezon aerobikosainknál, akik eredményesen szerepeltek az elmúlt hetek versenyein.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Payer Kata következik, az egyik paraúszó-reménységünk, aki imád rajzolni.
Kubala László születésének 95. évfordulója alkalmából egy hónapon át a Fáy utcai Vasas-edzőcsarnok aulájában tekinthetik meg az érdeklődők a legenda hagyatékából származó különleges tárgyakat.
Gólerős és komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkező orosz balkezessel erősít az A-Híd VasasPlaket. A 28 éves Ivan Nagajev a Bajnokok Ligája idei végjátékában is szereplő Hannovertől érkezik hozzánk, és 2024-ig szóló szerződést írt alá klubunkkal. Most pedig az első vasasos interjúja következik.
Az U21-es korosztály országos döntőjével zárult a röplabda-utánpótlásunk idei szezonja, Halász Márta fiatal, sérülésekkel sújtott csapata szépen helytállt a fináléban.
81 éves korában elhunyt klubunk örökös tagja, az egykori világbajnok kézilabdázó, aki játékosként és edzőként is kötődött a Vasashoz.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. A teniszező Tóth Amarissa párosban junior döntőig jutott a Roland Garroson, römiben pedig talán a tenisznél is nehezebb őt megverni.
Bujdosó Zsombor, Cserfalvi Olaf és Gyurinovics Lili vezérletével négy arany-, öt ezüst- és két bronzéremmel zárta csapatunk a kaposvári ifjúsági magyar bajnokságot, ami az éremtáblázaton harmadik, a pontversenyben pedig negyedik helyet ért.
Nem jutott be a legjobb négy közé a magyar női 3x3-as kosárlabda-válogatott, a konstancai EB-selejtezőn, s így nem lehet ott a szeptemberi, grazi kontinensviadalon sem. A Vasas Akadémia játékosa, Papp Klaudia, 11 szerzett pontjával együttesünk legeredményesebb játékosa volt.
A héten tartotta szezonzáró ebédjét női kézilabdacsapatunk, amely jövőre az NB I/B-ben folytatja. Cikkünkből kiderül az is, hogy kik távoznak az évad végeztével együttesünkből.
Szabó-Feltóthy Eszter Barcelonában és Canet-en-Roussillonban is úszott a rangos Mare Nostrum versenysorozatban. Előbbi helyszínen megjavította egyéni legjobbját 200 háton.
A Vasas Akadémia női élvonalbeli csapatának több játékosa is meghívást kapott a nyári világversenyekre készülő 3x3-as válogatottak összetartására. Közülük elsőként Papp Klaudiának drukkolhatunk, aki a felnőtt nemzeti együttessel már el is utazott Konstancába, ahol Eb-selejtezőn képviseli országunk színeit. Az új szövetségi kapitánnyal, új felállásban pályára lépő együttesben irányítónk továbbra is biztos pontnak tűnik és bizakodóan várja a szombati rajtot.
Nagyszerűen szerepeltek versenyzőink a Tallinnban rendezett U23-as Európa-bajnokságon versenyzőink. A kardozó Spiesz Anna arany-, a párbajtőröző Gálfalvy Réka ezüstéremmel térhetett haza Észtországból.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Birkózónk, Rosz Roland a kadet-világbajnokságon villantott nagyot, később pedig lehet, hogy masszőr lesz belőle.
Fodor Milán és Fehér Koppány is tudott meccset nyerni a jereváni kontinensviadalon.
Nagyszerűen szerepelt a Vasas „A”, illetve „C” együttese is az U19-es korosztály békéscsabai hatos döntőjében. A két vezetőedző, Halász Márta és Kőnig Gábor értékelt.
A fiú serdülőbajnokság A döntőjében ugyan vereséget szenvedtek akadémistáink a házigazda NKA Pécs együttesétől, ám az ezüstérem így is szépen csillog a fiatalok nyakában. A csapat vezetőedzője, Márkus Attila szerint, tavaszra csiszolódott úgy össze a gárda, hogy az éremszerzést reális célként tűzhették ki maguk elé. Még akkor is, ha Pasaréten a töredékéből gazdálkodhatnak, mint a legnagyobb riválisnak számító államilag támogatott sportakadémiákon.
A Vasas valamennyi felnőtt csapata számára véget ért a 2021/22-es szezon, ennek apropójából beszélgettünk Markovits László klubelnökkel és Polgár-Veres Árpád sportszakmai elnökhelyettessel.
Az U20-as női és szabadfogású magyar bajnokságon a legjobbak között voltak, a serdülő szabadfogású csapatbajnokságon bronzérmesek lettek versenyzőink. Baráth Károly kiharcolta az U17-es szabadfogású válogatottságot, Tótok Péter pedig bronzéremmel tért haza Moldovában.
Hétvégi, debreceni győzelmével biztosította be második helyét a női amatőr NBI piros csoportjában, a Vasas Akadémia együttese. A csapat vezetőedzője, Igor Skočovski szerint arannyal ér fel számukra ez az ezüst, jóllehet a fiataloknak lehetőséget adó bajnokságban sohasem fogalmaztak meg nagy elvárásokat. Az akadémiai rendszer filozófiájával összhangban ebben a korosztályban kizárólag a fejlődés, a felnőtt kihívásokra való felkészítés a cél Pasaréten.
Serdülőcsapatunk remek tavaszi szereplésével ért fel a dobogóra a Budapest-bajnokságban. Takács Bálint így bronzéremmel kezdte első edzői szezonját a Vasasban.
Szegeden válogatóversenyen mérette meg magát először a szezonban a magyar élmezőny, születtek szép vasasos eredmények is.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Az úszó Gyurinovics Fanni megjárta a tokiói olimpiát, azt azonban valószínűleg kevesebben tudják róla, hogy körömfestésben és horgászatban is megállja a helyét.
Az idén nyáron nyolc év után távozik klubunkból Szatmári Melinda. Ebből az alkalomból készítettünk vele interjút, amelyben szóba kerül a kezdeti időszak, a sok-sok szép emlék és persze az utolsó mérkőzés is.
Kunos László képviselte klubunk színeit az Észak-Olaszországban megrendezett target sprint nagydíj junior mezőnyében a hétvégén. A nemzetközi viadal sok tanulsággal szolgált ifi korú sportolónknak, akinek az idősebbek között kellett helytállnia.
Szezonértékelő interjút készítettünk vezetőedzőnkkel, Penszki Gergellyel arról, hogy mi hiányzott a bennmaradás kiharcolásához, miért nem bírta el gyakran a csapat a terhet az NB I-ben és természetesen szóba került a következő, NB I/B-s idény is.
Pénteken tartotta éves közgyűlését a Sportegyesületek Országos Szövetsége. A Vasas lett a parasport-mozgalmat leginkább támogató műhely, a teljes egyesületi összevetésben pedig a negyedik helyen végeztünk.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Gáspár Lalita szereti a divatot, örülne, ha folytatódna a Harry Potter, és nem mellesleg egy nagy sportlövő-ígéret.
Öt év után visszatér klubunkhoz Konarik Ákos, aki azóta az egyik legígéretesebb magyar pólóssá vált.
Az egy héttel korábbi, U17-es bajnoki finálé után az U15-ösök döntőjét is Békéscsabán rendezték, amelyen csapatunk az idősebbekhez hasonlóan ezüstérmet nyert. A vezetőedzőt, Szappanos Mátét kérdeztük.
Vízilabda szezonértékelőnket Szlobodan Nikics vezetőedzővel kezdtük, most pedig Bátori Bencével, az A-Híd VasasPlaket csapatkapitányával beszélgettünk az igazi hullámvasutat hozó elmúlt egy évről.
A hét vasasos versenyző közül hat is dobogóra állhatott a hétvégi, Püspökladányban rendezett kadet kötöttfogású magyar bajnokságon, ami első helyezést ért a csapatpontversenyben. Edzőnk, Wöller Ákos értékelt.
A Vasas SC gyermekcsapata minden előzetes várakozást felülmúlva negyedik helyen zárta az országos bajnokságot.
Az A-Híd VasasPlaket vezetőedzőjével, Szlobodan Nikiccsel értékeltük a bajnoki és kupabronzot hozó szezont. Boban mesélt arról, hogyan élte meg a hullámvasutat a csapattal, miért keményített be januárban, és hogy mit kellett elhitetnie a játékosaival.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Koch Mátéról sokan mondják: egy jó értelemben vett őrült a páston.
Háromszoros olimpiai bajnok klasszisunk simán jutott be a Luxardo-kupa döntőjébe, hogy aztán egy végletekig kiélezett asszóban nyerje el a különleges trófeát. Immár pályafutása során harmadszor, így a becses tárgy a szabályok értelmében végleg az övé lett.
A múlt héten utolsó mérkőzéseiket is lejátszották korosztályos csapataink a bajnoki évadban. Az ifjúságaik a tizedik, a serdülők pedig a hetedik helyen zártak az első osztály Keleti csoportjában.
Gólgazdag, hat találatot hozó döntetlennel zárta a szezont a Vasas FC a Soroksár ellen. Utána jöhetett a közös fieszta a szurkolókkal az Illovszky-stadion gyepén. Markovits László klubelnök pedig Raduly Jóska bácsinak ajánlotta a sikert.
Ezúttal nem sikerült meglepnünk otthonában az NKA Pécs együttesét, s ezzel a Rátgéber Akadémia javára dőlt el a bronzéremért folytatott párharc. Férfi csapatunk a tavalyi évhez hasonlóan, ismét a negyedik helyen végzett, bár ezúttal számtalan nehézséggel találkozott a rájátszásban.
Remek első húsz perc után végig tartással játszott csapatunk a Siófok elleni, utolsó bajnoki mérkőzésén, s végül 33–27-es vereséggel köszönt el az élvonaltól.
Óriási vasasos siker született a nyílt vízi Európa-kupa sorozat algherói állomásán: a mindössze 18 éves Szimcsák Mira az egész mezőnyt – és azért egy kicsit saját magát is – meglepve aranyérmet nyert.
Az NB I 26. fordulójában, a szezon utolsó mérkőzésén a Siófok együttese látogat a Sterbinszky-csarnokba. A találkozó előtt átlövőnket, Nagy Zsuzsannát kérdeztük.
Klubunk egykori kiváló kézilabdázója 83 évet élt.
Kovács Róbert együttese Szolnokon küzd majd az országos bajnoki nyolcas döntőben péntektől vasárnapig.
Nem tudta felnőtt férfi csapatunk kihasználni a szombati, pécsi győzelméből fakadó előnyét. A Rátgéber Akadémia együttese szerda este tízpontos sikert ünnepelhetett Budapesten, s ezzel kiegyenlítette a párharcot. A bronzérem sorsa szombaton este, Pécsett fog eldőlni.
Két vereséggel és egy győzelemmel zárta a bajnoki nyolcas döntőt a Vasas SC ificsapata, amely így a hatodik helyen végzett.
Koch Máté kiváló párbajtőr-szezont fut: egyéniben bronzérem, csapatban negyedik hely Heidenheimből a világkupáról, utóbbi Nagy Dáviddal karöltve.
A Vasas Akadémia női kosárlabdacsapata idén is a bravúros hatodik helyet szerezte meg a hazai élvonalban. A tavalyi és a mostani eredmény születésének körülményei azonban nagyon is különbözőek. Együttesünk szerb vezetőedzőjével, Milos Pavloviccsal beszélgettünk a mögöttünk álló szezon történéseiről és tanulságairól.
Minden várakozást felülmúlva, a negyedik helyen végzett a Vasas SC az atlétika csapatbajnokság győri elődöntőjében.
A hétvégén Békéscsabán tartották az U17-es korosztály országos hatos döntőjét, amelyen csapatunk a házigazda mögött második lett. A vezetőedzőt, Kőnig Gábort kérdeztük.
Remek hétvégét zártak fiatal versenyzőink, a bukaresti kadet-, valamint a poreci junior nemzetközi versenyen is született vasasos siker, miközben a legkisebbek az ESMTK versenyén bizonyíthattak.
Megvédte tavalyi juniorbajnoki címét a Vasas leánycsapata. Az összevont mezőnyben magabiztos teljesítménnyel végeztek második helyen a Tatár Team fiú együttese mögött. Sikerük a szakosztály eredményes utánpótlás-nevelését bizonyítja a női vonalon.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Száraz Evelin szó szerint berobbant a hazai paraúszóvilágba, és odavan minden olyan dologért, ahol egekbe szökhet az adrenalin.
Budaörsön sem pihent meg a Vasas FC: ötgólos, kiütéses győzelem a bajnokság utolsó előtti fordulójában.
A Vasas Sport Club életműdíjasa, Fügedy Péter összesen 12 könyvet írt a klubról. Kilencvenedik születésnapján köszöntjük.
Nagyszerű hajrával nyerte meg férfi kosárlabda csapatunk a bronzcsata első mérkőzését Pécsen, így szerdán már akár el is dőlhet a harmadik hely sorsa Budapesten. Rossz hír viszont, hogy újabb sérültje van együttesünknek Bagó Martin személyében.
Tíz év után újra ott van a Vasas a bajnoki dobogón vízilabdában! A második bronzmeccsen is hatalmas fölénnyel múltuk felül a Szolnok csapatát.
Az első negyedórában egyenrangú partnere volt csapatunk a bajnoki bronzérmes DVSC SCHAEFFLER-nek, utána viszont ellépett a rivális, és a végére tizenhét gólos különbséget épített ki az NB I 25. fordulójában.
Az NB I 25., azaz utolsó előtti fordulójában a már biztosan bajnoki bronzérmes DVSC SCHAEFFLER-t fogadja csapatunk. A találkozó előtt jobbszélsőnket, Kovács Noémit kérdeztük.
A szolnoki kiütéses győzelem sem teheti elbizakodottá az A-Híd VasasPlaket játékosait, akik szombat este a Komjádi-uszodában egy újabb sikerrel lezárhatják a párharcot.
A Puskás Ferenc Stadion környékén rendezte meg a MASZ a 2022. évi félmaratoni Magyar Bajnokságot, amelyen a Vasast Jenkei Péter és Balázs Levente képviselte.
Pasaréten, családias hangulatban, 50 fő részvételével ünnepeltük a Vasas SC sakk-szakosztály alapításának 95. évfordulóját.
A BVSC lesz az ifjúsági végjáték házigazdája, a mieink pénteken nagyon fontos negyeddöntőt vívnak a Szegeddel.
A Vasas Óbuda röplabdázói szakítva az idény szoros egymás elleni mérkőzéseinek sorozatával, másfél óra alatt megszerezték a bajnoki címet Békéscsabán.
Egyéniben ötödik hely, csapatban ezüstérem jutott kardklasszisunknak a madridi világkupán.
Két Vasas-csapat is bejutott a hétvégén, a Folyondár utcában rendezett U13-as országos nyolcas döntőbe, amelyben Piros együttesünk aranyérmes lett, a Kék alakulat pedig a hetedik helyen zárt. Fazekas Szilvia edző és Kovács Andrea szakosztály-igazgató értékelt honlapunknak.
Homonnai Dániel csapata remekül szerepelt a szegedi nyolcas döntőben, hiszen bejutott a fináléba, amelyet végül hatalmas csatában a házigazdák nyertek.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Klement Kármen az egyik legtehetségesebb és legcéltudatosabb magyar karatéka, aki a sok edzés mellett a jó könyveket sem veti meg.
Öt arany-, egy ezüst- és négy bronzérmet nyertek versenyzőink a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban rendezett kadet magyar bajnokságon, amelyen szakosztályunk száztizedik születésnapját is megünnepelhettük.
A Vasas sífutószakosztályának öt versenyzője is tagja volt annak a népes magyar delegációnak, amely részt vett a hétvégi, németországi target sprint nagydíjon. A Csikász Panni, Holló Martin vegyes csapat juniorok között elért ötödik helyezése igen kellemes meglepetést okozott.
A Vasas történetének egyik legfényesebb sikere volt az 1982-es kézilabda BEK-győzelem, amelyet ráadásul a Fáy utcában ünnepelhetett a csapat. Éppen 40 éve.
Már talán le sem kell írni, de újabb ötszettes csatát hozott a bajnoki döntő negyedik felvonása, ez azonban most nekünk fájt, hiszen a Békéscsaba győzött a Folyondárban. Végső döntés kedden, számukra idegenben.
A bajnokság 36. fordulójában, már bajnokként fogadta a Vasas az edzőváltáson átesett Szentlőrinc együttesét.
A 110 éves Vasas birkózó-szakosztályt ünnepeltük vasárnap délelőtt a Fáy utcában.
Remekelt az A-Híd VasasPlaket a bronzcsata első meccsén, kilenc góllal vertük idegenben a Szolnokot, és jövő szombaton feltehetjük az i-re a pontot a Komjádiban.
A nagyon gyenge első félidő után a másodikra felszívta magát csapatunk a Dunaújvárosi KKA vendégeként, de a vereséget így sem tudta elkerülni az NB I 24. fordulójában.
A Budapesti Honvéd négy mérkőzés alatt pontot tett a rájátszás döntőjébe jutásért vívott párharc végére. Akadémistáinknak ismét a pontszerzéssel gyűlt meg leginkább a bajuk, miközben a vendégek szinte megállíthatatlanok voltak a távoli dobásokban. A Honvéd 18 triplát szerzett a meccs folyamán. Együttesünk tehát idén is a harmadik helyért játszhat, ezúttal a Jászberényi KSE – NKA Pécs mérkőzés vesztese ellen.
Közel öt hét szünet után szombaton újra vízben az A-Híd VasasPlaket: Szolnokon kezdődik a bronzcsata.
Péntek délelőtt Kelenföldön kísértük utolsó útjára örökös tiszteletbeli elnökünket, Raduly Józsefet.
A női NB I 24. fordulójában a Dunaújváros otthonában szerepel csapatunk, a találkozó előtt kapusunkat, Kurucz Annamáriát kérdeztük.
Az U18-as válogatott megnyerte a múlt héten, Asiagóban rendezett I/B világbajnokságot. A magyar csapat tagja volt klubunk játékosa, Balasits Barnabás is, őt kérdeztük.
Remekelt a középszakaszban a Vasas SC serdülő vízilabdacsapata, de most jön a java: péntektől vasárnapig a szegedi nyolcasdöntőben dőlnek el a bajnoki helyezések.
Új lendülettel tért haza Svájcból, a szenior világbajnokságról, a Vasas curlingezői alkotta magyar férfi válogatott. Az idén újjáalakult és nyomban ob-t nyerő csapat az ötödik helyen végzett csoportjában, s csak az összeszokottság hiányán múlt, hogy nem okozott nagyobb meglepetést.
Kétszettes hátrányból és békéscsabai meccslabdáról tett kisebb csodát idegenben a Vasas Óbuda, amely így 2-1-re vezet a három sikerig tartó Extraliga-döntőben.
A Vasas Akadémia újabb fiatal növendékére figyelt fel a női felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, Székely Norbert. Madár Eszter a hétfőn kezdődő székesfehérvári edzőtáborozáson találkozik először a legjobbakkal, s mindent megtesz azért, hogy jó benyomást keltsen a hazai szakemberekben. A fiatal játékos és akadémiánk számára egyaránt óriási megtiszteltetés a meghívás ténye.
A harmadik negyedben komoly hullámvölgybe kerültek játékosaink, a Budapesti Honvéd elleni elődöntős párharc harmadik találkozóján, s az akkor kialakult közel húszpontos hátrányt a hajrában már nem sikerült ledolgozniuk. Együttesünk megérezte Moravcsik Áron és Medve Máté hiányát, pénteken, a Sport11-ben folytatódik a küzdelem.
Érmet ugyan nem szereztek a csapataink, de közben az ötödiknél rosszabb helyezés sem született a korosztályos bajnokságokban, emellett pedig az utánpótlás vb-kre is adtunk játékosokat. Székely-Mádai László szakmai igazgató értékelte a szezont.
Remek hétvégét zártak a Vasas fiatal cselgáncsozói, akik Magyarország legnagyobb nemzetközi utánpótlásversenyéről, a Budapest-kupáról szállították a dobogós helyezéseket; Kiss Szabolcs és Bozsó Zita nyakába aranyérem került.
Két aranyéremmel és további értékes helyezésekkel zárta a Vasas SC a felnőtt szabadfogású, kötöttfogású és női országos bajnokságot.
Sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Nagy Laura Karolina fiatal kora ellenére már felnőtt országos bajnok curlingesnek mondhatja magát, de akkor sem jön zavarba, ha seprű helyett ukulele kerül a kezébe.
Egy gólnélküli döntetlen is elég volt: három fordulóval a bajnokság vége előtt Szombathelyen lett bajnok a Vasas FC!
Remek áprilist zárt a vasasos röplabda-utánpótlás, csapataink készülnek tovább a bajnoki végjátékokra.
Az ismert atlétika-sportszakember, klubunk örökös tagja, akinek életútjában kitörölhetetlen nyomokat hagyott a Vasas is, ma ünnepli születésnapját.
A Magyar Diáksport Szövetség és a Vasas SC együttműködésében lehetőséget kapnak a pedagógusok arra, hogy akkreditált vívó-továbbképzésen vegyenek részt, ez által pedig a sportág alapmozdulatai is bekerülhetnek a mindennapos testnevelés órák tartalmába.
Ez a meccs sem volt semmi! Ezúttal viszont a Vasas Óbuda ütötte az utolsó pontot az ötszettes dráma során, így a mieink egyenlítettek az Extraliga-fináléban.
Kiegyenlített első félidőt követően 31–28-ra kapott ki az MTK Budapesttől csapatunk a női NB I 23. fordulójában. A találkozót követően Penszki Gergely és Speth Evelin értékelt.
A Sport11-ben játszott mérkőzés második felében mutatott magabiztosabb teljesítményének köszönhetően férfi csapatunk hétponttal legyőzte a Budapesti Honvéd együttesét a rájátszás elődöntőjének második találkozóján. Ezzel akadémistáink egyenlítettek a párharcban, a harmadik meccset kedden rendezik a Honvéd otthonában.
Győzelemmel fejezte be a genfi vegyes páros világbajnokság csoportmérkőzéseit a Szekeres Ildikó, Nagy György duó, s ezzel megőrizte helyét az A ligában. Az egyidőben zajló szenior vb-n is Vasas egység képviselte Magyarországot, kettősünköz hasonlóan, a férfi csapat is az ötödik helyen végzett csoportjában. Egységeink számára ezzel véget ért a torna, amelyen a legjobbak szombaton döntik el az érmek sorsát.
A Vasas szépreményű rövidtávfutó-ügyességi csoportja április elején az Adriai-tengerparton, kiváló körülmények között készülhetett az év folyamán rá váró megmérettetésekre.
Csapatunk szombaton a Sterbinszky-csarnokban fogadja az MTK Budapestet az NB I 23. fordulójában. A mérkőzés előtt irányítónkat, Kajdon Blankát kérdeztük.
Elkezdődött az Extraliga döntője Békéscsabán, mindjárt egy végletekig kiélezett találkozóval, amelyből végül a hazaiak jöttek ki győztesen. Vasárnap a Folyondárban egyenlíthet a Vasas Óbuda.
A hétvégi WKF karate magyar bajnokságon négy sportolónk képviselte egyesületünk színeit. Az utánpótláskorú versenyzők közül Sarkadi Sebestyén szerepelt a legjobban az U14-es fiú kategória megnyerésével, de a felnőttek között egyre több tapasztalatot szerző Mérő Bálint is nagyszerűen helytállt, ő az U21-es és a férfi mezőnyben egyaránt ezüstérmes lett.
A MEC-Vasas válogatott evezőse, Gerei Tamás sikeresen szerepelt a hazai szövetség első válogatóján, hiszen a váci Ács Kristóffal megnyerte a kétpár evezősök versenyét. Az utánpótláskorúak közül Daróczi Dávid teljesítménye emelhető ki, aki a serdülők között egypárban elért harmadik helyezése révén bekerült az ORV-re utazó magyar korosztályos együttesbe.
Akadémistánk idegenben kezdték meg a Honvéd elleni párharcot, amelynek tétje a rájátszás döntőjébe jutás. Az első találkozót a vendéglátók nyerték, játékosaink ugyanis nem találták a megoldást ellenfelük agresszív védekezésére. A csata szombaton délután folytatódik a Sport11-ben.
Szerdán délután az Illovszky-stadionban tartotta éves rendes közgyűlését a Vasas Sport Club, amelynek keretében sor került a kiemelt díjak átadására is.
A főszereplők értékelik a debreceni úszó országos bajnokságot.
Három győzelemmel és három vereséggel a B csoport középmezőnyében áll négy napi versengést követően Szekeres Ildikó és Nagy György, a Vasas vegyes párosa, a genfi világbajnokságon. Az alapszakasz folytatásában még három nagyon kemény mérkőzés vár rájuk, szerdán délután az eddig veretlen skótok következnek.
Budakeszin folytatódott a target sprint Magyar-kupa az elmúlt hétvégén. A második fordulóban is élen jártak a Vasas versenyzői az éremszerzésben. Csikász Panni három számban is a dobogó legmagasabb fokára állhatott. Legjobbjaink meghívót kaptak a német nagydíj dingolfingi állomására.
Új sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Az ifjúsági olimpiai bajnok kardvívó Rabb Krisztián keményen dolgozik azért, hogy berobbanjon a felnőtt mezőnybe, bolondul a Jordan-cipőkért, és érdekli az építészet is.
Hétfőn kezdődik az U18-as I/B-világbajnokság az olaszországi Asiagóban. A hétfőn 16 óratól a szlovénokkal meccselő magyar válogatott keretében szerepel klubunk játékosa, Balasits Barnabás is.
Két győzelemmel és egy vereséggel, vagyis pozitív mérleggel várja a vegyes páros világbajnokság harmadik napját Svájcban a Szekeres Ildikó, Nagy György páros. A korábbi vb-ezüstérmes kettős igen összeszedetten és koncentráltan játszott eddigi mérkőzésein.
Fegyelmezett és sokszor látványos játékkal nyert az irányítóját sérülés miatt nélkülöző együttesünk a BKG otthonában. A szigetszentmiklósi 16 pontos győzelemmel gárdánk bejutott a legjobb négy közé.
A tavasszal remeklő Tiszakécske sem tudta megakasztani a Vasas menetelését az NB I felé. Már csak matematikailag nem vagyunk bajnokok.
Tizenegy éremmel zárta a Vasas SC a debreceni úszó országos bajnokságot, három női váltónk is bajnok lett, a klubok közötti éremtáblán pedig az előkelő hatodik helyen végeztünk.
A Vasas Akadémia női kosárlabdacsapata idén is a hatodik helyen végzett az NBI/A-csoportjában. A bajnokság legfiatalabb együtteseként, idegenlégiós nélkül, még nagyobb bravúr volt, mint tavaly. Pasaréten láthatóan beérett a következetes munka gyümölcse, amelyet Krivacsevics Dragoljub szakmai vezető értékelt honlapunknak.
Ausztrália kettőse ellen kezdi meg a világbajnoki szereplést a Szekeres Ildikó, Nagy György vegyes páros szombaton, Svájcban. A Vasas kettősének ez lesz a hatodik vb-szereplése, sportolóink 2009-ben az előkelő második helyen végeztek. Az egység felkészülten várja a rajtot.
Mindhárom kiemelt korosztályos csapatunk bejutott a bajnokság nyolcas döntőjébe, ez előtt azonban még vár rájuk három meccs a következő egy hétben.
Még március hónap elején, Las Vegasban hunyt el klubunk egykori olimpiai bajnok tornásznője.
A mérkőzés tétjéhez méltó óriási csatában győzte le együttesünk a BKG-t a playoff legjobb négy közé jutásáért zajló párharc negyedik meccsén. A döntés így az utolsó, ötödik találkozóra maradt, amelyet vasárnap, Szigetszentmiklóson játszanak.
A múlt héten rangos csehországi nemzetközi utánpótlástornán vettek részt utánpótláscsapataink. A tapasztalatokról Gálfalvi Áron, a serdülők vezetőedzője számolt be.
Hetedik éve vezeti karateszakosztályunkat Egri Tamás, aki újabb négy évre kapott bizalmat. A Vasas dojojában ugyan továbbra is a kiváló szakmai munka lesz a cél, ám az utánpóltás-nevelés és a közösségépítés a korábbiaknál is hangsúlyosabb lesz.
Vangelis Ziagkos, a Vasas Akadémia felnőtt NBI/B-s férfi csapatának vezetőedzője lett a görög U16-os fiúválogatott szövetségi kapitánya. A szakember kinevezése nem befolyásolja pasaréti munkáját, akadémiánk számára azonban az elismerés sajátságot formáját jelenti.
Közelednek a bajnoki végjátékok, a márciust is sikeresen abszolválták utánpótlás röplabdázóink.
Szerdától szombatig felnőtt úszó országos bajnokságot rendeznek Debrecenben, amelyen a Vasas SC képviselteti magát a legnépesebb csapattal. Legjobbjaink Cipruson és Törökországban készültek a megmérettetésre.
Harmadszor is legyőzte a Vasas Óbuda a Szent Benedeket az Extraligában, így a mieink készülhetnek a Békéscsaba elleni bajnoki döntőre.
A vasasos Koch Máté egyéniben lett bronzérmes a francia fővárosban rendezett világkupán, a csapatversenyben pedig győztek a magyar fiúk, két vasasossal a fedélzeten. Koch Mátéval és Nagy Dáviddal beszélgettünk.
A Billie Jean King-kupán sikerrel szerepelt női felnőtt teniszválogatottban végül nemcsak tartalékként számítottak Tóth Amarissára, de két meccsen pályára is léphetett. A Vasas Körmöczy Teniszakadémia 19 éves játékosa győzelemmel mutatkozott be Törökországban, Bondár Anna oldalán egy dán, Jani Rékával pedig egy észt párost vertek két szettben.
Új sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. A birkózó Arszunkaev Muszáról eddig talán kevesen tudták, hogy sportpályafutása mellett informatikusként szeretné képezni magát és a génjeiben ott lehet az olimpiai arany.
Idén is ezüstérmet nyert az országos csapatbajnokságban a Vasas G-Force férfi együttese. A négy héten át zajló A-ligás küzdelmekben összesen három női és két férfi gárdánk vett részt, amire különösen büszkék lehetünk.
A legjobb négy közé jutásért zajló párharcban ismét hárompontos vereséget szenvedtünk Szigetszentmiklóson, s ezzel a BKG 2-1-re vezet. A rendkívül kiélezett találkozón nagy csatát vívott a két együttes, s csupán az utolsó másodpercekben dőlt el a meccs sorsa.
Dorogon sem hibázott a Vasas FC, amely így már tizenkét pontos, gyakorlatilag behozhatatlan előnyben van a feljutás szempontjából.
Balatonfüreden is nyert a Vasas Óbuda, így már csak egy győzelem választja el az Extraliga finálétól.
A Győr magabiztos győzelmet aratott szombaton este Pasaréten, s ezzel eldőlt az ötödik helyért vívott párharc sorsa. A Vasas Akadémia együttese, az élvonal legfiatalabb csapataként, a hatodik helyen zárta az idei bajnokságot.
Jobban kezdett a hazai csapat az alsóházi rangadón, az előnyük pedig kitartott egészen a meccs végéig.
Ismét nagyon jól kezdtek akadémistáink a rájátszás BKG elleni párharcában, s ezúttal a meccs első félidejében kiharcolt előnyt meg is tudták tartani. Csapatunk nagyon jól védekezett, ennek köszönhető, hogy a szigetszentmiklósi Nagy Botond extrateljesítménye sem volt elég a vendégek győzelméhez. Folytatás vasárnap, idegenben.
Vasasos szinkronkorcsolyázóink nyolcadikok lettek a kanadai világbajnokságon, a nemzetek rangsorában pedig az ötödik pozíciót csípték meg, ami magyar részről történelmi tett a sportágban.
Nem adta magát könnyen a Szent Benedek RA, de végül előnybe került az Extraliga-elődöntőben a Vasas Óbuda.
Az újvidéki Eb-arany után ezúttal ezüstérmet nyert a női kardcsapattal klubunk versenyzője, Beviz Dorottya a Dubajban rendezett junior-világbajnokságon. Őt és edzőjét, Bodoky Ákost kérdeztük.
A KSI ellen csak a serdülők tudtak győzni, gyermekcsapatunk viszont a hétvége második meccsén nagy bravúrt mutatott be a Fradival szemben.
Tizenkét érmet nyertek a Vasas versenyzői a Hódmezővásárhelyen megrendezett target sprint Magyar-kupa első fordulójában. Bozóki Tamara és Laczkó Evelin kétszer is a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.
A női NB I 22. fordulójában az Érd otthonában szerepel csapatunk, a találkozó előtt fiatal balszélsőnket, Sárkány Petrát kérdeztük.
A női Euroliga megnyerésével történelmi sikert ért el a Sopron Basket, hiszen magyar együttes még soha nem hódította el az első számú nemzetközi kupasorozat trófeáját. A fantasztikus eredményt a Vasas Akadémia is magáénak érezheti, hiszen a soproni „hősök” közül hárman is Pasaréten nevelkedtek. Határ Bernadett, Sitku Zsuzsanna és Varga Alíz pedig erről még most, a csoda idején sem feledkezik meg.
A rájátszás utolsó párharcának első találkozóján végig vezetett a Győr, ám húsz másodperccel a meccs lefújása előtt Papp Klaudia révén akadémistáink kerültek előnybe. A vége mégis egypontos vereség lett, Milos Pavlovic szerint azonban tanítványai érdemelték volna a győzelmet. A szombati visszavágón, Pasaréten lehet majd javítani.
Folytatódott a Káposztás Miklós emlékverseny-sorozat.
A Vasas SC 20 esztendős karatékája, Mérő Bálint, bekerült a jövő évi, budapesti felnőtt világbajnokságra készülő válogatott kata-keretbe. A hétvégén Lengyelországban vett részt nemzetközi tornán, amelynek U21-es korosztályában az ötödik helyen végzett, klubunk másik versenyzőjéhez Csicsay Gergelyhez hasonlóan.
Új sorozatunkban klubunk 17 és 23 év közötti kiemelkedő tehetségeit mutatjuk be. Olyan egyéni sportolókkal ismerkedhettek meg, akik korosztályos szinten már értek el komoly nemzetközi eredményt és ott kopogtatnak a felnőtt élsport kapuján. Az úszó Bujdosó Zsomborról egyebek mellett azt is megtudtuk, hogy ha egy embert hívhatna el vacsorázni, akkor a kosárlabdázó LeBron Jamesre esne a választása.
A Vasas szünet utáni ellenállhatatlan játéka mattolta a szegedieket az NB II 32. fordulójában játszott rangadón.
A Vasas SC hosszú ideje kiemelt hangsúlyt fektet az élsportolói utánpótlás-nevelésre és a fiatal tehetségek támogatására. Ennek jegyében indítjuk el új rovatunkat, amelyben változatos formában mutatjuk be klubunk egyéni sportágakban versenyző, 17 és 23 év közötti kiemelkedő ígéreteit.
Óriási megtiszteltetésnek érzi Tóth Amarissa Kiara, a Vasas Körmöczy Teniszakadémia játékosa, hogy bekerült a Billie Jean King-kupán résztvevő magyar női válogatottba. A 19 éves teniszező már alig várja a keddi rajtot, az euro-afrikai zóna I. csoportjában, a házigazda Törökország lesz az első ellenfelünk.
Akadémistáink által magabiztosan megnyert első két negyedet követően, a második félidőben a házigazda szigetszentmiklósiak vették át az irányítást, s végül hárompontos győzelmet arattak a rájátszás első párharcának nyitómérkőzésén. Folytatás csütörtökön, a Sport11-ben.
A berlini félmaratonon és a XIII. kerületi Tüzér utcában versenyeztek a Vasas atlétái.
Szépen helyt állt az első félidőben, de a másodikra szétcsúszott, és súlyos vereséget szenvedett csapatunk hazai pályán az FTC-Rail Cargo Hungaria ellen a női NB I 21. fordulójában.
Pénteken ért véget Győrben az U18-as divízió I/A leány-világbajnokság, amelyen a végül negyedik helyezett magyar válogatottban Metzler Regina képviselte klubunkat. Olyan jól teljesített, hogy a torna végén a legjobb magyar játékosnak is megválasztották.
Óriási lélektani csatát nyert meg a Vasas Akadémia női élvonalbeli együttese a Ludovika-FCSM Csata elleni szerda esti mérkőzésen. A rájátszás második fordulójában vívott párharcot női kosárlabdázóink gyorsan, két nyert meccsel zárták le, s ezzel az 5-6. helyért folytathatják a playoffot. A pasaréti találkozó végjátékában kiemelkedő teljesítményt nyújtó Tóth Orsolya szerint elsősorban elszántságuknak köszönhetik a sikert.
Csapatunk szombaton hazai környezetben a bajnoki címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria ellen lép pályára a női NB I 21. fordulójában. A mérkőzés előtt kapusunkat, Gercsó Nórát kérdeztük.
Homonnai Dániel hibátlan csapata jó eséllyel meg fogja nyerni a középszakaszt, az ifik is jól teljesítenek, gyermekcsapatunk pedig közel állt a győzelemhez a Szeged ellen. Összefoglaljuk, hogy mi történt az elmúlt két hétben a kiemelt korosztályos bajnokságokban.
Gőzerővel kezdték el a munkát paraúszóink az új ötkarikás ciklusban, a márciusi háromhetes tenerifei edzőtábort egy berlini világkupa-verseny követte. Száraz Evelin pedig megjavította saját világcsúcsát 200 mellen, de Pap Bianka is kitűnő formában úszott.
Egy végsőkig kiélezett találkozón nyert élvonalbeli női együttesünk a Csata elleni második találkozón, s ezzel eldőlt, akadémistáink az ötödik helyért játszhatnak a folytatásban. Az ellenfél a Győr lesz.
Újabb lépés a bajnoki cím és a feljutás felé: Óbudán is simán nyert a Vasas FC.
A Budapesti Honvéd legyőzésével a Vasas Akadémia férfi csapata nyerte az idei dr. Hepp Ferenc Emlékkupát. Csapatkapitányunk Medve Máté, karrierje egyik legszebb sikereként tekint vissza a kupasorozatra.
A szezon utolsó három meccsén a Debrecen ellen nyeretlen maradt, így lecsúszott a dobogóról U21-es együttesünk, ám a kihívásokkal teli szezon végén ez is szép eredménynek mondható.
Az új vezetőedző egyszeri nagy lehetőségként élte meg a Vasas hívását, amire igent mondott, így áprilistól az ő szakmai irányításával folytatódik a munka Pasaréten a párbajtőr-szakágban.
Remekül szerepelt ifjúsági és serdülőcsapatunk is az elmúlt hetekben, mindkét együttes fontos győzelmeket aratott. Az idősebbek a kilencedik, a fiatalabbak a nyolcadik helyen állnak pillanatnyilag a Keleti csoportban.
Gálázott a Vasas FC, amely hat góllal verte a Békéscsabát az Illovszky-stadionban.
Hatalmasat küzdött az A-Híd VasasPlaket a bajnoki elődöntőben, a hiányzók ellenére is ötméteres-párbajra kényszerítettük a Fradit, ahol végül a szerencse nem szegődött mellénk. Így a bronzcsatában folytatjuk a Szolnok ellen.
Nagyszerű támadójátékkal nyerte a Csata elleni párharc első mérkőzését idegenben, a Vasas Akadémia női élvonalbeli együttese. Az 5-8. helyért zajló playoff-összecsapást akár el is dönthetik kosárlabdázóink szerdán, Pasaréten.
Visszatekintünk a klubunk örökös tiszteletbeli elnökének emlékére tartott versenysorozat első állomására.
A Vasas Akadémia férfi csapata nyerte az idei dr. Hepp Ferenc Emlékkupa döntőjét. Együttesünk négy ponttal bizonyult jobbnak a Budapesti Honvéd gárdájánál, amelytől a bajnokság alapszakaszában kétszer is vereséget szenvedett.
Vasárnap 19 órától FTC-A-Híd VasasPlaket bajnoki elődöntő a Komjádiban.
Két szezont töltött a Vasasban a 18 éves olasz kapus, Carlotta Regine, aki ez idő alatt az U16-os együttesünket erősítette. Az utolsó meccsét már lejátszotta klubokban, vasárnaptól a győri U18-as I/A csoportos világbajnokság bizonyíthat.
A nagyon gyenge első harminc perc után a másodikban helyt állt csapatunk, de így sem tudta elkerülni a sima vereséget Mosonmagyaróvár otthonában a női NB I 20. fordulójában.
Tíz ponttal győzte le csapatunk a debreceni Hepp-kupa elődöntőben a MEAFC gárdáját, s ezzel biztosította helyét a szombat délutáni fináléban. Ebben nagy része volt annak, hogy sérült és beteg magas embereink közül többen is visszatérhettek a pályára.
Négy érmet szereztek a Vasas Körmöczy Teniszakadémia játékosai az U12-es és U14-es fedett pályás országos bajnokságon Budapesten. Legeredményesebb teniszezőnk Benke-Giosanu Izabella volt, aki egyesben ezüst, párosban pedig bronzérmet nyert.
Kelenföldön helyezik végső nyugalomra klubunk örökös tiszteletbeli elnökét.
Csapatunk péntek este a Mosonmagyaróvár otthonában lép pályára a női NB I-ben. A találkozó előtt balátlövőnket, Speth Evelint kérdeztük.
Klubunk U17-es csapata Kőnig Gábor és Molnár Dóra vezetésével látogatott Szlovéniába, ahol Volleyball Club Nova KBM Branik Maribor csapatával egy hosszútávú baráti és szakmai együttműködés első lépéseit tette meg.
Kilenc szűk esztendő után újra bajnoki elődöntőbe jutott vízilabdacsapatunk. Vasárnap rögtön nyerni is kellene a Fradi ellen, különben a bronzcsata vár ránk.
Ötödik helyen fejezte be az alapszakaszt férfi NBI/B-s csapatunk, a playoff előtt azonban még egy Hepp Ferenc Kupa négyesdöntő is vár rájuk. Az együttes helyzetét nehezíti, hogy pillanatnyilag mind a négy magas emberünk betegséggel vagy sérüléssel küzd. Ennek ellenére a legjobb eredményre törekednek majd a hétvégi, debreceni fináléban.
Bár akadémistáink tanultak a Szekszárd elleni playoff párharc első találkozóján elkövetett hibáikból, mégsem tudtak meglepetést okozni a pasaréti második meccsen. Az Atomerőmű KSC együttese így 2-0-as összesítéssel jutott tovább a legjobb négy közé.
Magabiztosan nyerte férfi csapatunk az alapszakasz utolsó mérkőzését, ami jó előjel az előttük álló Hepp Kupa hétvége, valamint a playoff előtt. Andrássy Géza 21 szerzett pontjával és 30-as VAL-értékével a mezőny legjobbja volt.
A félidei nyolcgólos váci előny után nagyot küzdött csapatunk a második félidőben, végül azonban 38–32-re kikapott a kézilabda NB I 19. fordulójában.
Murzsa Gréta révén egy újabb ezüst- valamint bronzéremmel búcsúzott a Vasas Körmöczy Teniszakadémia a Pécsett megrendezett fedett pályás U16-os és U18-os országos bajnokságtól. Teniszszakosztályunk vezetője, Bocskay József, egyértelmű sikerként értékelte a két korosztályban szerzett összesen hat dobogós helyezést.
Csapatunk szombaton hazai környezetben a Váci NKSE ellen pályára a női kézilabda NB I 19. fordulójában. A mérkőzés előtt balszélsőnket, Oláh Kyrát kérdeztük.
A 114. Mezei Futó magyar bajnokságon mini küldöttséggel képviselte magát a Vasas SC, ám néhány szép eredményre így is büszkék lehetünk.
Miután szoros vereséget szenvedett az Újpest elleni negyeddöntőben, az U16-oshoz hasonlóan U18-as együttesünk is az 5-8. helyért küzdhet a szezon hajrájában, míg az U21-esek vasárnap kezdik a bronzcsatát.
Izgalmas nemzetközi versennyel nyitották a 2022-es szezont evezőseink. A Duna budai oldalán megrendezett Budapest Kupán a MEC-Vasas nyolcasa lett az üdözéses regatta abszolút győztese, amely a most kezdődő szezon előtt igen jó előjel. Ifjúsági csapatunk saját korosztályában harmadik, összesítésben pedig a tizenhatodik helyen végzett.
Az Extraliga-negyeddöntő harmadik mérkőzését is 3:0-ra nyerte a Vasas Óbuda az MTK ellen, így bejutott a legjobb négy közé.
A papírforma érvényesült Szekszárdon, akadémistáink nem tudtak meglepetést okozni a rájátszás első párharcában. Milos Pavlovic vezetőedző szerint bátrabban kellett volna az alapszakasz második helyezettje ellen pályára lépni.
Sávay Zalán egy arany-, egy ezüst-, Varga János és Liszka Márton pedig egy-egy ezüstéremmel gazdagabban térhet haza Pécsről, a fedett pályás korosztályos országos bajnokságról. Mindhárman az U18-as fiúk mezőnyében indultak, s bár Zalán címvédőként érkezett, az egyéniben elért harmadik helyezést követően párosban győzelemmel kárpótolta magát.
Egyik csapat számára sem volt már komolyabb tétje a kaposvári találkozónak, végül a mieink a harmadik negyedben mutatott játékukkal megnyerték a meccset.
A hétvégén junior válogató versenyt rendeztek kötött és szabadfogásban, illetve a nőknél is. A mieink jól szerepeltek.
Nincs már különösebb tétje a Kaposvár-A-Híd VasasPlaket mérkőzésnek, a mieink mégis revansot vennének.
Jól szerepeltek klubunk snowboard-versenyzői a havas szezonzáró országos bajnokságon Murauban.
Juha Olga, a Vasas SC Örökös Tagja, a nyolcvanas évek csúcstartója (197 cm) és kétszeres magyar bajnok magasugrója ma ünnepli 60. születésnapját. A kerek évforduló kapcsán beszélgettünk vele az atlétika utáni életéről, eredményessége titkáról és persze két élsportoló fiáról is. Isten éltesse sokáig!
A három győzelemig tartó Extraliga-negyeddöntő második mérkőzését is magabiztosan nyerte a Vasas Óbuda az MTK ellen.
A Vasas család március 22-én, kedden este csendes megemlékezést tart a mai napon elhunyt legendánk, Raduly József tiszteletére.
Klubunk örökös tiszteletbeli elnöke, a Vasas felejthetetlen Józsi bácsija 94 évet élt.
Nyolc érmet szereztek a Vasas sífutói a végül Ausztriában, szombaton megrendezett országos bajnokságon. A dobogó legmagasabb fokára két ifjúsági versenyzőnk, Bozóki Laura, valamint Holló Martin állhatott fel.
Sikerült még fokozni a tegnapi napot a BOK-csarnokban: Szilágyi Áron egyéni sikere után vasárnap a magyar kardcsapat is hengerelt, és a mieink nyakába akasztották az aranyérmet. Emellett Isztambulban is örülhettünk vasasos vonatkozású sikernek, hiszen Katona Renáta a női kardcsapat tagjaként ért el bronzérmet.
A Nyíregyháza elleni idegenbeli rangadót is megnyerte a Vasas FC.
Karrierje legnagyobb sikerét érte el Törökországban, Tóth Amarissa Kiara, az antalyai 25 ezer dollár összdíjazású ITF-torna párosversenyének megnyerésével. A Vasas Körmöczy Teniszakadémia 19 esztendős játékosa az orosz Diana Shnaider oldalán egy héttel korábban az elődöntőig jutott egy hasonló kategóriájú viadalon, ám akkor még nem tudták feltenni az i betűre a pontot. A legjobb négy között most éppen a Babos Tímea, Sapfo Sakellaridi kettőst győzték le két szettben.
Fordulatos és izgalmas mérkőzésen, hosszabbításban maradt alul férfi NBI/B-s csapatunk Pécsett. Akadémistáink nagyszerűen küzdöttek, ám néhány rossz döntés miatt végül hétpontos vereséget szenvedtek az alapszakasz utolsó előtti fordulójában.
A hétközi mélypont után egy DVSE elleni magabiztos győzelemmel indult el újra felfelé az A-Híd VasasPlaket.
Szilágyi Áron visszatért a tokiói olimpia után a nemzetközi porondra, és fantasztikus vívással meg is nyerte a budapesti világkupát.
Szombaton hazai mérkőzéssel folytatódik az OB I az A-Híd VasasPlaket számára.
Sima győzelemmel kezdte a friss kupagyőztes Vasas Óbuda a bajnoki negyeddöntőt.
A jól sikerült első tizenöt perc után átvette az irányítást a Budaörs, és végül nyolc góllal győzte le együttesünket a női kézilabda NB I 18. fordulójában.
A Magyar Sakk Szövetség és a Vasas SC szervezésében csütörtöktől vasárnapig emlékversenyt rendeznek a felejthetetlen Káposztás Miklós emlékére. Ott jártunk a megnyitón.
A fenti mondat jegyében készül Szilágyi Áron a hétvégi budapesti kardvilágkupára, miközben a hét elején rangos állami kitüntetés vehetett át.
Fantasztikus hajrával harcolta ki női élvonalbeli együttesünk a playoffban szereplés jogát. Az alapszakasz utolsó három mérkőzésén egyszer sem hibáztak akadémistáink, s ezzel az értékes hetedik helyen zártak. A szerdán még Isztambulban szerepelt Szekszárd ellen, a jövő hét második felében, csütörtökön kezdik meg a három mérkőzéses negyeddöntő-sorozatot. A tőlük megszokott fiatalos lendülettel és akarattal.
A Veszprém elleni magabiztos győzelemmel férfi NBI/B-s kosárlabda csapatunk biztosította helyét a Hepp Kupa négyes döntőjében. Boros Márk és Andrássy Géza egyaránt tizennyolc szerzett ponttal hívta fel magára a figyelmet.
Csapatunk péntek este a Budaörs otthonában lép pályára a női kézilabda NB I-ben. A találkozó előtt a Szombathely ellen hosszú idő után visszatérő átlövőnket, Nagy Zsuzsannát kérdeztük.
Mozgalmasan telt a februári hónap a Vasas röplabda-utánpótlásában.
Remekül sikerült a plovdivi korosztályos kontinensviadal a Vasas SC versenyzője számára, aki a bronzérem birtokában felszabadultan készülhet a budapesti felnőtt Eb-re.
A Vasas Sport Club életműdíjasa, természetbarát-szakosztályunk meghatározó alakja 82 éves volt.
Már javában zajlik a rájátszás a korosztályos jégkorongbajnokságokban: az U21-es csapatunkat az elődöntőben, az U16-osokat a negyeddöntőben állították meg, így a helyosztókon folyatják a fiúk.
Sima vereséget szenvedett az A-Híd VasasPlaket az FTC gárdájától.
Klubunk 111. születésnapján, az egyesület alapításának Thököly úti színhelyén avatott emléktáblát a Vasas család.
Emléktábla-avatás és pólóderbi is színesíti klubunk alapításának 111. évfordulóját. Itt számolunk majd be folyamatosan a nap eseményeiről.
Fradi-Vasas derbit rendeznek a Komjádiban szerda este.
Az esélyesség terhét meg sem érezve, veretlenül nyerte az idei vegyes párosok országos bajnokságát a Szekeres Ildikó, Nagy György alkotta Vasas kettős. A legjobb négy közé rajtuk kívül még két sportolónk, Joó Linda és Szabó Gergely jutott. Előbbi ezüstérmes lett az UTE-s Tatár Lőrinc oldalán, míg utóbbi a ferencvárosi Biró Bernadettel párban végzett a negyedik helyen.
Természetbarát szakosztályunk tartalmas programokat kínál a túrázóknak.
Remekeltek egyesületünk fiatal síelői, a Mátraszentistvánban, hat korcsoport számára megrendezett sífutó diákolimpián. Az idei igen rossz hóhelyzet miatt a Galyatetőn található sífutópálya nem volt alkalmas az általános iskolás, valamint a középfokú intézményekben tanuló diákok nagy találkozójának fogadására, ezért kellett a szövetségnek másik helyszínt találnia.
Magabiztosan győzte le a Győr csapatát a Vasas FC az Illovszky-stadionban.
Klubunk örökös tagja hosszú éveken át dolgozott létesítményvezetőként a Pasaréti Sportcentrumban. Isten éltesse sokáig!
Csodás szurkolótábor előtt hódította el a Vasas női röplabdacsapata története során tizennegyedszerre a Magyar Kupát.
Magabiztosan győzte le női együttesünk a BKG csapatát, s ezzel a hetedik helyen jutott be a női élvonal rájátszásába. Milos Pavlovic vezetőedző szerint, az alapszakaszban együtt megélt számos nehézség ellenére sikerült felülmúlniuk a célkitűzéseiket.
Teljesen egyoldalú mérkőzésen győzte le férfi kosárlabdacsapatunk a vendég Baja együttesét. A nyolcvanöt (!) pontos győzelem után vezetőedzőnk, Vangelis Ziagkos sem tudott hosszasan értékelni.
A rossz kezdés után is megszerezhette volna a győzelmet női kézilabdacsapatunk a Szombathely ellen az NB I 17. fordulójában, de a sok hibával lejátszott végjátékot követően a vendégek örülhettek.
Szombaton hazai pályán játszik az NB I-ben női kézilabdacsapatunk, amely ezúttal a Szombathelyi KKA együttesét fogadja. A találkozó előtt balátlövőnk, Szilovics Fanni mondta el a gondolatait.
Egyiptomban, a Világkupa-sorozat kairói állomásán kezdte meg az 50 méteres szezont a Vasas sportlövője, Gáspár Lalita. A nagy mezőnyre való tekintettel az alapszakaszt megelőzően selejtezőt is kellett vívniuk a veresenyzőknek, amelyből végül nem sikerült továbbjutnia. A viadal azonban így is számos hasznos tanulságot hozott a számára.
2022. március 5-től egyedülálló sportműsorral találkozhatnak a nézők a Tippmix újonnan induló YouTube-csatornáján és a legnagyobb podcast szolgáltató felületeken. A Mester2es névre keresztelt, labdarúgás és sportfogadás fókuszú sorozatban Berkesi Judit sportriporter és László Ági, a Kislány, nagyfoci blog alapítója nyújt új perspektívát és exkluzív információkat a sport világáról.
Gyurinovics Fanni és Bujdosó Zsombor képviselte a Vasast a hétvégi, Marseille-ben rendezett Golden Tour-úszóversenyen, amelyről mindketten éremmel tértek haza. Edzőjüket, Lőrinczi Györgyöt kérdeztük a viadalról.
Parázs rangadót nyert Pécsett a Vasas FC, és ezzel az NB II-es tabella legelejére ugrott.
A Vasas Körmöczy Teniszakadémia játékosa, Hornung Gábor nyerte a székesfehérvári Viszló Trans Kupa F1-es felnőtt tornáját. Az erős mezőnyt felvonultató viadalon más korosztályban is eredményesen szerepeltek versenyzőink, az U14-es fiúk között Mlinárik Bálint a legjobb nyolc között végzett.
Parádés kadet és junior Eb-t zárt a magyar csapat Újvidéken, az éremszüretből pedig a vasasos fiatalok is kivették a részüket. Spiesz Anna teljesítménye külön kiemelendő, hiszen két arannyal zárt, vele külön is beszélgettünk az élményeiről.
Szombaton a Szombathelyt fogadja a Sterbinszky-csarnokban női kézilabdacsapatunk az NB I 17. fordulójában. Penszki Gergely vezetőedző szerint a felszabadult játék lesz a legfontosabb a következő meccsen és az idény hátralévő részében is.
A felnőtt evezős válogatottal Horvátországban edzőtáborozott a MEC-Vasas sportolója, Gerei Tamás. A május végén induló nemzetközi szezonre készülődő legjobb magyar evezősök egyik fontos feladata volt, hogy ütőképes egységeket alakítsanak ki a világversenyekre. Gerei Tamás a férfi négyesben lehetett részese biztató csapatépítésnek.
Homonnai Dániel csapata nagy diadalt aratott a Margitszigeten, a másik két csapatunknak pedig most a tisztes helytállásra futotta.
Februárban részt vett pályafutása első téli olimpiáján, nemrégiben pedig a negyvenedik magyar bajnoki címét is megszerezte klubunk 19 éves alpesi sízője, Tóth Zita. Tehát volt miről beszélgetnünk vele.
Meccshátrányból, a minden eldöntő találkozón pedig mínusz két gólról fordított csapatunk az U21-es jégkorongbajnokság negyeddöntőjében, így készülhet az Ocskay-akadémia elleni, szerdán kezdődő elődöntőre.
A Vasas vívója a hétvégi budapesti párbajtőr gp-n pályafutása eddigi legkomolyabb nemzetközi sikerét könyvelhette el, miután egészen a döntőig menetelt. Emellett pedig több klubtársa is remekelt a BOK-csarnokban. Újdonsült ezüstérmesünk nyilatkozott is honlapunknak.
A Vasas az Illovszky-stadionban múlta felül gond nélkül a sereghajtó szolnoki csapatot.
A sérülés miatt irányítóját nélkülöző együttesünk vereséget szenvedett Szigetszentmiklóson, így az alapszakaszból hátralévő három mérkőzésből még kettőt nyernie kell ahhoz, hogy stabilizálja helyét a playoffban.
A hosszabbításban már magabiztosan tartotta előnyét női élvonalbeli együttesünk, amely hatalmas csatában győzte le a TFSE csapatát. A playoff felé vezető úton ezzel a legnagyobb lépést tették meg akadémistáink.
Igaz komolyabb tétje már nem volt a Vasas-BRSE rangadónak, a siker így is édes, hiszen győzelemmel zártuk az Extraliga-alapszakaszt, ráadásul a csabaiakat ebben a kiírásban még senki sem tudta eddig legyőzni.
Az utolsó percekben volt némi izgalom, de ezt leszámítva végig uralta az A-Híd VasasPlaket a Szeged elleni idegenbeli találkozót.
Nehéz meccs vár idegenben az A-Híd VasasPlaket csapatára.
Az elmúlt hétvégén rendezett fedettpályás OB-n a Vasas fiataljai számos egyéni legjobb eredménnyel bizonyították képességeiket.
Fontos győzelmet aratott a múlt hét végi, utolsó alapszakaszmeccsen U16-os jégkorongcsapatunk, amely így az ötödik helyen zárta az alapszakaszt, és a Kárpáti Farkasok ellen játssza a playoff-negyeddöntőt.
Ismét elhalasztották a hazai sífutó országos bajnokságot, a hétvége helyett március 19-20-ra tűzték ki az új időpontot. A nemzetközi porondon azonban továbbra is egymást követik a versenyek, a Vasas SC sífutója, Lágler Kristóf Horvátországban szerzett újabb érmet.
Az ifjúsági és a serdülő kézilabdacsapatunk is egy győzelemmel, valamint két vereséggel zárta a februárt, így mindkét együttes a 10. helyen áll a Keleti csoportban.
Szentesen is nyert mindhárom korosztályos csapatunk, és az összesített eredményeik alapján a felsőházban vívják majd meg a középszakaszt.
A Vasas SC teniszszakosztálya és az Unik SE közös csapattal indul az idei férfi Szuper Ligában. Klubunk fiatal játékosai számára ez kiváló lehetőség lesz arra, hogy a hazai élmezőnnyel mérjék össze tudásukat, az együttműködő partner feljutást kiharcoló együttese pedig erősítésként tekint Boros Attiláékra.
Három hétig a Kanári-szigeteken készült melegégövi edzőtáborban a Lőrinczi György vezette csoport. A tréner elmondta, minden körülmény tökéletes volt, szerinte az évnek ezen időszakában még sosem álltak ennyire jól a felkészüléssel.
A playoffba kerülés szempontjából létfontosságú mérkőzést nyert szombaton női élvonalbeli együttesünk a BEAC ellen. Az alapszakaszból már csak két találkozó van hátra, a TFSE-MTK, valamint a BKG-Prima csapatával szemben egyaránt nyerniük kell akadémistáinknak. Irányítónk, Papp Klaudia, oroszlánrészt vállalt a hétvégi győzelemből, s most is bízik a Vasas-szív erejében.
Hinora góljával nyert idegenbeli rangadót a Vasas FC.
Egy szettnyi megingást leszámítva magabiztosan hozta az UTE elleni meccset a Vasas Óbuda.
A Vasas Körmöczy Teniszakadémia számára a sikereket sorozatban szállító Boros Attila újabb fontos győzelmet aratott. A két héttel ezelőtt még az U18-as mesterversenyen diadalmaskodó fiatal teniszező, a Pécsett megrendezett felnőtt országos bajnokságon sem talált legyőzőre. Sávay Zalán oldalán ráadásul párosban is dobogóra állhatott, mégpedig annak harmadik fokára. A női párosok mezőnyében Murzsa Gréta is bronzérmet szerzett a budaörsi Semperger Ivett Rebeka oldalán.
Egy fantasztikus negyedik negyeddel aratott értékes győzelmet női élvonalbeli csapatunk a BEAC ellen. A playoff-ba kerülés szempontjából létfontosságú fővárosi rangadót akadémistáink nyerték, s ezzel életben tartották a legjobb nyolcba jutás reményét.
Mind támadásban, mind védekezésben erőtlenül játszott férfi csapatunk, a szerdai, Honvéd elleni kiélezett csatát követően, a MAFC otthonában. A negyedik negyedben már szinte csak a vendéglátó együttes akarata érvényesült.
Magabiztosan győzte le az A-Híd VasasPlaket az OSC-t a Komjádiban.
Ötven percig remekül tartotta magát, a végjátékban viszont sokat hibázott női kézilabdacsapatunk Kisvárdán, így 33–28-as vereséget szenvedett az NB I 16. fordulójában.
Szombaton 20 órától jön a Komjádiban a forduló rangadója a férfi vízilabda OB I-ben.
Pénteken a Kisvárda otthonában lép pályára csapatunk a női kézilabda NB I-ben. A találkozó előtt beállónkat, Faragó Lucát kérdeztük.
Női röplabdacsapatunk történetének első nemzetközi kupagyőzelmét ünnepelhette csütörtökön Bécsben.
Az elmúlt hónapok megpróbáltatásai után éppen csak lemaradt az ICE Junior Liga rájátszásáról U18-as jégkorongcsapatunk, de a hazai rájátszásban még adott a lehetőség a jó szereplésre. A vezetőedzőt, Nagy Lászlót kérdeztük.
Egy vesztes szett után fordított a Maribor ellen a Vasas Óbuda, így készülhet a Közép-európai Liga csütörtöki fináléjára.
A nagyszerű kezdés ellenére sem sikerült a bravúr a hétvégén Magyar Kupát nyerő DVTK ellen. A vendég diósgyőriek a második negyed közepén vették át a vezetést, amit nem is engedtek ki többé a kezükből, s hét ponttal nyertek Pasaréten.
Kétszeres korosztályos Európa-bajnok irányítónk, Kajdon Blanka meghívót kapott a válogatott közelgő összetartására, majd a spanyolok elleni két Eb-selejtezőre. Ez azt jelenti, hogy hosszú idő után újra szerepelhet Vasas-játékos a felnőtt nemzeti együttesben.
Egyik csapatunk számára sem okozott gondot a somogyiak legyőzése.
Az esélyesebb Pécs érvényesítette a papírformát, így az idei Komjádi-kupában egy meccs jutott a Vasas SC csapatának.
A tavasz közeledtével karatékáink élete is egyre mozgalmasabb. Klement Kármen a hétvégén a világ legjobbjaival mérte össze tudását az Egyesült Arab Emírségben, szombaton pedig már két fiatalunknak Sarkadi Sebestyénnek és Ádám Viviennek drukkolhatunk a szigetszentmiklósi nemzetközi korosztályos versenyen. Mérő Bálint és Csicsai Gergely ugyanakkor az U21-es világbajnokság márciusi kvalifikációs tornájára készül.
Új helyszínen, vasasos éremszerzéssel kezdődött a különféle fedettpályás bajnokságok sorozata február közepén.
Az utolsó percekben úszott el a listavezető Honvéd elleni előnyünk, így nem sikerült a fővárosi rangadón megszakítani ellenfelünk 19 győztes meccsből álló sorozatát. A hatalmas küzdelmet hozó találkozón a vendégek kemény, sokszor a faulthatáron mozgó játékkal nyertek.
Eseménytelen meccsen játszott gólnélküli döntetlent a Vasas FC és a Siófok.
Az Illovszky-szobornál és a Vasas-Siófok meccs előtt is tisztelegtünk Illovszky Rudolf születésének századik évfordulóján.
Klubunk álláspontja szerint időn túl esett a hazaiak győztes találata, ezért hivatalosan is óvást nyújtottunk be az MVLSZ-nek, kérve a döntetlen eredmény megállapítását.
Február 21-én lenne 100 éves a Vasas legnagyobb legendája, Illovszky Rudolf. Ez alkalomból ünnepi köntöst kap a Vasas FC-Siófok labdarúgómérkőzés.
Idei legjobbját lőtte Gáspár Lalita Százhalombattán, a 10 méteres számok országos bajnokságának alapszakaszában. A 617.4 körös eredmény sem volt azonban elegendő ahhoz, hogy döntőbe jusson, s végül a 10. helyen végzett. Edzőjétől, Szucsák Mátyástól, mégis dicséretet kapott.
Nem volt kérdés a Vasas Óbuda-DVTK Extraliga-mérkőzésen.
Nem játszott jól az A-Híd VasasPlaket, mégis visszajött a meccsbe Szolnokon, hogy aztán a végén egy időntúlinak tűnő góllal mégis a hazaiak tartsák otthon a három pontot.
Megszakítás nélkül, nyolcadik győzelmét aratta NBI/B-s férfi csapatunk, amely napra pontosan két hónapja nem talált legyőzőre. Akadémistáink ezúttal a PVSK-t verték magabiztosan, a találkozón végig vezetve.
Az alapszakasz helyezések szempontjából nagyon fontos meccs vár szombat este az A-Híd VasasPlaketre Szolnokon.
A Vasas Süllősből Dudek Beáta és Tallósi Péter is harmadik helyen végzett a 66. Bocskai István Nemzetközi Emlékversenyen.
Nem titkolt csalódottsággal vették tudomásul junior leánycsapatunk tagjai, hogy a koronavírus-járvány miatt későbbi időpontra halasztott korosztályos B-csoportos világbajnokságot idén már meg sem rendezik, a felsőbb osztályban szereplés jogát, a világranglistán elfoglalt helyezés alapján döntötték el. Eszerint Lettország, Norvégia, és az Egyesült Államok csatlakozott az A liga hat csapatos mezőnyéhez, a rendező jogán, pedig Svédország. A Vasas curlingszakosztályában a rossz hír ellenére vidáman és módszeresen folyik tovább az utánpótlás-nevelő munka.
Hosszabb szünet után három győzelemmel folytattuk a kiemelt bajnokságokat a Kecskemét ellen.
Az A-Híd VasasPlaket vezetőedzője a párizsi olimpiáig meghosszabbította szerződését és az ő szakmai elképzelései szerint folytatódik a csapat továbbépítése.
Négy vasasos versenyző küzdhetett éremért a győri ifjúsági országos bajnokságon, közülük kettőnek össze is jött a bravúr: Kiss Levente arany-, Mogyorósi Máté pedig bronzérmes lett.
Két percekben reménykedett az idény elején a Vasas Akadémia felnőtt női csapatának újonca, Dúl Terka, s alig fél évvel később, már tíz feletti átlagnál jár. Juniorcsapatunk korábbi vezéregyénisége sikeresen vette az első akadályt azon az úton, amely a legjobbak közé vezetheti.
Az első harminc percben remekül tartotta magát női kézilabdacsapatunk a világ legjobb együttese ellen, ám, mint kapitányunk Pénzes Laura elmondta, a Győr az Győr, a második harminc percre kiütközött a nagy különbség, és 45–26-ra nyertek a vendégek a Sterbinszky-csarnokban.
Vasas győzelem született a rekord létszámmal megrendezett szenior országos bajnokságon. A korábbi többszörös bajnok férfi csapat egykori tagjai számára azonban nincs megállás, április végén a szenior világbajnokságon képviselik majd hazánk színeit.
Remek Extraliga-siker, jó előjelek a kupadöntő előtt.
Kedden hazai pályán játszik az NB I-ben női kézilabdacsapatunk, amely a bajnoki címre és a Bajnokok Ligája-trófeára egyaránt esélyes Győri Audi ETO KC együttesét fogadja. A találkozó előtt balszélsőnket, Szatmári Melindát kérdeztük.
Vasas sikerrel kezdődött és azzal is zárult a korosztályos teniszezők mesterversenye. Nemcsek Gréta (U12) és Hornung Gábor (U16) után, ezúttal Boros Attila (U18) menetelt végig vereség nélkül saját mezőnyén. A legidősebbek versengésében Murzsa Gréta is kiemelkedően szerepelt, ő bronzérmes lett.
Sikeres két hónapon vannak túl utánpótlás-röplabdázóink. Szokás szerint korosztályonként szemlézzük az eredményeket.
Kevés helyzet és gólnélküli döntetlen Budafokon.
A három viadalból álló válogató-sorozatban Gáspár Lalitának nem sikerült kivívnia a légfegyveres keretbe kerülést, így a jövő hétvégi országos bajnokságot követően minden erejével az 50 méteres számokra koncentrálhat. Az első megmérettetésre március elején, Egyiptomban, a Világkupa-sorozat kairói állomásán kerül sor.
Az őszi hazai siker után pont nélkül maradt női kézilabdacsapatunk az Alba Fehérvár otthonában a női kézilabda NB I 14. fordulójában.
Nem volt kérdés a Vasas Óbuda-MTK Extraliga-mérkőzésen, a mieink valamennyi szettet magabiztosan megnyerve diadalmaskodtak.
A második félidőt 12-1-re nyerte az A-Híd VasasPlaket az UVSE ellen.
A fiatal újpestiek ellen kell begyűjtenie az újabb három pontot az A-Híd VasasPlaket csapatának szombat este.
Szombaton az Alba Fehérvár otthonában kezdjük a női kézilabda NB I tavaszi szezonját. A találkozó előtt beállónkat, Hadnagy Fannit kérdeztük.
Élvonalbeli női kosárlabda csapatunk több mint egy hónapon keresztül volt kénytelen kapitányát nélkülöznie. Bach Boglárka január végén, a Pinkk Pécsi 424 elleni győzelem részeseként tért vissza, s a jelenlegi válogatott szünetet is leginkább arra használja, hogy százszázalékosan visszanyerje őszi jó formáját. Az alapszakaszból hátralévő négy mérkőzés ugyanis létfontosságú lesz a rájátszás szempontjából.
Kétgólos sikert aratott a Ferencváros az Illovszky-stadionban, így a Vasas FC kiesett a Magyar Kupából.
Tartalékosan is pontot szerzett a Vasas Óbuda Szlovéniában.
A Nagykőrös legyőzésével sorozatban hetedik sikerét aratta NBI/B-s férfi csapatunk, amely ezzel bebiztosította negyedik helyét a bajnoki tabellán. Akadémistáink kiváló védekezésüknek köszönhetik az újabb nagyarányú győzelmet.
Remekül teljesített a pekingi téli olimpia szerdai versenynapján klubunk alpesi sízője, Tóth Zita, aki két jó futamot követően a 40. helyen zárt műlesiklásban.
A Farkasréti Temetőben helyezték végső nyugalomra Méhes Jenőt.
Az alapszakaszban bravúros teljesítménnyel az első négyben végzett, a felsőház a sok hiányzó miatt nem a tervek szerint szerepel, de a hamarosan kezdődő playoffban ismét a jobbik arcát mutatná U21-es együttesünk, amelyet az egyik edzésén látogattunk meg.
Hibátlan alapszakaszt követően, bronzérmes lett a Vasas Mix együttese a vegyes csapatok országos bajnokságán. A Dencső Blanka, Szabó Gergely, Szekeres Ildikó és Nagy György által alkotott egység a bronzmeccsen 14-4-es győzelmet aratott.
A BHSE hétvégi #csakaHonvéd Kupájával második válogató versenyéhez érkezett a hazai légpuskás mezőny. A Vasas fiatal sportolója, Gáspár Lalita is az indulók között volt, és a felnőtt női alapszakasz hetedik helyén végzett. Ez eggyel jobb, mint az azt megelőző Batta Kupán, ám a márciusi 10 méteres EB-re utazó keretbe kerüléshez nem lesz elegendő.
Ezúttal Nyíregyházán aratott remek győzelmet a Vasas Óbuda.
Magabiztos győzelmet aratott a Vasas FC Csákváron.
Magyar idő szerint hétfő hajnalban állt rajtba először Tóth Zita a pekingi téli olimpián, klubunk versenyzője az első futamban hibázott óriás-műlesiklásban, így nem ért célba.
Sorozatban hatodik győzelmét aratta felnőtt férfi csapatunk, amely ezzel a bajnoki tabella negyedik helyére jött fel. A Jászberény ellen játékosaink maradéktalanul hajtották végre a taktikai utasításokat, ennek köszönhető a harminckét pontos diadal.
Az utolsó két negyedben döntötte el a találkozó sorsát Miskolcon az A-Híd VasasPlaket.
Egy héten belül a harmadik mérkőzés vár az A-Híd VasasPlaketre a bajnokságban.
Új játékossal erősödött a héten élvonalbeli női kézilabdacsapatunk, az NB I/B őszi szezonjában több mint száz gólt szerző Blaubacher Dóra a Pénzügyőr együttesétől érkezett.
A Komjádi-uszodában rendezték a vízilabda Vasas-kupát a mögöttünk hagyott hétvégén, amelyen serdülőcsapatunk jó meccseket játszva lett második.
Törökországban, háromhetes edzőtáborozással tette meg az első csapásokat a felnőtt válogatott keret a párizsi olimpia felé, a csapatban pedig ott volt a MEC-Vasas evezőse is, Gerei Tamás. Sportolónk az időszaknak megfelelő formában edzett, s alig várja már, hogy március végén megkapja új hajóját, amelynek megvételét közösségi gyűjtés tette lehetővé.
Hazai jégen, a Vasas Jégcentrumban rendezték az idei országos utánpótlás bajnokságot, amely hagyományosan a szezon egyik legfontosabb megmérettetése.
Egy nagy fináléja már biztos lesz a Vasas Óbudának ebben a szezonban: a mieink Békéscsabán is nyertek, így kettős győzelemmel jutottak be a Magyar Kupa 2022-es fináléjába.
Magabiztos győzelem a Komjádiban a Szentes ellen.
Három akadémistánknak Kiss-Leizer Gergőnek, Rosta Péternek és Váradi Ádámnak, valamint szakemberünknek, Kárpáti Dánielnek is nagy szerepe volt az U16-os fiúválogatott sikeres szereplésében a hagyományos Szent István-kupán. A nyolc csapat részvételével, Székesfehérváron megrendezett tornán, eddigi történetének legjobb eredményét érte el bronzérmével a korosztályos nemzeti együttes.
Nem áll meg az élet a BVSC elleni nagy csalódás után, szerdán ismét vízben az A-Híd VasasPlaket.
Már a helyszínen készül a téli olimpiai rajtjára az idei játékok egyetlen vasasos résztvevője, az alpesi síző Tóth Zita, aki a pekingi olimpiai faluból jelentkezett a legfrissebb hírekkel. Természetesen alig várja már, hogy kezdődjenek a versenyek.
Klubunk 16 éves kardvívója, Spiesz Anna nem talált legyőzőre a hétvégi, bukaresti kadet Európa-kupa versenyen. Őt kérdeztük a tapasztalatokról és a szezon további céljairól.
Nem indult rosszul a 2022-es év cselgáncsozóinknak: a januári eseményeken öt vasasos érem is született.
Pontosan egy héttel Nemcsek Gréta U12-es győzelmét követően, a Vasas Körmöczy Teniszakadémia újabb játékosa állhatott fel a korosztályos mesterverseny dobogójának legmagasabb fokára, Hornung Gábor személyében. A 16 éves teniszező hétfőn délután az U16-os fiúk döntőjét nyerte meg. Ugyanebben a kategóriában Sávay Zalán, az U14-es leányok mezőnyében pedig Benke-Giosanu Izabella zárt az 5-8. helyen.
Pörgősre sikeredett a hétfő esti Vasas FC-DVTK NB II-es csúcsrangadó, a mieink álltak közelebb a győzelemhez, de gólig végül egyik csapat sem jutott.
Hibátlanul kezdett a Vasas Mix együttese a vegyes csapatok idei országos bajnokságában. Az első hétvégén négy meccset játszottak címvédő curlingeseink, s mind a négyet megnyerték. A Vasas SC kiválósága, Szekeres Ildikó szerint, az egységen belüli jó hangulatnak nagy része van a hétvégi győzelmekben.
A gyenge első félidei teljesítménye miatt nem volt esélye az A-Híd VasasPlaketnak a pontszerzésre a Szőnyi úton.
A bajnokság félidejéhez érve az ifjúsági csapatunk a tizenegyedik (pontazonossággal a tizedik Orosházával), a serdülőegyüttesünk pedig a tizedik helyen áll a Keleti csoportban. A vezetőedzők értékeltek.
Ismét nyert a Vasas Óbuda az Extraligában, ezúttal a Kaposvárt sikerült felülmúlni három szettben.
Az A-Híd VasasPlaket vasárnap kora délután a BVSC vendége lesz az OB I-ben.
A TF-BP csapatának legyőzésével sorozatban ötödik meccsét nyerte meg férfi együttesünk, amely ezzel megerősítette helyét a playoff-ra esélyes élmezőnyben. Akadémistáink a meccs túlnyomó részében szervezetten és pontosan játszottak, mind a támadásban, mind a védekezésben.
Az első félidőben még tartotta a lépést, a másodikban viszont rengeteget hibázott női kézilabdacsapatunk Siófokon, így 36–24-re kikapott.
Három nappal a Magyar Kupa-meccs után az NB I-ben találkozik női kézilabdacsapatunk a Siófok KC együttesével. A mérkőzés előtt irányítónkat, Gaschler Dominikát kérdeztük.
Az U16-os fiúválogatott a hagyományos Szent István-kupával folytatja felkészülését a nyári, szófiai korosztályos Európa-bajnokságra. A nemzeti együttes soraiban akadémistáink közül Kiss-Leizer Gergő és Váradi Ádám mellett ezúttal a 2007-es születésű Rosta Péter is lehetőséget kapott, az edzői teamben pedig továbbra is fontos szerep jut szakemberünknek, Kárpáti Dánielnek.
A Vasas SC-hez igazolt Tóth Amarissa Kiara, a hazai női tenisz kiemelkedő reménysége. A juniorkarrierjét tavaly záró fiatal számára igen fontos lesz első hivatalos felnőtt esztendeje, amely kihívások sorát tartogatja a számára. Ezen a nehéz úton kívánja mostantól segíteni a Bocskay József által irányított vasasos edzői team, valamint a Folyondár utcában készülő játékostársak.
Ezúttal nem sikerült ponttal távozni Szlovéniából.
A jó Vasas-kezdés után átvette a vezetést a Siófok, és magabiztosan harcolta ki a továbbjutást a Magyar Kupa IV. fordulójában.
A maga nemében egyedülálló kezdeményezés élére állt a Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria: a három szervezet létrehozta A hónap utánpótlásedzője díjat, amelyhez kapcsolódóan átadják majd Az év utánpótlásedzője elismerést is
Péntektől vasárnapig nemzetközi utánpótlás vízilabdakupa a Komjdádiban, és egy igazi különlegességet is hoz majd a torna.
Szerdán a Siófok KC csapatát fogadjuk a Magyar Kupa IV. fordulójában. A találkozó előtt beállónkat, Ács Biankát kérdeztük.
A Vasas Körmöczy Teniszakadémia fiatal teniszezője, Nemcsek Gréta nyerte az U12-es mesterversenyt, amelynek leánydöntőjét hétfőn rendezték meg a Nemzeti Edzésközpontban. A 2021-es esztendő nyolc-nyolc legjobb fiú, illetve leányjátékosa valamennyi korosztályban megmérkőzik a címért és az azzal járó szövetségi támogatásért. A decemberről januárra halasztott sorozatot a legfiatalabbak, vagyis a tizenkét éven aluliak nyitották, s az első díszes trófea nyomban a Vasas sportolójához került.
Parádés második félidőt játszva, kis híján meglepte csapatunk a bajnoki bronzérem legfőbb várományosát, a DVSC-t a női NB I 12. fordulójában.
Magabiztos győzelmet aratott női élvonalbeli csapatunk Kozármislenyben. A Bach Boglárkával kiegészült csapat harminc ponttal verte meg a sereghajtót, s ezzel fontos lépést tett a rájátszás felé vezető úton.
Ahogy vártuk, nehéz meccset játszottunk idegenben a Honvéddal, de sikerült egy góllal győzni.
Az első félidőben mutatott remek dobóformának és jó csapatteljesítménynek köszönhetően nyert férfi együttesünk magabiztosan a Salgótarján ellen. Farkas Attila 31-gyel járult hozzá a Vasas Akadémia 101 szerzett pontjához.
Vasárnap a női NB I 12. fordulójában a DVSC SCHAEFFLER vendégeként lép pályára kézilabdacsapatunk. A találkozó előtt szélsőnket, Imrei Rékát kérdeztük.
Fontos és nehéz mérkőzés vár szombat este az A-Híd VasasPlaketre.
Kézilabdacsapatunk kapitányával, Pénzes Laurával beszélgettünk a hosszú kihagyásáról, a DKKA elleni győztes visszatérésről és a tavaszi szezonról.
Kettős Vasas-sikerrel zárult a curlingesek 2022. évi B ligás országos csapatbajnoksága. Az alapszakasz első helyén a Vasas SC Titánok férfi, a másodikon pedig a Vasas Ice Ladies női együttese végzett, s ezzel mindketten kivívták az A ligás szereplés jogát.
A sok játékosát nélkülöző Vasas Óbuda nagy csatára késztette a Mladostot a MEVZA-ban.
Ismét elkapta a koronavírust női élvonalbeli csapatunk egyik erőssége, Budácsik Dorottya, aki másodjára már sokkal enyhébb tünetekkel vészelte át a betegséget. A fiatal játékos minél előbb ismét pályán szeretne lenni, amiben óriási motivációt jelent számára, hogy a felnőtt női 3x3-as kosárlabda-válogatottba is meghívót kapott.
Markovits László nagyon büszke a 2021-ben elért kiemelkedő felnőtt élsportolói eredményekre, de azt mondja, a Vasas sikerességét nem elsősorban az érmekben vagy az egyesületi rangsorokban kell mérni. Interjúnkban szóba kerül a magyar sport kivételes helyzete, annak nehézségei és kihívásai, ahogy az is, miért tartja nagyon erősnek a mostani Vasast és melyek a következő évek céljai.
Kétszer is felállhatott a dobogóra Libanonban, a Vasas SC sífutója, Lágler Kristóf. A közel-keleti országban megrendezett hivatalos FIS-verseny 10 kilométeres számában előbb a második, majd az első helyen végzett. Sportolónk ezzel első téli nemzetközi győzelmét aratta.
Az újabb betegségek és sérülések ellenére, szűk kerettel is nagyszerűen helytállt fiatal női csapatunk a szombat esti bajnoki fordulóban. A Cegléd elleni pasaréti győzelemmel ugyanakkor a rájátszásban szereplés felé is fontos lépést tett.
Szenzációs volt ma a Vasas Óbuda, amely 3:0-ra győzött a Folyondárban a Békéscsaba ellen a Magyar Kupa elődöntőjének első felvonásán.
Sok hiányzóval érkezett a Fáy utcába a Dunaújvárosi KKA együttese, ezt kihasználva együttesünk küzdelmes meccsen két góllal nyert, és roppant fontos pontokat szerzett.
Az első két negyedig jól tartotta magát a Komjádiban a vendég Eger, utána viszont extrát nyújtott az A-Híd VasasPlaket.
A kiváló ökölvívóbíró, klubunk egykori munkatársa, a Vasas SC aranygyűrűse 80 éves volt.
Máris itt az év második meccse, ma is csak a győzelem lehet a cél az A-Híd VasasPlaket számára.
Női kézilabdacsapatunk a Dunaújvárosi KKA együttesét fogadja az év első bajnokióján, amely előtt kapusunkat, Kurucz Annamáriát kérdeztük.
A ma estére tervezett Honvéd elleni férfi NBI/B-s bajnoki mérkőzést a Vasas Akadémia kérésére február 22-ére halasztották, a hétfőre kiírt Hepp Kupa-találkozót pedig február elsején fogják lejátszani. Az ok igen prózai, csapatunk öt meghatározó játékosának lett korábban pozitív a koronavírus-tesztje, visszatérésük jó esetben is csak a jövő hét második felére várható.
A női élvonalbeli bajnokság kicsit több mint kétharmadán vannak túl a csapatok, a Vasas Akadémia együttese pedig öt győzelemmel és tizenegy vereséggel áll a tabella kilencedik helyén. Az igazi izgalmak azonban csak ezután következnek, hiszen a sorsolás szeszélye folytán, a hátralévő hat fordulóban kell legnagyobb vetélytársainkkal megküzdenünk.
Elkezdték az évet jégkorongcsapataink: összegyűjtötték az U21-es, az U18-as és az U16-os korosztály eddigi történéseit.
Legyőzte az A-Híd VasasPlaket a PVSK csapatát egy különleges mérkőzésen, amelyen minden a Méhes Jenőre való emlékezésről szólt.
A legfényesebb éremre is esélyesek lehetnek a decemberről januárra halasztott korosztályos mesterversenyen induló fiatal teniszezőink. A tavalyi esztendő sikereihez azonban nemcsak a pályán kiharcolt eredmények, de a szakosztály szakmai és pénzügyi stabilitásának elérése is hozzá tartozik.
Az első 2022-es bajnokin az A-Híd VasasPlaket a PVSK gárdáját fogadja.
Elsősorban a sportág összetettsége miatt szereti a biatlont Bozóki Laura, a Vasas SC sífutója, aki a nemzetközi szövetség tehetséggondozó táboraiban vett részt az évvégén. Tapasztalatait azonban nem kamatoztathatja a márciusi téli EYOF-on, a MOB ugyanis nem javasolta a magyar sífutók indulását.
Nyolcadik helyen végzett Gáspár Lalita a XIII. Százhalombattai Shooting Open 10 méteres női versenyszámában. A Vasas SC fiatal sportlövője február végén Kairóban állhat lőállásba a Világkupa-sorozat egyik állomásán.
Az év első kézilabdás interjújában vezetőedzőnket, Penszki Gergelyt kérdeztük a már lejátszott bajnoki mérkőzésekről, a sérültekről és persze a folytatásról.
A betegségek miatt alaposan megfiatalított együttesünk nagyszerű győzelmet aratott a Veszprém ellen. Remek védekezéssel hatástalanították kosárlabdázóink a bajnokság egyik legeredményesebben támadó csapatát.
Nagyon jó mérkőzésen, óriási küzdelemben maradt alul női élvonalbeli együttesünk Pécsett, az egyetemi csapat otthonában. A találkozó sorsa az utolsó négy percben dőlt el, fiatal játékosaink a legfontosabb pillanatokban hibáztak.
Január 12-én, a Komjádi-uszodában esedékes hazai vízilabda-bajnokin tisztelgünk tragikus hirtelenséggel elhunyt szakosztály-igazgatónk emléke előtt.
Ennél csodásabban nem is sikerülhetett volna a Vasas család számára a 64. Év Sportolója Gála.
Jó hangulatban, örömmel vágnak neki vasárnap a finnországi B-csoportos junior-világbajnokságra vezető útnak a Vasas fiatal leány curlingesei, ahol hétfőn az egyik legnagyobb riválisnak számító Lettország ellen mutatkoznak be. A tizennyolc csapatos korosztályos világversenyen a magyar válogatott a C csoportban kapott helyet Németország, Kazahsztán, Lettország, Hollandia és Szlovákia társaságában. (A már zajló fiú korosztályos világbajnokságon tapasztalt koronavírusos megbetegedések miatt a vb szervezői a nemzetközi szövetséggel egyetértésben, cikkünk megjelenését követően úgy döntöttek, hogy a lányok küzdelmeit márciusra halasztják.)
Két meghatározó játékosunk nélkül is sokáig pariban volt női élvonalbeli együttesünk a bajnoki pontvadászat harmadik helyezettjével szemben. A második félidőben azonban érvényesült a vendég győriek nagyobb tudása.
Betegségtől tizedelt együttesünk a nehézségek ellenére is nagyszerűen helytállt a Pápa ellen. A találkozó ugyan döcögősen indult, végül mégis 25 pontos győzelmet arattunk.
Az U16-os és az U18-as fiú kosárlabda-válogatott egyaránt fontos felkészülési tornán vett részt a két ünnep között, soraiban két-két akadémistánkkal. A fiatalabbak között Kiss-Leizer Gergő és Váradi Ádám, az idősebbek együttesében pedig Cseh Botond és Várszegi Ádám képviselte egyesületünk színeit.
Fontos győzelmet aratott élvonalbeli női együttesünk a Csata otthonában. A találkozó sorsa az első félidőben dőlt el, amely mindenben akadémistáink elképzelése szerint alakult.
Életének hatvanharmadik évében, tragikus hirtelenséggel elhunyt Méhes Jenő, vízilabda-szakosztályunk igazgatója, a Vasas család egyik leghűségesebb tagja.
2021-ben is nagyon jó volt vasasosnak lenni! Ezzel az összeállítással köszönjük meg az idei évet az egész Vasas családnak és kívánunk boldog, sikeres új évet!
Egy félidőn keresztül remekül helytállt női csapatunk a hazai élvonal második legjobb csapatával, a Szekszárddal szemben. A harmadik negyedben azonban ellépett az euroligás együttes, és végül tizenkilenc pontos győzelmet aratott Pasaréten.
A mérkőzés második felére vette csak fel csapatunk az esélyesebb és rutinosabb MTK Budapest tempóját, így a kék-fehérek meggyőző fölénnyel nyertek a Sterbinszky-csarnokban.
Szerdán papíron ugyan vendégként, de mégis a Sterbinszky-csarnokban szerepel az MTK Budapest ellen kézilabdacsapatunk a női NB I-ben. A találkozó előtt átlövőnket, Speth Evelint kérdeztük.
A Vasas síszakosztályának fiatal sportolói Ausztriában edzőtáboroztak az ünnepek előtt, az idősebb versenyzők pedig Németországban, illetve Olaszországban szereztek értékes tapasztalatokat.
Alig több mint két hét alatt összegyűlt a Gerei Tamás olimpiai felkészüléséhez elengedhetetlen új hajó ára. Az adománygyűjtés sikere a MEC-Vasas evezős közösségének erejét is bizonyítja.
Legyen mindenkinek nagyon boldog ünnepe a Vasas családon belül és kívül egyaránt!
Remekül szerepeltek a nemrégiben véget ért, Abu-Dzabiban rendezett rövid pályás úszó-világbajnokságon klubunk versenyzői: Gyurinovics Fanni két döntőt is úszott a váltóval, Szabó-Feltóthy Eszter pedig egyéni csúcsokat ért el. Edzőink értékeltek.
Remek zágrábi győzelmet adott karácsonyi ajándékba a Vasas Óbuda, csapatunk pedig ezzel bejutott a Közép-európai Liga négyes döntőjébe.
Az idei év vasasos hőseit, Illés Fannit, Pap Biankát és Szilágyi Áront hívtuk el az Illovszky-stadionba, hogy beszélgessünk velük egy jót a karácsonyról.
Tizenkettedik helyen zárt a Marija Agbabával felálló szerb válogatott a nemrégiben véget ért női világbajnokságon. Jobbátlövőnktől kértünk spanyolországi élménybeszámolót.
A két aranyérem mellé további medálok is jutottak a Vasas-Süllősnek, és ismét a mieink nyerték a klubok közötti összesítést.
Nagyszerűen teljesített, és ötödik lett az Abu-Dzabiban zajló rövid pályás úszó-világbajnokságon a 4x200-as magyar gyorsváltó, klubunk versenyzője, Gyurinovics Fanni délelőtt és délután is pazarul úszott.
Közel százötven karatéka vizsgázott szombaton a Vasas dojójában, a legfiatalabbak közül sokaknak ez volt az első igazi megmérettetésük.
Ma ünnepli születésnapját klubunk legendás vezetőedzője, minden idők legeredményeseb magyar kézilabdatrénereinek egyike, klubunk életműdíjasa, Csík János, aki tíz alkalommal (zsinórban nyolcszor) vezette bajnoki címre a Vasast.
Nem sikerült jól korosztályos csapataink számára a BVSC elleni bajnoki kör.
Aranyérmet nyert a női kardcsapat, ezüstöt a férfi párbajtőr - és kardegységünk, Szász-Kovács Emese pedig pályafutása utolsó asszóit vívta az országos bajnokság csapatküzdelmeiben vasárnap.
Kaposváron is nyert, így ott lesz a Magyar Kupa négyes döntőjében jövőre a Vasas Óbuda.
Tizenhét ponttal nyert férfi csapatunk Óbudán, a siker elsősorban azon múlt, hogy a második félidőben jelentősen feljavult a védekezésünk.
Szilágy Áron immár nyolcszoros magyar bajnoknak mondhatja magát, de Katona Renáta és Koch Máté is aranyérmet szerzett, és ezzel még nincs vége: csodás napjuk volt a Ludovika Arénában a Vasas vívóinak szombaton.
Nagyszerű játékkal leptük meg az euroligás Sopron Basket csapatát, s egy félidőn keresztül szorossá tudtuk tenni a bajnokcsapat elleni szombat esti találkozót.
Nagyon váratlan vereséget szenvedett hazai pályán az A-Híd VasasPlaket a Kaposvártól...
Az elmúlt két hétvégét a tizennegyedik dunaújvárosi Santa Claus-kupán töltötték U10-es jégkorongozóink. Előbb a tizenharmadik, majd pedig legjobb magyar csapatként a második helyen végzett együttesünk.
Szombaton 18 órától a 2021-es év utolsó bajnoki mérkőzése következik a Komjádiban.
A Vasas Sport Club életműdíjasa kerek születésnapját ünnepli.
Országos csúccsal jutott a döntőbe, majd ott hetedik lett a Gyurinovics Fannival felálló 4x100-as gyorsváltó az Abu-Dzabiban zajló rövid pályás úszóvébén. Szabó-Feltóthy Eszter eközben egyéni csúcsot úszott 100 m háton.
A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai sportszövetségek idén is szavaztak az év legjobbjairól, és hat sportágban összesen nyolc vasasos versenyző került az első helyre.
Nem volt könnyű menet, de elhozta Debrecenből a három pontot az A-Híd VasasPlaket.
Szilágyi Áron a tokiói sisakjával segít a covid-árvákon, Káposztás Miklós hagyatékából Manuel Neuer aláírt mezét ajánlották fel, de a Vasas FC is beállt a Jónak lenni jó kampány mögé.
Az év utolsó idegenbeli bajnokija jön: szerdán este Debrecenben vendégszerepel az A-Híd VasasPlaket.
A Vasas több sífutója is indult a hétvégi Ausztria Kupán, Seefeldben. A férfiak mezőnyében a már rutinos Lágler Kristóf, a nők között pedig két fiatal, Laczkó Evelin Vivien és Bozóki Laura vette fel a harcot a jobbnál jobb nemzetközi ellenfelekkel.
Hamarosan a vb-felkészülés célegyenesébe fordul a Vasas leánycsapata, amely hazánk színeit képviselheti a januárban, Finnországban sorra kerülő korosztályos világbajnokságon. A Joó Linda, Nagy Laura Karolina, Dobor Dia Regina, Nagy Lola Olimpia és Bartus Anna összeállítású együttes tagjai a héten az edzések mellett még iskolai feladataikra is koncentrálnak, a két ünnep között azonban már kizárólag a világversenyre összpontosítanak.
Két vasasos versenyzőért izgulhatunk a csütörtökön kezdődő rövidpályás úszó világbajnokságon.
Mindhárom korosztályban jobb volt az UVSE a mieinknél a hétvégén. A vezetőedzőkkel értékeltünk.
A francia Nanterre92 részvételével rendeztek a hétvégén korosztályos nemzetközi tornát Pasaréten. A tíz-tizenhárom éves fiatalok számtalan hasznos tapasztalatot, és persze új barátokat is szereztek a két nap alatt.
Magabiztos győzelmet aratott Szigetszentmiklóson női élvonalbeli együttesünk, s ezzel negyedik bajnoki sikerüket könyvelhették el Milos Pavlovic tanítványai.
Rémálomszerű kezdés után a második félidőben visszahozta a sírból a meccset a Vasas FC Ajkán.
A mögöttünk hagyott hónapban is győztes teljesítményt nyújtottak ifjú röplabdázóink.
3:1-es előnnyel várhatja a Magyar Kupa negyeddöntő kaposvári visszavágóját a Vasas Óbuda.
Küzdelmes mérkőzésen maradt alul férfi együttesünk a Rátgéber Akadémiával szemben. Az első félidőbeli rossz védekezés okozta hátrányt, a másodikban nem sikerült ledolgoznunk.
A mérkőzés második felében ellépett az FTC az A-Híd VasasPlakettől, így a mieink nem jutottak be Sopronban a Magyar Kupa fináléjába.
Vasárnaptól péntekig a balatonboglári NEKA Csarnokban készült NB I-es női kézilabdacsapatunk. A mögöttünk hagyott napokról vezetőedzőnket, Penszki Gergelyt kérdeztük.
Az olimpiai A-szintet korábban már teljesítő, és az ötkarikás részvételért harcoló Lágler Kristóf, valamint a fiatal Laczkó Evelin Vivien Ausztriában versenyez a hétvégén. A Normafánál csütörtök este "csusszanhattak" először a Vasas SC síelői, az igazi nagy havazás azonban még várat magára. Utánpótláskorú sportolóink ezért a jövő héten Ramsauba utaznak edzőtáborba.
Klubunk olimpiai bajnok vívója a decemberi országos bajnokság csapatversenyében lép utoljára pástra, lezárva ezzel egy csodálatos, huszonkilenc éven át tartó pályafutást.
Az A-Híd VasasPlaket csütörtök délután elutazott Sopronba, ahol pénteken az FTC-vel csap össze a Magyar Kupa elődöntőjében. Siker esetén szombaton a döntő következik.
Természetbarát szakosztályunk az új évben is tartalmas programokat kínál a túrázóknak.
A sikeres nyári próbajáték után leigazolta a német Düsseldorfer EG 16 éves, saját nevelésű játékosunkat, Hiezl Balázst. Őt kérdeztük az első kinti tapasztalatokról.
Az ifiknél és a gyermekeknél a papírforma érvényesült.
A változó nemzetközi szabályokhoz is alkalmazkodnia kell kiemelt sportolónknak, Klement Kármennek, az egyre erősebben formálódó utánpótlást azonban ezek a kérdések még nem érintik. A karateszakosztály csapatépítő programján közel ötven fiatal vett részt.
A Vasas Óbuda szombaton és vasárnap is legyőzte a Kastela csapatát a Közép-európai Ligában.
Az utolsó fél órában sikerült nyomás alá helyezni a Soroksárt, és ennek győzelem lett a jutalma.
Hiába játszott színesen és ötletesen csapatunk a TFSE-MTK elleni találkozó második félidejében, az elsőben elkövetetett hibák megbosszulták magukat és végül hárompontos vereséget szenvedtünk.
A Vasas és a Fradi is veretlen maradt a bajnokságban a szombat délutáni rangadó után.
Az alapszakaszban második helyezést érő nagyszerű teljesítményét követően, negyedik lett az 50 méteres fedett pályás ob-n Gáspár Lalita. A fiatal sportlövő számára azonban nincs megállás, hiszen a légpuskás szezon dacára a kisöbű fegyverrel is tartania kell a szintet.
Két veretlen csapat találkozik szombat délután a Komjádi-uszodában.
Kiütéses győzelmet aratott Baján a Vasas Akadémia férfi csapata, hiszen negyvenkilenc ponttal verte a házigazda együttest, s a százas határt is átlépte.
Magabiztos győzelmet aratott a Vasas Óbuda a MEVZA-ban osztrák ellenfele ellen.
Homonnai Dániel csapata a meccs második felében felülkerekedett a zöld-fehéreken, a gyermekcsapatnak nem sikerült jól ez a hétvége, az ifiknél pedig a Fradi kérésére elhalasztották a találkozót.
Nagyszerűen szerepeltek versenyzőink a kaposvári kadet szabadfogású és női magyar bajnokságon, klubunk a férfiak között csapatversenyt is megnyerte.
Egy emberként fogott össze a MEC-Vasas tagsága fiatal evezőse, Gerei Tamás érdekében. A párizsi olimpiai keret tagja számára hajóra gyűjtenek, hogy valóra válthassa ötkarikás álmait.
Sűrű hetek és szép sikerek vívóink mögött.
Faragó Luca, Kajdon Blanka és Zsigmond Panna a múlt héten Balatonbogláron edzőtáborozott a juniorválogatottal, míg Marija Agbaba jelenleg is a szerb válogatottal készül a spanyolországi világbajnokságra.
Ez ma nem a Vasas Óbuda napja volt.
Csapatunk Pátkai révén gyorsan megszerezte a vezetést, ám utána sok helyzetet elpuskázott, a végén pedig egyenlített a Budaörs a Merkantil Bank Liga 17. fordulójában.
A második és harmadik negyed remek játékával magabiztosan verte az A-Híd VasasPlaket a Szeged csapatát a Komjádiban.
Fegyelmezett védekezéssel kapcsolták ki a Vasas Akadémia játékosai a BEAC kulcsembereit, ami a kiváló csapatmunkával párosulva ezúttal is győzelemhez vezetett. Női élvonalbeli együttesünknek ez volt a harmadik megszakítás nélküli sikere.
Az angolok elleni 8-4-es győzelem a bronzérmet jelentette női csapatunk számára a Norvégiában megrendezett B csoportos Európa-bajnokságon. Az A csoportos szereplést ugyan nem sikerült kivívniuk, a Vasas curlingező hölgyei mégis örömmel beszélnek példaértékű menetelésükről.
A harmadik helyért szállhat harcba szombaton a Vasas sportolói alkotta magyar női curlingválogatott a B csoportos Európa-bajnokságon, Lillehammerben. A lettektől elszenvedett vereség egyben azt is jelenti, hogy nem sikerült az A csoportba feljutó két csapat közé kerülni.
A szezon során immár harmadszor találkozunk a csongrádi csapattal, ezúttal bajnoki meccs lesz a Komjádiban.
Szlovákia elleni szerda esti győzelmével a magyar női curlingválogatott biztosította helyét a B csoportos Európa-bajnokság playoff-jában. A Vasas sportolói számára mégsem volt mellékes a csütörtöki, Anglia elleni találkozó, hiszen a rájátszás párosításánál a végső helyezés a mérvadó. A lettek ráadásul óriási meglepetésre megverték a norvégokat, így ez utóbbiak elkerüléséhez Szentannai Ágnes csapatának mindenképpen hoznia kellett az alapszakasz utolsó meccsét is.
Villámgyors kezdés után, küzdelmes mérkőzést vívott férfi együttesünk a BKG Príma ellen, amelynek legjobb dobóit eredményesen kapcsolták ki játékosaink. A negyedik negyedben dőlt el a találkozó sorsa, s az utolsó percben már tizenkét ponttal is vezettünk.
Szemléletformáló kampányt indított a Szerencsejáték Zrt.
Négy arany- és egy bronzérmet nyertek versenyzőink a lengyelországi felkészülési versenyen, eközben itthon Baráth Károly második lett a serdülő kötöttfogású magyar bajnokságon.
Európa legjobb tizenkét év alatti teniszezőinek évvégi nagy fesztiváljára kapott meghívót a Vasas Körmöczy Teniszakadémia játékosa, Nemcsek Gréta. A különleges tornát Mallorcán, Rafael Nadal Akadémiáján rendezték az elmúlt héten, így nemcsak a pályán, de azon kívül is számos szép emléket gyűjthettek a résztvevők.
Nem sikerült a bravúr: az Alba Blaj Nagyszebenben is felülkerekedett a Vasas Óbudán.
Elképesztő fordulatokat tartogatott a szerda esti OSC-Vasas, a végén mégis mi érezhettük úgy, hogy két pontot a Kondorosi úton hagytunk.
Grumics öngóljával és Feczesin remek fejesével 2-0-ra nyert csapatunk a Szentlőrinc ellen Kozármislenyen a Merkantil Bank Liga 17. fordulójában.
Kiss Szabolcs arany-, Bozsó Zita bronzérmet nyert a hét végi, zalaegerszegi serdülő országos bajnokságon. Ezen kívül még három helyezést értek el versenyzőink.
Gólfesztivált rendeztek korosztályos csapataink a Komjádiban. Jövünk az edzői értékelésekkel és a részletekkel.
A Vasas sportolói alkotta magyar női curlingválogatott kezdeti lendületéből semmit sem veszítve folytatta menetelését a Norvégiában zajló Európa-bajnokság B ligájában. A hét első két napján két-két meccset játszottak, százszázalékos mérleggel, így a tabella második helyén állva várják a folytatást.
Szilágyi Áron személyében olimpiai bajnokot adott a Vasasnak és a magyar sportnak, Rabb Krisztiánt ifjúsági ötkarikás aranyhoz segítette, de ő volt a mestere a világbajnok Ferjancsik Domonkosnak is többek között. Hetvenéves a kiváló kardmester, Somlai Béla, aki 1976 óta tagja a Vasas családnak, és generációról generációra örökíti a páratlan tudását.
Szerda este a Kondorosi útra látogat az A-Híd VasasPlaket, ahol nagy izgalmak várhatóak.
Nyílt nap keretében, bajnokok társaságában próbálhatták ki az érdeklődők a téli olimpiák műsorán is szereplő jeges sportágat, a Vasas SC curlingszakosztályának szervezésében. Az esemény teljes bevételével a Bókay Gyermekklinikát segítették a résztvevők.
A Vasas Futball Club Kft. a közeljövőben hivatalosan is átveszi a kilenchektáros Fáy utcai labdarúgórészleg vagyonkezelését az anyaegyesülettől. A két fél így a továbbiakban egymástól elkülönülve menedzseli és fejleszti a sportcentrumon belül az általa használt területeket. Ennek apropóján beszélgettünk Markovits Lászlóval, aki klubelnökként kísérte végig az elmúlt másfél évtized fejlődését.
Két győzelem, egy vereség női együttesünk első hétvégéjének mérlege a Lillehammerben zajló curling Európa-bajnokságon. A magyar színeket képviselő Vasas Nők, jelenleg holtversenyben a harmadik helyen áll Ausztriával. Hétfőn Spanyolország és Norvégia következik.
Az utolsó másodpercekig kiélezett csatában lopta el a két pontot élvonalbeli női együttesünk a DVTK otthonából. A megerősített csapattal felálló házigazdákat fegyelmezett, jó játékkal győzték le kosárlabdázóink, a siker valódi kulcsa azonban az önmagukba vetett hit volt.
Nem sikerült előbbre lépnie a légfegyveres Hungarian Open harmadik napján Gáspár Lalitának, az igen erős nemzetközi mezőnynek köszönhetően azonban így is nagyon sok hasznos tapasztalatot szerzett fiatal sportlövőnk.
Elbírta az emberhátrányt a Vasas FC, a mieink legyőzték a listavezető Haladást az Illovszky-stadionban.
A Vasas Óbuda 3:1-re nyerte az UTE elleni idegenbeli Extraliga-találkozót.
A második félidőben végig vezetve győzte le csapatunkat az Érd a női NB I 9. fordulójában.
Az edzője, Szucsák Mátyás által kitűzött két feladat közül az egyiket, vagyis a kiegyensúlyozott, jó ritmusú versenyzést jól oldotta meg Gáspár Lalita a Hungarian Open első napján. A vasárnapi open kategóriában ez talán már a helyezésben is megmutatkozik.
Ismét fontos mérkőzés vár az NB I-ben női kézilabdacsapatunkra, amely szombaton 17 órától az Érdet fogadja a Sterbinszky-csarnokban. A találkozó előtt irányítónkat, Kajdon Blankát kérdeztük.
Nagy csatában, csupán három ponttal maradt alul férfi csapatunk a MAFC ellenében. Jó védekezésünket pontos távoli dobásokkal törték meg a vendégek.
Az előző szezon végén kiesett ugyan, ám végül mégis a HPCL I. osztályában indulhat és bizonyíthat a Vasas SC GLT néven induló eSport-csapatunk.
Három arany- és egy bronzéremmel zárták versenyzőink az Orosházán rendezett junior szabadfogású és női bajnokságot.
A múlt hétvégén a Vasas Jégcentrum adott otthont a saját rendezésű Vasas Kupának, ahol a legkisebbektől a juniorokig láthattuk a műkorcsolyázókat, sőt a szinkronkorcsolya is bemutatkozott a versenyen.
Megnehezítette az Alba Blaj dolgát a CEV-kupa premieren a Vasas Óbuda, de végül a román csapat 3:1-re győzött.
A koronavírus-járvány az aerobik szakosztályunk életét sem könnyítette meg, hétvégén azonban újra versenyeztek a mieink a Magyar Kupában, ahol szép eredményeket értek el, a 2022-es év pedig további fejlődést tartogathat számukra.
Góllal vette ki a részét a csehországi olimpiai selejtezőtornán második helyen végzett magyar válogatott teljesítményéből klubunk mindössze 16 éves játékosa, Metzler Regina, aki most egy hónapon keresztül a kanadai HTI Stars akadémián fejlődhet.
Az ifik és a serdülők nyertek, a gyermekcsapatunk alulmaradt a Komjádiban vasárnap a Szolnok ellen.
Serdülő, junior és felnőtt női szinten is született vasasos aranyérem az ökölvívók összevont országos bajnokságán Egerben.
Negyvennégy pontos győzelmet aratott férfi csapatunk Pécsett, amelyet jó védekezésének és pontos játékának köszönhetett.
Kiemelkedően sikeres rövidpályás úszó országos bajnokságot zárt a Vasas SC. A mieink különösen a váltószámokban voltak eredményesek, és bár hivatalos összesítés még nincs, de egészen biztosan ott leszünk a legsikeresebb egyesületek között. Összegzéssel és értékelésekkel jövünk.
A Szekeres Ildikó, Nagy György vegyes páros nagyszerű versenyzéssel, ötödik helyen végzett a World Curling Tour lengyelországi állomásán. A Magyar Kupa hétvégi zárófordulóiban ugyanakkor a néhány napon belül Európa-bajnokságon résztvevő Vasas Nők csapata játszott rendkívül hasznos találkozókat, a Vasas Ice Ladies révén pedig egy bravúros bronzérmet is szereztünk.
„KisDuna 4x4” elnevezéssel rendeztek vasárnap négy kilométeres evezős regattát a hazai négyes egységek számára. A MEC-Vasas eredetileg több hajóval vágott volna neki a versenynek, végül a felnőtt kormányos nélküli férfi négyes, valamint a serdülő fiú kormányos nélküli négypár teljesítette a távot. Előbbi megnyerte saját kategóriáját.
Ismét lezajlott két forduló az első osztályú utánpótlás kézilabda-bajnokságban. Ifjúsági csapatunk győzött az Orosháza ellen és kikapott a Ferencvárostól, miközben serdülőegyüttesünk két vereséget szenvedett.
Nyáron két játékos került fel a junioroktól az NBI/A-s női csapathoz, Dúl Terka és Siklós Dorottya személyében. A 2003-as születésű kosárlabdázók mára már be is mutatkoztak a felnőtt élvonalban, a Vasas Akadémián ugyanis fontos, hogy a fiatal tehetségek minél előbb magas színvonalú játékelehetőséghez jussanak. A juniorcsapat edzőjével, Igor Skocovskival beszélgettünk a közvetlen utánpótlás eredményeiről.
A Magyar-kupa után az NB I-ben is gólokkal mutatkozott be klubunk nyáron igazolt fiatal irányítója, Gaschler Dominika. Őt kérdeztük az új környezetről, debütálásról és a további célokról.
A hétközi Tatabánya elleni Magyar Kupa-siker után szombaton az Extraligában nyert 3:0-ra a Vasas Óbuda, ezúttal a Miskolc ellen.
Végig vezetve, nagyon magabiztos játékkal győzte le az A-Híd VasasPlaket a Szolnoki Dózsa csapatát az OB I-ben.
Szombaton kora délután a bajnoki címvédő Szolnokot fogadja a Komjádiban az A-Híd VasasPlaket.
A PINKK legyőzését követően, nyugodtan vonulhatott a novemberi válogatott szünetre a Vasas Akadémia női élvonalbeli együttese. A huszonöt pontos siker a nehéz kezdetet követően kosárlabdázóink önbizalmát is visszaadta. A szakosztály szakmai vezetőjével, Krivacsevics Dragoljubbal az új idény eddigi történéseiről beszélgettünk.
Egykori vízilabdakapusunk, a Vasas SC örökös bajnoka mindent megnyert klubszinten piros-kékben a legendás Rusorán-legénység tagjaként.
Tallinban melegítettek a Vasas Nők, a pénteki Magyar Kupa mérkőzésükre, amelyet az FTC Girl Jam ellen játszik együttesünk. De bármi történjen is a hétvégén, néhány nappal később már utaznak is tovább, Norvégiába, ahol a jövő hétvégén már hazánk színeit képviselik a curling Európa-bajnokságon.
A papírformának megfelelően magabiztosan, 37-20-ra legyőzte csapatunkat a bajnoki címvédő FTC-Rail Cargo Hungaria a női NB I nyolcadik fordulójában az Elek Gyula Arénában.
A hét végén Püspökladányban tartották a serdülőkorú szabadfogású birkózók országos bajnokságát. Versenyzőink közül Baráth Károly arany-, Arszunkaev Ahmad pedig bronzérmet nyert.
Az elmúlt hónapban is sok piros-kék győzelemnek örülhettünk a röplabdabajnokságok korosztályos küzdelmeiben.
Soha rosszabb hevesi túrát: mindhárom korosztályos csapatunk győzött a hétvégén Egerben.
A női kézilabda NB I nyolcadik fordulójában az FTC-Rail Cargo Hungaria otthonában szerepel csapatunk. A találkozó előtt kapusunkat, Zsigmond Pannát kérdeztük.
Szokásos rovatunkban az októberi vasasos utánpótlás vívóeredményeket szemlézzük.
Nagy csatában, hat mérkőzésen dőlt el, hogy az UTE Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt összeállítású vegyes párosa indulhat a 2022-es téli olimpiai játékok pótselejtezőjén, december elején Hollandiában. A Vasas SC Szekeres Ildikó és Nagy György alkotta kettőse remekül kezdte a párharcot, amelyet végül az újpestiek nyertek.
Fodor Milán és Fehér Koppány képviselte a Vasas-Süllőst a belgrádi ökölvívó világbajnokságon.
Nem bírt a Vasas FC idegenben az NB II sereghajtójával.
A Vasas legfiatalabb karatékái az övvizsgákra való felkészülés jegyében töltötték az őszi szünetet, Mérő Bálint pedig a Hungarian Open Grand Prix-n szerzett bronzérmet.
Ha nem is könnyen, néha hatalmas küzdelem árán, de győzött a Vasas Óbuda az MTK vendégeként az Extraligában.
Nemrégiben a söldeni állomáson mutatkozott be a világkupa-sorozatban klubunk alpesi sízője, Tóth Zita, aki interjúnkban a bemutatkozásról, a remekül sikerült felkészülésről és persze a nagy célról, az olimpiáról is beszél.
Becsülettel végigharcolta csapatunk ezt a hatvan percet is, ám a vendég Mosonmagyaróvár gólgazdag mérkőzésen magabiztosan győzött a Sterbinszky-csarnokban az NB I hetedik fordulójában.
A végére nagyobb különbséget sikerült kialakítani a fiatal UVSE ellen a Komjádiban.
Végig magabiztosan vezetve nyert NB I/B-s férfi csapatunk a Nagykőrös ellenében, jóllehet egyik alapemberét, Andrássy Gézát sérülés miatt volt kénytelen nélkülözni. A mutatott játék mindenképpen biztató a folytatásra nézve.
Az NB I hetedik fordulójában a remek formának örvendő Motherson Mosonmagyaróvár KC együttesét fogadja női kézilabdacsapatunk a Sterbinszky-csarnokban. A találkozó előtt kapusunkat, Gercsó Nórát kérdeztük.
Ezúttal vendégként szállunk vízbe a Komjádiban az OB I-ben, a fiatal UVSE csapatával nézünk farkasszemet.
A Vasas SC úszónője remekül felépített úszással, nagy egyéni csúccsal lett negyedik 200 háton a kazanyi rövidpályás Európa-bajnokságon.
Két arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zártak birkózóink a kötöttfogású kadet országos bajnokságon. Edzőnk, Wöller Gergő elégedetten értékelt.
A Dunakanyar KA és a Váci NKSE ellen szerepelt az elmúlt két fordulóban élvonalbeli ifjúsági, illetve serdülő kézilabdacsapatunk.
Síszakosztályunk versenyzői uralták a Mátrában megrendezett síroller hegyi ob-t. Legjobb fiatal leányversenyzőink ugyanakkor hamarosan újabb nemzetközi táborban fejleszthetik tudásukat. Laczkó Evelin Vivien, Kovács-Oroszlán Anna és Bozóki Laura ezúttal Olaszországba utazik.
Ezúttal a Maribort győzte le a Vasas Óbuda a Folyondár utcában.
Ha nem is könnyen, de végül legyűrte a jól játszó Miskolcot az A-Híd VasasPlaket, így Szlobodan Nikics győzelemmel debütált csapatunk kispadján.
Folytatódik a közösségépítés: tovább bővül klubunk sportági kínálata.
Szerdán 20 órától a Miskolcot fogadja az A-Híd VasasPlaket a Komjádi-uszodában.
A Vasas Körmöczy Teniszakadémia fiatal növendékei kiugróan sikeres hétvégét zártak, az ETC kupán szinte minden döntőben érdekeltek voltak. Boros Attila, Benke Giosanu Izabella és Nemcsek Gréta ráadásul a végső győzelmet is megszerezte, Boros Bence pedig a második helyen végzett.
A baranyaiak vendégszereplését egy győzelem mellett két vereséggel zárták kiemelt korosztályos csapataink vasárnap a Komjádi-uszodában.
Soha rosszabb vasárnapot: kiütéses győzelmet aratott a Dorog ellen a Vasas FC.
Szoros és küzdelmes mérkőzésen maradt alul a Vasas Akadémia férfi csapata Jászberényben. A döntő pillanatokban nem mentek a távoli dobások, összességében a támadásbeli hibákon múlt a mérkőzés.
Remek játékkal szerezte meg élvonalbeli női együttesünk az idény első győzelmét. A PINKK-Pécsi 424 csapatát 25 ponttal verték akadémistáink Pasaréten.
Felvette csapatunk a harcot az esélyesebb Váci NKSE otthonában az NB I 6. fordulójában, végül a második félidő elején bekövetkezett rövid zárlat okozta a vesztét.
Remekelt a Vasas Óbuda szombat este a Folyondár utcában, aminek egy 3:1-es siker lett a jutalma a bajnoki címvédő Nyíregyháza ellen.
Már az első negyedben eldöntöttük, és meg sem álltunk a 15-5-ös végeredményig Szentesen.
A Vasas Akadémia fiú U14-es A csapata az őszi szünetet maximálisan kihasználva Franciaországban járt és a helyi klub együttesével, illetve regionális válogatottakkal mérte össze tudását. A küldöttség az U16-os gárda példáját követte, amelyik augusztusban volt az élvonalbeli Nanterre92 vendége. A két egyesület közötti nemzetközi tapasztalatcsere szervezője ezúttal is akadémiánk szakembere, a két évtizeden át Franciaországban élő és dolgozó Kárpáti Dániel volt.
Az OB I ötödik fordulójában Szentesre látogat az A-Híd VasasPlaket.
Pénteken aláírt klubunkkal a szerb Szlobodan Nikics, így mostantól ő irányítja vezetőedzőként az A-Híd VasasPlaket csapatát.
Remek hetet tudhat maga mögött női kézilabdacsapatunk, amelyre szombat ismét NB I-es mérkőzés vár, ezúttal a Vác otthonában. A találkozó előtt Kovács Noémit kérdeztük.
Eddig remekül szerepelnek a korosztályos jégkorongbajnokságokban csapataink, az U18-as gárda már az osztrák ICE Ifjúsági Ligában is bemutatkozott.
Tóth Orsolya egyre magabiztosabban játszik a Vasas Akadémia élvonalbeli női csapatában, ami többek között növekvő önbizalmának is köszönhető. Utóbbihoz az is hozzájárul, hogy a nemzetközi szövetség napokban megjelent válogatás videójában övé a legszebb nyári 3x3-as pillanat.
Hosszú Katinka vasasos sikerkorszakát követően az utóbbi években ismét egyre többet hallunk a vasasos úszósikerekről. Szakosztályunk olimpiai indulót is adott a tokiói magyar csapatba, a paralimpia alatt pedig Illés Fanni és Pap Bianka sikereitől volt hangos a sportsajtó. Sokat tesz ezért az építkezésért Polgár-Veres Árpád, a Vasas sportszakmai elnökhelyettese, aki számára cseppet sem idegen a közeg, hiszen korábban ő maga is versenyszerűen úszott, majd utánpótlásedzőként is dolgozott. Vele beszélgettünk az úszószakosztályunk jelenéről, múltjáról és jövőjéről.
Valódi arcát mutatva, jó játékkal nyertek akadémistáink a Salgótarján ellen, a negyvenpontos győzelemtől is csupán egy karnyújtásnyira voltak.
Az NB III-as Jászberény legyőzésével jutott be a Magyar Kupa következő körébe a Vasas FC.
A Vasas SC curling szakosztályánál gondoltak egy nagyot: november 21-én egy nyílt nap keretében mindenki kipróbálhatja a téli olimpia műsorán is szereplő sportágat a Kamaraerdőn, az esemény bevétele pedig teljes egészében a Bókay Gyermekklinikához kerül.
Remekül szerepeltek fiatal cselgáncsozóink a hét végi Budapest Bajnokságon, Damm Olivér és Szabó Vivien két korcsoportban is diadalmaskodott.
Meggyőző, tizenegy gólos győzelmet aratott Hajdúnánáson a Magyar Kupa III. fordulójában női kézilabdacsapatunk.
A légfegyveres idény során is hangsúlyos szerephez jutnak Gáspár Lalita felkészülésében az 50 méteres számok. Hosszútávú céljainak elérésében ugyanis a két fegyvernem optimális összehangolása segíti a leginkább.
Az Európa-bajnokságra készülő Vasas Nők együttese hasznos tapasztalatokkal tért haza Lettországból, a World Curling Tour tukumsi állomásáról. A csapat edzője, Jakab Zoltán szerint, curlingezőinkben ég a bizonyítási vágy, ami az Eb-rajtig szükséges munka elvégzését is megkönnyíti.
A múlt heti, Budaörs elleni NB I-es győzelem után kedden a Hajdúnánáson a Magyar Kupa harmadik fordulójában van fellépése női kézilabdacsapatunknak. A meccs előtt Penszki Gergely és Ács Bianka nyilatkozott.
Ismét evezőseink sikeréről szólt a MEC-Vasas őszi hagyományos versenye, a Tass-MEC Hosszútávú Regatta. Czeglédi Péter és Dobos Balázs a győztes, Németh Zsolt pedig a negyedik helyezett egységben teljesítette az ötvenkét kilométeres távot.
Nagy csatában maradt alul élvonalbeli női együttesünk a Cegléd otthonában. A Vasas Akadémia csapatának a jó kezdés ellenére sem sikerült megszereznie első győzelmét az idei bajnokságban.
Döntetlenre végzett a Vasas FC a Szent Gellért Fórumban.
Világbajnok sportolónőnk mostantól a szakosztályvezetésben is szerepet vállal.
Ha nem is könnyen, de sikerült legyűrni a Kaposvárt idegenben.
Az elmúlt hetek hullámvölgyei után a BVSC ellen megrázta magát az A-Híd VasasPlaket, így magabiztosan nyertük a bajnoki rangadót.
A nagyszerű második harminc percnek köszönhetően „négypontos” mérkőzést nyert meg a Budaörs ellen női kézilabdacsapatunk az NB I 5. fordulójában.
Hiába küzdöttek elszántan akadémistáink, a szokásosnál gyengébb védekezés végül vereséghez vezetett a TF-BP csapata ellen.
Ez már rangadó lesz a javából: pénteken 20 órától az A-Híd VasasPlaket a BVSC csapatát fogadja a Komjádiban.
A három hetes bajnoki szünetben csapatunknak volt ideje újra felépítenie a játékát és felkészült következő NB I-es ellenfelére, a Budaörsre. Beállónkat, Faragó Lucát kérdeztük a pénteki találkozó előtt.
Lettországba utazott felkészülési tornára a Vasas Nők ob-győztes együttese, amely november végén a norvégiai curling Európa-bajnokságon képviseli hazánk színeit. A Szekeres Ildikó, Nagy Gyöngyi, Nagy Lola, Joó Linda és Szentannai Ágnes összeállítású együttes edzőjük, Jakab Zoltán vezetésével, tapasztalatszerzés céljával vágott neki a túrának.
Az ismét válogatott kerettag Gerei Tamás nyerte az Őszi Hosszútávú Verseny egypár evezős számát, Kálmán Dáviddal pedig másodikak lettek a kettesek mezőnyében. A MEC-Vasas versenyzői összességében hozták a tőlük elvárt eredményeket.
Domináltak a Vasas férfi párbajtőrözői a Magyar Kupa szezonbeli első, tatai állomásán.
A horvát és a lengyel nyílt nemzetközi bajnokságról egyaránt éremmel térhettek haza karateszakosztályunk versenyzői. Előbbin Ádám Vivien léphetett fel az U13-as leánymezőnyben a dobogó harmadik fokára, utóbbin pedig Klement Kármen a női -50 kilogrammos kategóriában szerzett bronzérmet.
Ötszettes meccset játszott a Vasas Óbuda a szlovén bajnokkal, amiből végül a vendégek jöttek ki jobban.
Beringer Dominik, Beringer Fatime és Piriti Rebeka is harmadik helyezést ért el a szombati, Cegléden rendezett U23-as judo országos bajnokságon.
Ezúttal is az ifik és a serdülők tudtak nyerni nagy csatában Szegeden.
Bombagól után körömrágás, de megvan a három pont a III. Kerület ellen, így a Vasas FC az NB II-es tabella élére. ugrott.
Szegeden is győzött az A-Híd VasasPlaket, amely így bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe.
Némiképp váratlan vereséget szenvedett a Vasas Óbuda hazai pályán az Extraliga nyitófordulójában.
Hiába volt akadémistáink lelkes és jó játéka a PEAC elleni hazai mérkőzés második félidejében, a meccs elején összeszedett hátrányt már nem tudták ledolgozni. Csapatunk az új idényben még nem nyert mérkőzést, ám eddig a bajnokság legjobbjai voltak az ellenfelek. Az igazán fontos csaták tehát csak ezután következnek.
Három negyeden át nagyon döcögött a szekér, a hajrában azonban megnyugtató előnyre tett szert az A-Híd VasasPlaket a Szeged elleni kupanegyeddöntő első meccsén.
A Szekeres Ildikó, Nagy György duó felkészülését a jövőben Shane Tusup is segíti mentáltrénerként. A világbajnoki ezüstérmes vegyes páros három hét múlva már az olimpiai selejtezőn való részvételért mérkőzik a hazai válogató versenyen.
A hagyományos őszi hosszútávú és Héraklész keretfeltöltő versennyel zárul szombaton az idei evezős szezon. A MEC-Vasas versenyzői is több számban rajthoz állnak, köztük a klubunkhoz tavaly igazolt Kálmán Dávid. Vele beszélgettünk a gyors és sikeres beilleszkedésről.
Viharos hét után pénteken a Komjádiban, vasárnap idegenben csap össze az A-Híd VasasPlaket a Szeged csapatával. A tét a Magyar Kupa négyes döntője.
Saját nevelésű, háromszoros olimpiai bajnok kardklasszisunk 2024-ig meghosszabbította szerződését, így vasasos színekben fut neki az ötödik olimpiájának is.
Kassai Álmos személyében új vezetőedzője van a Vasas SC kajak-kenu szakosztályának, de nemcsak ő, hanem vele együtt tizenhárom új versenyző is érkezik klubunkhoz. Ez által gyakorlatilag minden korosztályt lefed mostantól a Vasas a sportágban, ami komoly eredményességi előrelépést hozhat magával.
A Duna Arénában versenyeztek a világ legjobb úszói, Szabó-Feltóthy Eszter válogatott színekben úszott két számban is döntőt, de számos további vasasos versenyzőnk is rajtkőre lépett a viadalon.
Ifi és serdülőcsapatunk jó játékkal múlta felül vasárnap a Komjádiban az OSC-t.
A Vasas Akadémia U16-os fiúcsapata augusztus végén Párizsban vendégeskedett, az októberi szünetben pedig az U14-es gárda utazhat a francia fővárosba. A nemzetközi tapasztalatcserét akadémiánk edzője, Kárpáti Dániel szervezte, akivel a két ország kosárlabdázásáról is beszélgettünk.
Az első négy forduló után három hetes szünetet tart a női kézilabda NB I. Csapatunk eddigi teljesítményéről és a folytatásról vezetőedzőnket, Penszki Gergelyt kérdeztük.
Egerben tartották a diák „A” és B”, valamint az ifjúság „B” korosztály judo országos bajnokságát. Klubunk versenyzői négy dobogós és öt pontszerző helyezést értek el.
Az A-Híd VasasPlaket vezetőedzőjét az idei szezonban mutatott vártnál gyengébb szereplés miatt mentették fel a posztjáról.
Az államilag kiemelt akadémiák előtt végzett az élen az első körben klubunk U18-as csapata, emellett jól szerepeltek az U21-esek és az U16-osok is.
Az első félidőben megszerzett több mint húsz pontos előnyének köszönhetően, végig vezetve, magabiztosan nyerte a Győr, a Vasas Akadémia elleni női élvonalbeli mérkőzést. A tavalyi idény bronzérmese esélyeshez méltóan használta ki játékosaink kezdeti gyengébb védekezését.
Több csapatunk is megkezdte a 2021/22-es szezont a röplabda-utánpótlásban. Nézzük, mi történt a szeptemberi hónap folyamán.
Minimum kettővel kellett volna vernie az A-Híd VasasPlaketnek a Komjádiban az Ortigiát a továbbjutáshoz, ez azonban nem sikerült, így a második selejtezőkörben búcsúztunk az Eurokupától.
Mindössze négy gólt szerzett szombat este az A-Híd VasasPlaket a Komjádiban, így kikapott a spanyol Sabadelltől. Ezzel pedig nehéz helyzetbe kerültünk az Eurokupa-selejtező utolsó napja előtt.
A Vasas Akadémia játékosai remekül hajráztak a Honvéd elleni bajnoki mérkőzésen, ám így sem tudták ledolgozni hátrányukat. A házigazdák a harmadik negyedben szerzett nagy előnyüknek köszönhették a végső győzelmet.
Négyből három mérkőzést megnyertek utánpótlás kézilabdacsapataink a legutóbbi beszámolónk óta: ifjúságiak a hetedik, a serdülők pedig a hatodik helyen állnak a Keleti csoportban.
Bajáról erősített a Vasas Akadémia NBI/B Piros csoportjában játszó férfi csapata. A 25 esztendős Bagó Martin szerdán írta alá szerződését, és aznap részt is vett az első közös edzésen. Klubunk szakmai vezetése azt követően nézett szét ismét a játékospiacon, hogy az idény kezdete előtt kiderült, a nyáron alapemberként igazolt Sömenek Martin sérülés miatt befejezi pályafutását.
Jól sikerült az A-Híd VasasPlaket bemutatkozása az Eurokupa második selejtezőkörében. Az utolsó két negyedben állva hagytuk horvát ellenfelünket a Komjádiban.
Hazai pályán játszhat az A-Híd VasasPlaket az Eurokupa második selejtezőkörében. Budapestre érkezik a spanyol a Sabadell, az olasz Ortigia és a horvát Sibenik.
A Közép-európai Ligában játszotta a szezon első tétmeccsét a Vasas Óbuda, Giannis Athanasopoulos együttese pedig az elvesztett első játszma után meg is tudta nyerni a Schwechat elleni találkozót.
Nyár óta új másodedző segíti a Vasas Akadémia női NBI/A-s csapatának munkáját, Nenad Markovic személyében, aki a klasszikus feladatok mellett játékosmegfigyelőként is dolgozik. Utóbbiról bővebben is beszélt honlapunknak.
A második félidőben mutatott játék alapján akár győzhetett volna a Vasas Akadémia női együttese, ám végül nem sikerült ledolgozni az első játékrészben kialakult hátrányt a Csata ellen.
Jó hétvégét zártak kiemelt utánpótláscsapataink a Hajdúságban.
Ma ünnepli hatvanadik születésnapját röplabdaszakosztályunk korábbi utánpótlásedzője, klubunk örökös tagja, Benkóné Kőrös Mária. Isten éltesse!
Nyolc dobogós helyezéssel tértek haza fiatal cselgáncsozóink a paksi nemzetközi viadalról.
A vészterhes covidos szezon után ismét fogadnak vívópalántákat a Vasas vívószakosztályával együttműködő iskolák, és erre bizony szükség is van, hiszen Szilágyi Áron történelmi sikere után megnőtt az érdeklődés a klub és a sportág iránt.
Ötödik helyen végzett a Premier League K1-sorozat moszkvai állomásán Klement Kármen. A fiatal sportoló ezzel a Vasas karateszakosztályának eddigi legnagyobb sikerét érte el. Az orosz fővárosban azonban egy másik rekord is született, összesen négy magyar versenyző, köztük Kármen küzdhetett éremért, amire korábban soha nem volt még példa.
Korábbi kiváló teniszezőnk, aki háromszoros egyéni és ötszörös csapatbajnoknak mondhatja magát klubunk színeiben, kerek születésnapja alkalmából mesélt nekünk a régi vasasos időkről, kiemelten is az 1990-es évek szinte verhetetlen csapatáról, és persze a pasaréti hétköznapokról, legendákról és barátságokról is. Isten éltesse a Vasas örökös bajnokát!
A junior- és ifjúsági csapatunk is az élen áll a kvalifikációban, míg a serdülők szintén fontos sikert arattak az elmúlt héten a korosztályos jégkorongbajnokságban.
Nem jelentett gondot a Vasas FC számára a Békéscsaba idegenbeli legyőzése.
Az A-Híd VasasPlaket mind a négy mérkőzését magabiztosan nyerte meg az Eurokupa I. selejtezőkörében.
Női élvonalbeli csapatunk vereséget szenvedett ugyan Szekszárdon, ám akadémistáink így is nagyszerűen helytálltak az Euroligás együttes otthonában. Tíz percen keresztül még a vezetés is a kezükben volt.
Óriási csatában nyertek akadémistáink a Veszprém otthonában. Ezúttal is Medve Máté szerezte a legtöbb pontot, s az utolsó percben az általa kiharcolt, majd értékesített büntetőknek nagy része volt a győzelemben.
A gyenge első félidő után visszajött a meccsbe csapatunk Szombathelyen, de a hajrában a rutin győzött.
Péntek este a Szombathelyi KKA vendégeként lép pályára női kézilabdacsapatunk az NB I negyedik fordulójában. A találkozó előtt az előző évadban még a vasiakat erősítő Marija Agbabát kérdeztük.
Az elmúlt hetek biztató eredményei után vereséget szenvedett a Vasas FC.
A női NB I harmadik fordulójában a Kisvárda Master Good SE együttesét fogadja csapatunk. A szombati találkozó előtt balszélsőnket, Szatmári Melindát kérdeztük.
Értékes világranglista-pontokért utazott Szerbiába Lágler Kristóf a Vasas sífutója, s nem is tért haza üres kézzel. Négy síroller viadalon indult, s egy első, egy harmadik és két negyedik helyezéssel gazdagodott. A jó szereplésnek köszönhetően az olimpiai A-szinten belülre került.
Az első két negyedben még akadozott a játék, utána viszont óriásit robbantott az A-Híd VasasPlaket, amely így végül 13-4-re nyert a Magyar Kupában a Honvéd ellen idegenben. Szombaton jöhet a visszavágó a Komjádiban.
Három nappal a sikeres bajnoki start után az NB I és a Bajnokok Ligája talán legnagyobb esélyeséhez, a Győri Audi ETO KC-hez látogat női kézilabdacsapatunk. Az összecsapás előtt Kurucz Annamáriát kérdeztük.
Szombaton végre elkezdi az NB I-es szezont női kézilabdacsapatunk, 17 órától az Alba Fehérvár KC együttese lesz az ellenfél a Sterbinszky-csarnokban.
Kétszer is előnybe került a Vasas a Balaton partján, ám a hazaiak a hajrában döntetlenre mentették a találkozó végkimenetelét.
A Vasas SC úszója 15. helyen végzett a tokiói olimpián a 4x100-as mix vegyesváltóval.
A Vasas Körmöczy Teniszakadémia két reménysége, Nemcsek Gréta és Sávay Zalán sikeresen menetel tovább a nemzetközi porondon. Előbbi az U12-es korosztály nem hivatalos csapat Európa-bajnokságának selejtezőjében képviselte hazánk színeit Csehországban, utóbbi pedig Szabadkán nyert hármas kategóriájú U16-os Tennis Europe-viadalt az elmúlt héten.
Július 23. és augusztus 8. között a tokiói olimpiára figyel a sportvilág. Részletesen összegyűjtöttünk minden vasasos vonatkozást: időrend, helyszínek, esélyek, érdekességek, portrék és visszatekintések. Hajrá, magyarok! Hajrá, Vasas SC!
Edzésben az A-Híd VasasPlaket, igaz egyelőre csak nyolc fővel, de ennek örömteli okai vannak, hiszen a keretünk másik fele a tokiói olimpiára készül.
Hidi M. Sándor a mérkőzés utolsó pillanatában állította be a 2-2-es végeredményt Soroksáron.
Jó alapszakaszt követően, gyengébb döntős lövésekkel indította szombaton, Komáromban, az Eb-válogató sorozatot Gáspár Lalita. Folytatás a jövő hétvégén Pécsett.
Hatalmasat csatázott a Folyondárban a Vasas Óbuda a Nyíregyházával, de végül a vendégek nyerték az Extraliga-elődöntő második felvonását is. Vasárnap idegenben ragadhatjuk meg az utolsó esélyt.
Jutott öröm is szerda estére: a fiatalokkal kiegészített Vasas Óbuda magabiztosan győzött Miskolcon az Extraligában.
Ötgólos győzelmet aratott és továbbjutott női kézilabdacsapatunk a Pénzügyőr SE vendégeként a Tippmix Magyar Kupa második fordulójában.
A márciusról szeptemberre halasztott csapat ob-n két bronzérmet nyertek a Vasas curlingezői. A Vasas Nők és a G-Force csapatkapitánya az eredmény hátteréről, valamint további terveikről beszélt honlapunknak.
A hétvégén nagyüzem volt atlétáink számára, hiszen a csapatbajnoki döntőt rendezték meg Székesfehérváron, aminek része volt a félmaratoni országos bajnokság is.
Penszki Gergely csapatának első edzésén még a tenisz, a medicin és a focilabda is komoly szerepet kapott. Fotókkal, videókkal és felkészülési programmal jövünk!
Íme, a 109. születésnapi ajándék: megjelent a XIII., Fáy utca 58. című stadionkönyv. Egy örök emlék.
Már meg is rendelheted!
Feczesin és Balajti vezérletével fektette két vállra a Vasas FC a Nyíregyházát, ez volt a csapat ötödik győzelme zsinórban, ráadásul a riválisok is botlottak. Sose rosszabb játéknapot!
Tizenharmadszor is Magyar Kupa-győztes a Vasas Óbuda, egy új generáció is felért a csúcsra.
A csütörtök esti nyíregyházi finálé után a győztesek nyilatkoztak a VasasTV-ben.
Jöjjön Juhár Dalma, Török Kata, Sanja Kalicanin, Ana Tiemi, Maria Kostelanská és Jakub Gluszak vezetőedző nyilatkozata.
Meddő támadójáték jellemezte a Vasas játékát, a szolnokiak pedig joggal örülhettek a kivédekezett egy pontnak.
Csak 9-9-ig volt szoros a fővárosi derbi, utána nem férhetett kétség az MTK győzelméhez és továbbjutásához.
Ezen a héten is ellátogattunk női kézilabdacsapatunk edzésére. Papp György edző, Bakos István a kapusok trénere, és Szecsődi Laura is nyilatkozott a VasasTV-nek.
A hagyományok ápolása, a Vasas-történelem lenyomata és üzenet a jövőnek. Az elmúlt hetekben az új Illovszky Rudolf Stadion szektorainak névadóival, illetve hozzátartozóikkal tettünk érzelmekben gazdag sétát labdarúgócsapatunk és a Vasas család új otthonában. VIDEÓS összefoglalónk.
A Vasas SC Aranygyűrűvel kitüntetett olimpiai bajnok tornásza 94 éves korában hunyt el.
Ezt már akár várhatták is a sokat megélt futballszakértők: áttört a gát, a Vasas fölényes magabiztossággal győzte le a Nyíregyházát.
Az eddigiekben stabil és jó úton járó Vasas Akadémia, a fővárosi bajnoki rangadón megbotlott...
A bajnoki ezüstérmes szekszárdiak túl nagy feladatot jelentettek a Vasas Akadémia fiataljainak.
Az Extraliga 2. fordulójában az UTE-t látta vendégül a Vasas Óbuda, ötszettes mérkőzést vívott egymással a két együttes.
A Vasas Sport Club főállású munkatársat keres. Álláshirdetés.
Klubunk legendás csatárára emlékezve, Putnokon játszott stadionavató mérkőzést a Vasas.
A bajnokság Budaörsön rendezett fináléjában, a Vasas Óbuda együttese a bronzmérkőzés után felálhatott a dobogóra.
A lehető legminimálisabb különbséggel nyert idegenben, és zárta le az Extraliga tagságért zajló osztályozó párharcot a Vasas Óbuda.
A Vasas Óbuda valamennyi korosztályos csapata bejutott az országos bajnoki finálékba.
A Vasas tehetséges kardozója a Veronában zajló kadett világbajnokságon lett bronzérmes.
60 éves Jenkei András, a Vasas atlétika szakosztályának igazgatója, a klub aranygyűrűse, aki gyerekként kötelező olvasmányként bújta a Népsportot, hogy aztán 1983-ban, a párizsi maraton megnyerése után saját magát lássa viszont a címlapon. A sokrétű vasasos kötődésnek köszönhetően a születésnapi interjú ezúttal családban marad: fiú kérdezi az apát.
A Vasas SC csapata a bajnoki bronzérmeshez utazik szombaton.
A Vasas Akadémia a Városmajorban győzte le az MTK Budapest együttesét.
Az első szettet leszámítva komoly tartásról tett tanúbizonyságot a Vasas Óbuda a Nantes ellen.
A Salgótarján 20 ponttal nyert a Vasas Akadémia otthonában, így nem játszunk sorozatban harmadszor is döntőt a kupában.
Nagyon fontos bajnoki vár a VasasPlaketre szombaton, a hosszabb bajnoki szünetet követően.
A Vasas-Süllős bokszolói közül négyen is érdekeltek lesznek az ökölvívó országos bajnokság pénteki fináléiban.
Ezúttal is közel száz óbudai iskolás röplabdázott a Folyondárban a vasasos iskolai program keretében.
Jól sikerült a százhalombattai rövid pályás ob a Vasas úszói számára, Egressy János vezetőedző boldog az eredmények láttán.
A legjobb nyolc között folytathatja a Vasas Óbuda a Magyar Kupában.
Az elmúlt hétvégén rendezték meg Szombathelyen a sportág challenge világkupa sorozatának aktuális eseményét, amelyen ott volt a Vasas versenyzője Kardos Botond is.
Simon Henrik a 2018-19-es szezon végéig toldotta meg szerződését a VasasPlakettel. Meg is indokolta döntését.
Miskolcon a Kemény Dénes Sportuszodában rendezték meg a cápa korosztály, a 11-12 évesek országos bajnokságát.
Szép sikerekkel zárták a maguk mögött hagyott bajnoki idényt a Vasas utánpótláskorú leány kosarasai.
Magabiztos győzelemmel folytatta bajnoki szereplését a Vasas Óbuda.
Kiválóan játszott a Vasas Óbuda Nyíregyházán, és három szettben nyert rangadót!
Megdolgozott, és megszenvedett a sikerért a Vasas Óbuda csapata a gödöllőiek ellen.
Utánpótlás válogatott játékosokkal erősödik a Vasas Óbuda 2016/2017-es kerete, a két új érkező mellett pedig egy saját nevelésű játékosunk szerződéshosszabbításáról is beszámolhatunk.
Ma este megkezdődött a női röplabda bajnokság idei döntője, melyet zsinórban harmadik alkalommal a Linamar BRSE és a Vasas Óbuda vív egymással.
A Vasas Akadémia nyerte Dr. Hepp Ferenc Emlékkupa idei kiírását.
Számos versenyszámban gyűjtötte az érmeket Hosszú Katinka Luxemburgban.
A Vasas férfi kardcsapata ismét bajnok lett, míg fiatal párbajtőrözőink meglepetés bronzot szereztek.
A serdülő és újonc országos bajnokságon számos éremet és értékes helyezést gyűjtöttek be a Vasas 13-15 éves korú atlétái.
Dr. Steinmetz Ádámot egy évvel ezelőtt nevezték ki a Vasas vízilabda szakosztály utánpótlás szakmai igazgatóhelyettesének. Olimpiai bajnok pólósunkkal beszélgettünk az elmúlt egy esztendő tapasztalatairól.
Június 12-én az azerbajdzsáni fővárosban kezdetét veszi az I. Európa Játékok, a népes magyar küldöttségben Vasas-sportolókat is találunk.
A közelmúltban a Vasas két utánpótlás csapata is délszáv túrán vehetett részt.
Születésnapi interjú a tizennégyszeres magyar bajnok Angyal Évával
A junior és ifjúsági OB-n két érmet és több helyezést is begyűjtöttek a Vasas fiataljai.
A fedettpályás országos bajnokságon Kemény Dávid a 400 méteres síkfutásban harmadik helyen végzett.
A Vasasból hatan is ringbe léptek az 59. Bocskai István emlékversenyen.
Hazai győzelemmel zárta az őszi idényt a Vasas, és a bajnoki tabella elején várja a folytatást.
A Vasas Akadémia kosarasainak NB I B-s bajnokijára látogattak ki a gödöllői Montágh Imre Általános Iskola és Készségfejlesztő Speciális Szakiskola kisdiákjai.
Kötetlen estét töltött együtt Hosszú Katinka, és edzője Shane Tusup a Vasas úszógyermekeivel a Komjádi uszodában. A Vasas-család így köszöntötte a berlini Európa-bajnokság hősét.
A Vasas Sport Club és a Körmöczy-család közösen emlékezett Körmöczy Zsuzsára, a teniszlegendára, aki a mai napon lenne kilencvenéves.
Sikeres korosztályos OB-t hagytak a hátuk mögött a Vasas úszói, akik négy aranyat gyűjtöttek be Miskolcon.